Lesimázta az Atlantát a Celtics, a Bucks is legyőzte a Clevelandet

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 10:30
null
LaMelo Ball rálépett egy szurkoló lábára a hajrában (Fotó: Getty Images)
Steph Curry 50 pontja sem volt elég a Warriorsnak a Suns ellen, LaMelo Ball ismét megsérült, Torontóban is kikapott a Miami, Luka Doncic nélkül szörnyű volt a Dallas, és a Nikola Jokics nélküli Denver is elvesztette hazai veretlenségét. Ez történt hajnalban az NBA-ben.

Charlotte Hornets–Indiana Pacers 113–125

A negyedik negyedben robbantott a Pacers. Fordulatos meccset játszottak a csapatok, a negyedik negyedhez mégis 90–90-es állással érkeztek el, ekkor viszont robbantott Bennedict Mathurin, aki a Pacers első 10 pontját szerezte ebben a játékrészben, és egymaga levezényelt egy 10–5-ös futást. A Pacers lendületbe jött, többen is fontos kosarakat szereztek, és elkezdett szétnyílni az olló. Ahogyan ez mostanában jellemző náluk, most sem egyetlen játékos remeklésére, hanem több nagyszerű teljesítményre építettek, Tyrese Haliburton (22 pont, 11 gólpassz) és Myles Turner (20 pont, 10 lepattanó) is dupla-duplázott, amihez Mathurin 20, Buddy Hield 19 pontot tett hozzá, de Andrew Nembhard is fontos játékokat oldott meg. A lepattanózást ugyan 44–34-re elveszetették, de ezt ellensúlyozni tudta, hogy 53.7 százalékkal dobtak mezőnyből, így az elmúlt nyolc meccsükön a hatodik győzelmüket gyűjtötték be.

LaMelo Ball megint megsérült. A Hornets irányítója egy bokasérülés miatt csak nemrégiben kezdhette meg a szezont, a Pacers ellen mindössze a harmadik meccsét játszotta, és a visszatérése óta most dobott jól először, 26 pontját 10/17 dobásból, közte 5/8 triplából érte el, és ehhez hozzátett 6 gólpasszt is. Ball a negyedik negyedben is jól dobott, ennek ellenére is elkezdett lemaradni a Hornets, de a csapat számára a legnagyobb probléma, hogy Ball bő másfél perccel a vég előtt rálépett egy szurkoló lábára, ami miatt kiújult a bokasérülése. Ennek tükrében másodlagos, hogy P.J. Washington 24 pontot szórt, ahogyan az is, hogy Kelly Oubre Jr. (17 pont, 13 lepattanó) és Terry Rozier (17 pont, 8 gólpassz) is jól teljesített a tripladobást leszámítva, mert a végeredmény egy újabb vereséget hozott, amivel 4-12-re romlott a mérlegük, ismét elvesztették Ballt, és csak reménykedhetnek abban, hogy nem súlyos a sérülése.

A Hornets legjobb dobói: Ball 26/15, Washington 24/12, Oubre Jr. 17/3, Rozier 17/3
A Pacers legjobb dobói: Haliburton 22/9, Mathurin 20/3, Turner 20/3

 

Orlando Magic–Minnesota Timberwolves 108–126

Megszórták magukat a Timberwolves sztárjai. Anthony Edwards megadta az alaphangot a mérkőzésnek, az első negyedben 19 pontot szerzett 7/10 jó dobással, amire alapozva 42–24-re nyerték a játékrészt a vendégek, és erre építve be is tudták húzni egymást követő második győzelmüket. Edwards végül 35 pontig, 8 lepattanóig és 6 gólpasszig jutott, de a negyedik negyedben már csendesebb volt, egy ponton 9 pontra is leapadt a Timberwolves 27 pontos előnye, de a kiegyensúlyozottabban játszó Karl-Anthony Towns (30 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) és a 11 pontjából kilencet ekkor szerző D'Angelo Russell vezetésével elállították a vérzést, és ismét tekintélyes előnyt alakítottak ki, ráadásul Rudy Gobert (16 pont, 8 lepattanó) is aktív volt ezekben a percekben.

Bol Bol egyre nagyobbat szól. A szezon egyik legnagyobb felfedezettje Bol Bol, aki 23. születésnapját egy 26 pontos karriercsúccsal ünnepelte, amit kiegészített 12 lepattanóval és 3 blokkal is, egyáltalán nem rajta múlt, hogy a Magic csak rohant az eredmény után. Jalen Suggs (23 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz) és Franz Wagner (18 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) is jól játszott támadásban, előbbi 5/11, utóbbi 1/1 hármasát elsüllyesztette, miközben a csapat többi része 3/23-at hozott össze a triplavonalon túlról. Ilyen dobóformával nem volt valódi esélye a Magicnek, mert Paolo Banchero mellett Wendell Carter Jr. sem tudta vállalni a játékot a magasembereik közül, ami a 47-40-re megnyert lepattanózáson ugyan nem látszódott, de azon már igen, hogy a Towns-Gobert duó 15/22 jó dobással ért el 46 pontot.

A Magic legjobb dobói: Bol 26, Suggs 23/15, F. Wagner 18/3
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 35/21, Towns 30/6, Gobert 16

 

Washington Wizards–Oklahoma City Thunder 120–121

Gilgeous-Alexander megnyerte. Nem kérdés, hogy Shai Gilgeous-Alexander volt a találkozó legjobbja és döntő faktora, a vendégek irányítója egyébként is parádés szezont fut eddig, de ezen az estén ismét megmutatta, hogy szintet lépett. Az első félidőben még visszafogottabban mozgott, de mivel 13 pontos hátrányt szedtek össze a nagyszünetig, ezért onnantól félretette a finomkodást: csak a harmadik-negyedik negyedben 30 pontot (!) tett fel a táblára és 9/10 mezőnydobását küldte a gyűrűbe, végül 42 pontos estét produkált 14/22 jó dobással, 12/17 büntetővel, 6 lepattanóval és 7 gólpasszal. Az OKC rá építve a harmadik negyedben meg is fordította a küzdelmet az addigi jelentősebb lemaradásából, majd a kiélezett záró etapban mégis úgy tűnt, hogy kikaphat, amikor hat másodpercnél Bradley Beal visszalépős tempójával 120–118-ra vezetett a Washingon. SGA azonban nem tágított, természetesen ő kapta a labdát a Thunder utolsó támadásánál, és nem egészen két másodpercnél beverte a meccsnyerő triplát - ez volt a második hármasa az este folyamán, a Wizards-védelem is másra számított, de ezzel a hatalmas dobással az irányító szállította a győzelmet a csapata számára. A fővárosiak is Gilgeous-Alexandert dicsérték, nem tudtak vele mit kezdeni, így az OKC 7-8-ra javította mérlegét, holnap pedig Memphisben léphet pályára.

Beal visszatért. Öt kihagyott meccs után lépett újra pályára Bradley Beal, és bár az első negyedben kicsit még kereste a ritmust, de utána belerázódott, és végül 25 ponttal, 6 lepattanóval, valamint 6 gólpasszal zárta a találkozót. Az ő jó játéka mellett Kristaps Porzingis (27 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 4/7 tripla) is kitett magáért, Kyle Kuzma egyetlen gólpasszra volt egy tripla-duplától (18-10-9), de az Avdija-Morris-Hachimura trió is tíz pont fölé jutott - közel is álltak a sikerhez, vezettek 17 ponttal is, de a nagyszünetről olyan laposan jöttek vissza, hogy mindent kidobtak, amit addig felépítettek. A záró etapban is volt esélyük nyerni, de a végjátékban képtelenek voltak megállítani SGA-t, így sorozatban négy győzelem után kikaptak.

A Wizards legjobb dobói: Porzingis 27/12, Beal 25/6, Kuzma 18/9
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 42/6, Dort 16/9, Giddey 11/3

 

Atlanta Hawks–Boston Celtics 101–126

Könnyed bostoni siker. Ugyan a Hawks is jó formában, 9-5-ös mérleggel fogadhatta ellenfelét, mégis az derült ki, hogy a Celtics jelenleg más kategória: a ligaelső 30-18-ra nyerte az első negyedet, a harmadikban pedig végleg eldöntötte a küzdelmet, amikor elérte a különbség a húsz pont környékét. A vendégek végig kontrollálták az eseményeket, levédekezték az Atlanta alapjátékát, közben pedig parádésan járatták a labdát, és mindig megtalálták az üres embert: 21 triplát süllyesztettek el 46%-kal, mezőnyből pedig 55%-kal dolgoztak. Egyéni extrákra nem volt szükség, összesen hét játékos dobott legalább 14 pontot, és fel sem tűnt, hogy Marcus Smart, valamint Malcolm Brogdon is kihagyta az összecsapást, nélkülük is tökéletesen működött a gépezet, Derrick White például tíz, míg a playmakerré váló Jayson Tatum nyolc gólpasszt osztott szét. A Hawksnál Trae Young igyekezett (27 pont, 9 gólpassz), de Clint Capelához alig jutott el a labda, és védekezésben sem találta a helyét, Hunter 4/13-at dobott mezőnyből, a kispad teljesen üresnek bizonyult, és most Dejounte Murray sem tudott eleget segíteni – már az első negyedben elkezdték gyártani a téglákat a hazaiak, a Celtics meglépett, és igazából egyszer sem tudták komoly kihívás elé állítani ellenfelüket. A Bucks oda-vissza legyőzése után most kaptak egy méretes pofont egy 25 pontos vereség formájában, a Boston pedig ellenállhatatlan formában, sorozatban nyolc győzelemmel menetel a tabella élén.

A Hawks legjobb dobói: Young 27/6, Murray 19/3, Hunter 13/6
A Celtics legjobb dobói: Brown 22/3, Tatum 19/9, G. Williams 18/12

 

Toronto Raptors–Miami Heat 112–104

A második félidő a Raptorsé volt. Az első félidőben még tartotta magát, sőt vezetett is az Adebayo-Herro párost nélkülöző Miami, amelyben érdekes módon Nikola Jovics kezdett „centerként” (24 perc, 13 pont), de a fordulást követően átvette az irányítást a Raptors és a harmadik-negyedik negyedet összesen 14 ponttal nyerték meg a hazaiak. A félidei hatpontos hátrányból hamar előnyt kovácsoltak a kanadaiak, a Heat kilenc (!) labdát adott el csak a harmadik negyedben (összesen 23-mal zártak a vendégek, és 29 pontot kaptak ebből), ez pedig belendítette a Torontót, amelynél Fred VanVleet 23 ponttal tért vissza a betegségéből, és belefért a Siakam-Trent Jr.-Achiuwa trió hiánya is. OG Anunoby nagyon pörgött (32 pont, 10 lepattanó, 13/18 mezőnyből), és a hajrában Chris Boucher is clutch dobásokat vállalt: 105-102-nél előbb zsákolt, majd egy labdaszerzés után bevert egy triplát is, ezzel a két dobással dőlt el a küzdelem, 110-102-ről nem volt visszaút bő egy perc alatt. A Miami oldalán a 20 pontos Strus és az ex-torontói Lowry mozgásán látszott némi motiváció, de Jimmy Butler például negatív szezoncsúcsot jelentő nyolc mezőnykísérletbe állt bele, a lepattanózást 43-24-re bukták el (16-4 volt a támadók aránya), az eladott labdákról pedig már szóltunk - dekoncentrált, lapos játékot mutatott be Erik Spoelstra csapata, amely így újra 50% alá süllyedt. A Toronto viszont 6-1-re áll otthon, hazai pályán eddig minden szép és minden jó...

A Raptors legjobb dobói: Anunoby 32/3, VanVleet 23/9, Barnes 19/3
A Heat legjobb dobói: Strus 20/9, Lowry 19/12, Vincent 16/9

 

Milwaukee Bucks–Cleveland Cavaliers 113–98

A harmadik negyedben döntötte el a Milwaukee. Mindkét csapatnak nagyon kellett volna ez a győzelem, a Cavs sorozatban négy, a Bucks pedig négyből három vereség után próbálta stabilizálni magát, és az első félidőben nem igazán bírtak egymással a felek: a védekezések sok helyen voltak pontatlanok, végül 61-60-as hazai vezetéssel mehettek pihenni a csapatok. A fordulás után viszont a Milwaukee rendezte a sorait hátul, és a harmadik negyedben dűlőre vitte a dolgot: szétvédekezte a Clevelandet, 34-18-ra nyerte ezt a játékrészt, és innentől beosztotta a tetemes előnyét a „célig”. A megszokott hiányzók mellett Holiday, Allen és Matthews nélkül kiálló vendéglátónál egyébként Jannisz Adetokunbo is inkább a mezőnymunkában jeleskedett (16 pont, 12 lepattanó, 8 gólpassz, 7 kihagyott büntető), Jordan Nwora 21 ponttal és 5/9 triplával szezoncsúcsot dobott, a siker kulcsa pedig ismét Brook Lopez játéka volt, aki egyrészt védekezésben összerántotta a csapatát a legfontosabb időszakban, másrészt 29 ponttal, 7/9 hármassal ő lett a legjobb dobó is. A Bucks összességében az említett harmadik negyedben úgy játszott elöl-hátul, ahogy játszani kell, ez pedig a mostani Cavs ellen elégnek bizonyult egy magabiztos, összességében egyértelmű sikerhez – nagyon kellett ez már, most pedig a Sixershez utaznak rangadóra.

Kulcsfaktorokban volt gyenge a Cleveland. A vendégeknél Donovan Mitchell ott lehetett a pályán, Jarrett Allen viszont nem, a center nélkül pedig összeomlottak belül: 52–34-re bukták el a lepattanózást, és 21–6-ra kaptak ki a második esélyből szerzett pontok terén, ami nem férhetett bele. Emellett a kispadok csatáját is elvesztették 45–20-ra, tízzel kevesebb büntetőt harcoltak ki, csak hat pontot szereztek leindításból, olyan dolgokban maradtak alul, amelyek nagyon sokat számítanak, főleg a Milwaukee-val szemben. J.B. Bickerstaff vezetőedző szerint rossz felfogásban játszanak mostanság, nem véletlen a sorozatban ötödik vereség, kicsit elkényelmesedtek a dicsérő szavaktól és a nyolcas sikerszériától - szerinte van egy bizonyos formulájuk, amihez ragaszkodniuk kell, és akkor jönni fognak a sikerek, de most valamiért eltérnek ettől a recepttől és játéktól, nem támogatják és segítik egymást ebben, így nem meglepő, hogy a vereségek gyarapodnak. A tréner szerint a mentalitásukon kell változtatni, méghozzá villámgyorsan...

A Bucks legjobb dobói: Lopez 29/21, Nwora 21/15, Antetokounmpo 16
A Cavaliers legjobb dobói: Garland 23/15, Mitchell 23/9, Mobley 20

 

New Orleans Pelicans–Chicago Bulls 124–110

Jó úton jár a Pelicans. A Zion Williamson nélküli hazaiak sorozatban harmadszor nyertek, összekapták magukat az utóbbi meccseken, most CJ McCollum is azt mondta, hogy koncentráltabbak, tudatosabbak - jobb a spacing, jobb minőségű dobásokat választanak, jobb helyzetekből dolgoznak, illetve jobb ritmusban, tudatosabban járatják a labdát, ettől sikerült javulniuk. Ezúttal igazából végig az ő akaratuk érvényesült, az első félidőben még közel tudott maradni a Bulls, de aztán szépen elnyúlt a New Orleans, az utolsó negyedet már 17 pontos előnyből kezdte meg, sőt volt közte 26 is a záró etapban. Ott a Chicago felszívta magát és sorozatban kilenc (!) dobását a gyűrűbe küldte, de a Pelicans nem ingott meg, képes volt válaszolni mindenre és 14 pontnál közelebb így sem engedte már ellenfelét, így összességében sima győzelmet aratott. Egyénileg nem voltak hatalmas extráik, bár McCollum (23 pont, 8 gólpassz) mellett Trey Murphy III (19 pont, 10 lepattanó, 5/6 tripla) is dicséretet érdemel, csapatszinten viszont 50 százalék feletti mezőny- és triplamutatóval, valamint 30 gólpasszal zárták az estét.

Rossz irányba halad a Bulls. Zsinórban harmadszor kapott ki a Chicago, amelynél a védekezés finoman szólva is ingatag lábakon állt ezen a mérkőzésen is, igazából semmilyen ellenszerük nem volt a vendégeknek a NOP játékára. Elöl ugyan az 53 pontot termelő DeRozan-LaVine párosra építve ők sem voltak rosszak, ebből próbáltak megélni, de védekezés nélkül nem lehetett reális esélyük a győzelemre - az utóbbi hat meccsükből ötször kaptak ki, és mind az öt vereségük során legalább 113 pontot engedtek, ezen kellene nagyon sürgősen változtatniuk. Legközelebb az Orlandót fogadják, az nyerhető meccsnek tűnik, utána viszont jön a Boston, majd egy hatmeccses idegenbeli túra, ahol szinte csak jó csapatokkal (Bucks, OKC, Jazz, Suns, GSW, Kings) találkoznak majd - kőkemény időszak vár rájuk, elsüllyedhetnek (most is csak 6-9-re állnak már), ha nem szedik össze magukat hátul.

A Pelicans legjobb dobói: McCollum 23/9, Valanciunas 22/6, Murphy III 19/15
A Bulls legjobb dobói: DeRozan 28, LaVine 25/12, Vucsevics 14/6

 

Dallas Mavericks–Houston Rockets 92–101

Doncic nélkül a Houston védekezése dominált. Az egy nappal korábban leadott nagy előny és 40 perces küszködés után most pihenőt adott Luka Doncicnak Jason Kidd, nélküle pedig ez a Dallas érvénytelen csapatnak tűnt támadásban. A kezdőben senki nem érte el még a tíz (!) pontot sem, a padról beszálló Tim Hardaway Jr. (28 pont) és az ex-houstoni, korábbi csapata ellen most először pályára lépő Christian Wood (26 pont, 8 lepattanó) nélkül alighanem negatív csúcsokat döntöttek volna „támadójáték” címén. A lényegen viszont ez a két játékos sem tudott változtatni, 30.4 százalékos (!) mezőnymutatót szenvedett össze a társaság, a mérkőzést pedig emellett talán az a statisztika jellemzi legjobban, hogy a Rockets 19 (!) blokkot osztott ki, egy híján beállítva az 1984-es franchise-rekordot. Ennek ellenére egyébként szoros volt még a vége is, de a Dallas 18 pontos negyedik negyede nem lehetett elég semmire - 90-93 után Kevin Porter Jr. dobott öt pontot, majd Eric Gordon triplája állította be a végeredményt. A Houston ezzel szezonbeli harmadik győzelmét könyvelhette el, ezzel utolérte a Detroitot és már „csak” holtversenyben utolsó a ligában.

A Mavericks legjobb dobói: Hardaway Jr. 28/15, Wood 26/6, Dinwiddie 9/3
A Rockets legjobb dobói: Porter Jr. 17/6, Green 17/3, Sengün 14

 

Denver Nuggets–New York Knicks 103–106

Clutch volt a Knicks. A vendégek nagyot kapartak ezen a meccsen, de a Nikola Jokics nélküli Denver is közel állt a győzelemhez, a negyedik negyedben már tíz ponttal is vezetett Michael Malone csapata, és úgy tűnt, hogy egy kemény, fizikális, védekezős mérkőzésen ki tudja harcolni a győzelmet. Végül mégsem így történt, Julius Randle (34 pontos szezoncsúcs, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés) vezetésével ugyanis nagyot ment a hajrában a New York, amely 98–91 után egy 12-0-s rohamot intézett, és 98-103-as előnybe került. 50 másodpercnél a Denver azért még egyszer kiegyenlített, de 103-103 után Randle kiharcolt két büntetőt, majd egy jó védekezés után Jalen Brunson (21 pont, 7 gólpassz) is odaállhatott a vonalra, végül Jamal Murray egyenlítőnek szánt hármasa a gyűrűt sem érte el Immanuel Quickley szorításában, így győzni tudott a New York. Randle nagyot ment a végén, kulcspillanatban tudott labdát és kosarat szerezni, illetve gólpasszt kiosztani, a társak is őt emelték ki, a Knicks pedig a Jazz után a Denver hazai veretlenségét is elvette, így már nincs olyan csapat a ligában, amely hibátlan lenne hazai pályán. A Nuggetsnél egyébként a koronavírus-protokoll miatt hiányzó Jokics mellett Aaron Gordon sem léphetett pályára, a játék pedig sokszor teljesen összeszokatlannak, tanácstalannak tűnt – ugyan védekezésben nagyot mentek ők is, de támadásban csak keresgették egymást, hiába Murray és Bones Hyland jó számai, Jokics nélkül nem ugyanaz a csapat. Malone szerint az egész játékukon változtatni kellett, de ez van, ezt kell megoldani – most nem sikerült, bár a végén csak egy-két jó játék hiányzott a győzelemhez.

A Nuggets legjobb dobói: Murray 21/9, Hyland 21/15, Caldwell-Pope 13/6, Nnaji 13/3
A Knicks legjobb dobói: Randle 34/9, Brunson 21/6, Rose 13/6

 

Phoenix Suns–Golden State Warriors 130–119

Gyönyörűen játszott a Phoenix. Chris Paul nélkül is könnyed, látványos, eredményes támadójátékot mutatott be a Suns, szépen járatta a labdát a gárda, kialakította és be is dobálta a jó helyzeteket, szemre is tetszetős kosárlabdát művelt Monty Williams alakulata. Cam Payne ismét bizonyította kezdőként, hogy lehet rá számítani, 29 pontos karriercsúcsot szórt 6/10 triplával és 7 gólpasszal, Devin Booker is villogott (27 pont, 9 gólpassz), a kezdő négyes Torrey Craig dupla-duplázott, Mikal Bridges 23 ponttal, 9 lepattanóval, 9 gólpasszal és 5/8 triplával pedig még a társain is túltett, és ő volt a Suns leghasznosabb játékosa. A hazaiak az 51 százalékos mezőnymutató mellett 21 triplát dobtak be 50 százalék feletti hatékonysággal és 33 gólpasszal, a folyékony támadójátéknak köszönhetően pedig végig uralták is az eseményeket - különösen a második félidőben léptek meg, vezettek már 18 ponttal, majd ugyan a negyedik játékrészben rohamozott a GSW, de mindenre érkezett válasz, mindent megoldott a vendéglátó. Williams megdicsérte Payne-t, de azért azt hozzátette, hogy nem szabad ennyi hülyeséget csinálni, az irányító ugyanis egy végig kontrollált meccsen flagrantet gyűjtött be, felesleges izgalmakat generált - ezzel együtt nagy panaszra nem lehet oka a trénernek, csapata koncentrált, minőségi játékkal győzte le a címvédőt.

Hiába Curry 50 pontja. A bajnok vezére most is nagyon akarta a győzelmet, Steph Curry 17/28-at dobott mezőnyből, 7/11-et távolról és 9/9-et a vonalról, leszedett 9 lepattanót és kiosztott 6 gólpasszt, összességében 50 pontos meccset gyártott, és egy félidő alatt elérte a 30-as határt. Az ő újabb elképesztő produkciója azonban megint nem ért semmit, mert egyrészt a társak meg sem közelítették ezt a szintet, másrészt a csapatvédekezés továbbra is romokban hever, ahogy azt a Suns könnyed, kényelmes 130 pontja is jelzi. Curry szerint az a nagy baj, hogy a vereség könnyen szokássá válik, ha nem tudják legyőzni önmagukat, márpedig az nem véletlen, hogy otthon 6-1-re állnak, idegenben viszont továbbra is nyeretlenek, és most már 0-8 a mérlegük. Nagyon komoly gondjaik vannak, amiket Curry és Steve Kerr vezetőedző szerint is azonnal javítaniuk kell - az irányító egyébként eddig 14 meccsből tízszer elérte a 30 pontot, és az utóbbi hat meccsből negyedszer dobott legalább 39-et, de most az 50-es szezoncsúcs sem volt elég...

A Suns legjobb dobói: Payne 29/18, Booker 27/6, Bridges 23/15
A Warriors legjobb dobói: Curry 50/21, Thompson 19/9, Wiggins 14/12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik