Már a Mavericks vezet a Jazz ellen, hatalmasat fordított a Grizzlies

AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2022.04.22. 08:28
null
A GSW a harmadik meccset is behúzta a Nuggets ellen (Fotó: Getty Images)
A Mavericks másodszor is legyőzte Luka Doncic hiánya ellenére is a Jazzt, a Grizzlies 26 pontos hátrányból állt fel a Timberwolves ellen, míg a Warriors Nikola Jokics extráját is ellensúlyozva tudott nyerni harmadszor is a Nuggets ellen.

Minnesota Timberwolves–Memphis Grizzlies 95–104

Hatalmasat fordított a Grizzlies. A hazaiak villámrajtot vettek, 39–21-re nyerték meg az első negyedet, majd a másodikat is 8–0-s futással kezdték, amivel 26 pontosra növelték az előnyüket. Ezt követően jött az első rövidzárlat a Timberwolvesnál, mindössze 4 pontot tudtak szerezni az első félidő utolsó bő 10 percében, viszont a harmadik negyedben ismét a hazaiak tudtak felülkerekedni, így 16 pontos előnnyel várhatták az utolsó 12 percet. Ekkor következett be a második súlyos rövidzárlat a Timberwolvesnál, a Grizzlies 37–12-re nyerte a játékrészt, és ezzel a meccset is be tudták húzni. A hatalmas fordításban Brandon Clarke töltött be kulcsszerepet, a 20 pontjából 16 a második félidőben érkezett, és szükség is volt az ő extrájára, mert Jaren Jackson Jr. faultgondok miatt csak 21 percet játszott, míg Steven Adams pályára sem került azt követően, hogy legutóbb csak 3 percet játszott. Clarke mellett a 26 pontos Desmond Bane is dicsérhető, míg Ja Morant igencsak felemás estén van túl, mert 5/18-as mezőnymutatót, 5/10 bedobott büntetőt és 7 eladott labdát is összehozott, másrészről viszont 16 ponttal, illetve 10-10 lepattanóval és gólpasszal tripla-duplázott, és vele a pályán +20-ban zárt a Grizzlies, ami az egész mezőnyben a legjobb volt.

Oda a pályaelőny. A Timberwolves ezzel a vereséggel elbukta a párharc első meccsén megszerzett pályaelőnyt, noha helyenként úgy tűnt, hogy magabiztosan húzhatják be ezt a meccset, de az egyszerűen nem fért bele, hogy a második és a negyedik negyedben is megálltak 12 pontnál. Annak örülhettek, hogy a párharc során először D'Angelo Russell (22 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) jó teljesítménnyel tudott előrukkolni, de se ő, se Anthony Edwards (19 pont, 7 lepattanó) nem tudott vezérré előlépni, amikor arra igazán szükségük lett volna. Karl-Anthony Townst teljesen leradírozta a Grizzlies védekezése, 33 perc alatt mindössze 4 dobást vállalt, de szervezni és lepattanózni sem tudott a tőle elvárható szinten, egyedül az 5 kiosztott blokkja miatt dicsérhető. A negyedik negyedben 3/19 dobásukat süllyesztették el a hazaiak, és az is a Grizzlies védekezését dicséri, hogy ekkor Patrick Beverley bizonyult a legaktívabbnak, de 0/5-tel zárt, ugyanakkor Malik Beasley (0/4) és Russell (0/3) sem tudott ekkor betalálni mezőnyből, és a végére az addig működő triplázása is cserbenhagyta a Timberwolvest, 1/11-gyel zártak kintről az utolsó negyedben.

A Timberwolves legjobb dobói: Russell 22/12, Edwards 19/12, Beverley 14
A Grizzlies legjobb dobói: Bane 26/21, Clarke 20, Morant 16/3

A párharc állása: 2–1 a Grizzlies javára.

Utah Jazz–Dallas Mavericks 118–126

Brunson ismét vezér volt.
Luka Doncic végül ezen a meccsen sem tudta vállalni a játékot, így ismét Jalen Brunsonra hárult a vezér szerepe, de a hátvéd ismét fel tudott nőni ehhez a feladathoz: 12/22-es mezőnymutatóval 31 pontot szórt, és kiosztott 5 gólpasszt is 1 eladott labda mellett. A Mavericks a vezérletével 17 pontos előnybe került a nagyszünetre, és ugyan a Jazz ezt követően rohamozott az egyenlítésért, és felzárkóztak egészen 102–103-ig, de ekkor Spencer Dinwiddie szerzett gyors két kosarat, majd Brunson is betalált, és le tudták menedzselni az utolsó perceket is. A Mavericks ezúttal is az extra triplázásának köszönhette a sikerét, és ezúttal a 4/5 hármast helyére küldő Maxi Kleber mellett 4/7 triplával Davis Bertans is komoly kinti veszélyt tudott jelenteni, csapatszinten pedig 18/42 hármast süllyesztettek el – ez sem lett volna elég, ha a negyedik negyedre nem táltosodik meg Dinwiddie, az addig 3/14-es mezőnymutatóval álló irányító 3/7 kísérletét süllyesztette el a záró játékrészben, és a 20 pontjából 10-et ekkor tudott felpakolni a palánkra.

Nagy bajban a Jazz. Azt követően, hogy az első meccset meg tudták nyerni Dallasban, egymást követő két meccset bukott el a Jazz úgy, hogy nem tudtak mit kezdeni a Mavericks azon szerkezetével, amiben mind az öt ember be tudja dobni a triplát. Szintén rossz fényt vet a Jazzre az is, hogy Luka Doncic még egy percet nem játszott a párharcban, mégis hátrányban vannak három meccs után, de a leginkább aggasztó az lehet a számukra, hogy a mainál sokkal jobban nem biztos, hogy tudnak játszani támadásban. A 9/28-as triplamutató határozottan olyasmi, amiben még lehetne javítani, de így is 56.5 százalékkal dobtak mezőnyből, 30/41 kétpontosukat értékesítették, ahogyan 31/33 büntetőjüket is. Bogdan Bogdanovic jó formája továbbra is kitart, most 24 pontot szórt, Mike Conley (21 pont, 6 gólpassz) és Rudy Gobert (15 pont, 7 lepattanó) is hozta magát támadásban, míg Donovan Mitchell az 1/8 triplája ellenére is a párharcbéli leghatékonyabb támadójátékával ért el 32 pontot és 6 gólpasszt, de ez sem bizonyult elegendőnek. Quin Snydernek sürgősen ki kell találnia valamit, és lehet, hogy Erik Paschall lesz a megoldás kulcsa, mert vele a pályán ma már próbálkozott az alacsonyabb szerkezettel a Jazz, és az ő 10 percében jól is nézett ki a Jazz.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 32/3, Bogdanovic 24/12, Conley 21/6
A Mavericks legjobb dobói: Brunson 31, Dinwiddie 20/6, Kleber 17/12

A párharc állása:
2–1 a Mavericks javára.

Denver Nuggets–Golden State Warriors 113–118

A továbbjutás kapujában a Warriors.
A Nuggets az eddigi legnehezebb feladványt tette a Warriors elé, mert hiába játszották hátrányban az első félidő jelentős részét, a 30–18-ra megnyert harmadik negyedükkel ők várhatták kétpontos előnnyel az utolsó 12 percet, és még 3:20-szal a vége előtt is ők vezettek Nikola Jokics kosara után 111–109-re. Innentől kezdve viszont beszigorított a Warriors védekezése, miközben támadásban Andrew Wiggins dobott egy triplát, majd Jordan Poole és Stephen Curry is szerzett egy kosarat, és a végén az is belefért, hogy utóbbi két játékos egyaránt kihagyott egy-egy büntetőt az utolsó percben. A mérkőzés kulcsjátékát azonban nem ők, hanem Draymond Green mutatta be, aki 34.7 másodperccel a vége előtt 5 pontos előnynél labdát szerzett Jokicstól, faultolásra kényszerítve ezzel a denverieket. A Warriorsnál a már említett Curry és Poole is 27 pontot szórt, ehhez jött hozzá a 6/13 triplával 26 pontig jutó Klay Thompson teljesítménye, hármójukra építve 18/40 triplát küldtek a helyére, de kiemelendő még Gary Payton II 3/3 hármasa és Green 10 gólpassza is. A Warriors ezzel egyetlen győzelemre van a továbbjutástól, legközelebb ki is söpörhetik akár ellenfelüket.

Jokics feljebb kapcsolása sem lett elég. Nikola Jokics felemás teljesítményt nyújtott az első két meccsen, mert egyénileg ugyan nem hozott rossz számokat, de nem tudott olyan szinten dominálni, mint ahogyan az elvárható lett volna tőle, Draymond Green eddig kiváló munkát végzett rajta. Ezúttal a korábbiaknál agresszívabban lépett fel támadásban, aminek egy 37 pontos, 18 lepattanós, 5 gólpassz este lett a végeredménye, 14/22 dobását elsüllyesztette, de Green kulcspillanatban meg tudta tőle szerezni a labdát. Ez a vereség így sem Jokics lelkén szárad, és igazából a társait is nehéz lenne komolyabban hibáztatni, mert jelenlegi állapotukban jelentős tehetségbeli különbség van a két keret között, elvégre továbbra is Jamal Murray és Michael Porter Jr. nélkül kénytelenek kiállni. Aaron Gordon (18 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz) megérdemli még, hogy külön is kiemeljük őt, mert ő volt az, aki még a leginkább fel tudott lépni Jokics mellé a mérkőzés egyes időszakaiban, kulcsszerepet játszott a harmadik negyedes fordításban is. A Nuggets csapatszinten 50 százalékkal dobott mezőnyből, nem is a hatékonyságukkal volt a gond, hanem inkább azzal, hogy ellenfelük 55.4 százalékkal dobhatott, és azt sem tudták kihasználni, hogy a Warriors 10 büntetőt is kihagyott.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 37/6, Gordon 18/3, Barton 13/9
A Warriors legjobb dobói: Curry 27/9, Poole 27/9, Thompson 26/18

A párharc állása: 3–0 a Warriors javára.

KOSÁRLABDA
NBA, EREDMÉNYEK
RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ, 3. MÉRKŐZÉS

Minnesota Timberwolves–Memphis Grizzlies 95–104
A párharc állása: 2–1 a Memphisnek.
Utah Jazz–Dallas Mavericks 118–126
A párharc állása: 2–1 a Dallasnak.
Denver Nuggets–Golden State Warriors 113–118
A párharc állása: 3–0 a Golden State-nek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik