MLB: az Oakland dobójának tökéletes meccse, 11 ezer találkozónként van ilyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.10. 10:47
Tökéletes meccset hozott, azaz valamennyi ütőjátékost kiejtett az oaklandi Dallas Braden az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) vasárnapi játéknapján. Az MLB 1976 óta íródó történetében ez csupán a 19. "Perfect Game", vagyis átlagban 11 ezer összecsapásonként történik ilyen a statisztikáiról is híres bajnokságban.

Braden azt a bravúrt vitte véghez, hogy a Tampa Bay Rays ütői egyszer sem tudták úgy megütni a labdát, hogy legalább az első bázisig eljussanak. Az ütők úgy is eljuthatnak – sétálhatnak – az első bázisra, hogy a dobó ront (pl. megdobja az ütőjátékos testét vagy olyan területre hajítja a labdát, amit a bíró szerint az ütőjátékos el sem érhet), ám az Oakland vezére ezúttal ilyet sem hibázott.

Hogy a tengerentúlon milyen nagy dolog a Perfect Game, azt bizonyítja: az utolsó ilyennél, 2009. július 23-án a chicagói Mark Buehrle-nek még Barack Obama elnök is gratulált telefonon, rögtön a mérkőzés után.

Ahhoz, hogy a csapat pontot szerezzen, egy ütőjátékosnak négy bázist kell végigjárnia. A baseball-meccsek kilenc játékrészében összesen 27 ütő próbálkozhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik