Itt van Amerika
MTI 2018.04.05 20:27

NBA: a Boston a legjobbja nélkül maradt a rájátszásra

Kyrie Irving térdsérülés miatt négy-öt hónapig nem léphet pályára, így csapata, a Boston Celtics az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának hajrájában és rájátszásában sem számíthat rá.

 

A Keleti főcsoport második helyén álló bostoni csapat csütörtökön jelentette be, hogy a március 11. óta harcképtelen kosaras térde rosszabb állapotban van, mint azt korábban gondolták. Irvinget márciusban már megműtötték, akkor még a szakemberek úgy gondolták, hogy három-hat hetet vesz majd igénybe felépülése. Ezen a héten azonban kiderült, hogy ismét műteni kell, így hónapokig nem játszhat.

A tavaly nyáron a Cleveland Cavaliers együttesétől érkezett Irving messze a legeredményesebb játékosa volt a bostoniaknak a szezonban. Mérkőzésenként átlagban 24.4 pontot szerzett, míg az együttes második legjobb dobója, Jaylen Brown 14.1-et.

2021.07.15 07:37:09

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Milwaukee 2–0-ás hátrányból jött vissza a párharcba, a folytatás magyar idő szerint vasárnap hajnalban.

2021.07.09 08:07:27

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A vendégek kezdtek jobban, ám kinti dobásainak köszönhetően a Suns meccsben maradt, majd nyert is.

2021.07.02 07:23:17

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Csak futott az eredmény után az Atlanta • Egy győzelemre a finálétól a Milwaukee.

2021.06.29 08:25:19

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Paul George karriercsúcsot jelentő 41 pontot dobott, ebből 30-at a második félidőben szerzett.

2021.06.25 08:46:52

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Az eddig szenzációsan játszó Cameron Payne bokasérülést szenvedett a Sunsnál.