NBA: elképesztő, mennyit kell Jamesnek sérülések miatt kihagyni

2021.04.25. 12:49
null
Még nem tudni, mikor térhet visssza (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság címvédője, a Los Angeles Lakers március 20. óta nem számíthat a 36 évesen is egyik legjobbjára, LeBron Jamesre, s még mindig nem tudni, hogy a négyszeres bajnok kosaras mikor térhet vissza bokasérülése után. Ez egyben azt is jelenti, hogy LeBron egyéni rekordot döntött, bár vélhetően lemondott volna róla: pályafutása során első alkalommal kényszerül 35 napnál hosszabb ideig partvonalon túlra sérülés miatt.

Lebron James március 20-án szenvedett bokasérülést: az Atlanta Hawks ellen 10 és fél perc játékidő jutott neki az első félidőben, ám a nagyszünet után már nem tért vissza a pályára. Másnap kiderült, súlyos bokarándulása miatt hetekre kidőlt, ám a mai napig nem tudni, hogy mikor térhet vissza a 36 éves klasszis.

Ez azt jelenti, hogy James immár 36 napja sérült, s így megdöntötte a korábbi vonatkozó csúcsát: pályafutása során eddig egyhuzamban 35 nap volt a leghosszabb időszak, amit a sérültek listáján töltött.

Egészen elképesztő, hogy a korábbi 35 napos sérülése – amelyet a 2018–2019-es idényben szedett össze – előtt a leghosszabb sérülés miatt kihagyása 16 nap volt. A negyedik helyen egy 13 napos pihenő áll, az ötödik 11 napot tett ki.

Vagyis: LeBron James öt leghosszabb, sérülés miatti kihagyása összesen csupán 111 nap. S mindez 18 év alatt…

Tényleg nem tudjuk, miből lehet az NBA Vasembere…

Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:58

Nagy diadalnak szólt a dob San Antonióban; LeBron James megdöntött egy újabb NBA-rekordot

Amerikai sportok
2026.03.06. 07:39

NBA: véget ért a Spurs győzelmi sorozata; sokat ért Giddey tripla duplája Chicagóban

Amerikai sportok
2026.03.02. 09:05

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

LeBron James különleges tripla duplával melegített az NBA All Star-hétvégéjére

Amerikai sportok
2026.02.13. 07:23

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

LeBron James 21 egymást követő alkalom után nem került be az All Star-gála kezdőjátékosai közé

Amerikai sportok
2026.01.20. 11:54

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39
Ezek is érdekelhetik