Mint egy falat kenyér – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.10.21. 00:03

Mielőtt rátérnék Juhász Dorkára, javaslom, hogy a szakértő, a WNBA-ben öt idény alatt 106 kosárlabda-mérkőzést lehúzó, korábban a Péccsel kétszeres Euroliga-bronzérmes, 134-szeres magyar válogatott irányító, Iványi Dalma véleményét fogadjuk el irányadónak.

Szerinte a 23 éves, 191 centiméter magas, Amerikában a Minnesota Lynxet, Európában az olasz Famila Schiót erősítő játékos pályafutásában azért nem okozott törést a WNBA-szereplés, mert az ottani egyetemi bajnokságból könnyebb az átmenet, mint, mondjuk, az öreg kontinens valamelyik bajnokságából. A zökkenőmentes beilleszkedést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tengerentúlon beválasztották az év újoncötösébe. Nem mellékes, hogy az olasz együttes Euroliga-résztvevő, ma­gyarán „ideát” sem akármilyen kohóban edződik (a 2022–2023-as idényben harmadik lett). A jelenleg futó kupasorozatban megválasztották már a meccs emberének, a statisztikák alapján elsősorban a lepattanók megszerzésében jeleskedik – végül is ez a középjátékosok egyik legfontosabb dolga.

Illetve van még teendője: válogatottunkat Japánnal, Spanyolországgal és – az amerikai előselejtező elsőjével – vélhetően Kanadával sorsolták össze az olimpiai selejtezőben. A spanyoloknak a februári soproni csoportkörben vissza lehetne vágni az idei Európa-bajnokság elődöntőjében elszenvedett 69–60-as vereségért (végül a negyedik helyen zárt a csapat).

Juhász Dorkánál az olimpia az egyik nagy álom – már csupán azért is, mert édesanyja, a korábbi pécsi kiválóság Balázs Hajnalka nemzedékének nem sikerült kivívnia a szereplés jogát – a vele készült interjúból árad a pozitív szemlélet. Az egyik legjobb magyar kosaras a négyes posztot kedveli, de klasszikus centerként is feltalálja magát, mondjuk úgy, ezeken a posztokon all round játékos – más kérdés, hogy a Sopronnal Euroliga-győztes, a WNBA-ben szintén megforduló Határ Bernadett inkább az ötös a pozícióban bevethető.

Lehet, hogy furcsán hangzik, de akár abból is lehet előnyt kovácsolni, hogy Juhász még nem mutatkozott be a magyar válogatottban. Minnesotai elfoglaltsága miatt nem mehetett az Eb-re – így az ellenfelek sem térképezhették fel a játékát –, Székely Norbert együttese csak nyerhet vele. Egy ilyen típusú spíler úgy hiányzik az együttesből, mint egy falat kenyér.

Legutóbb olimpián együttesünk 1980-ban járt, a center Kiss Lenke volt az egyik motorja. Ha Dorka a 328-szoros válogatott nyomdokaiba lép, már nyerünk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
21 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
21 órája

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55
Ezek is érdekelhetik