HFL: a Szusza-stadionban zárul a szezon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.11. 20:51
Története során hetedszer lehet bajnok a Budapest Wolves, amely a magyar amerikaifutball-liga kiemelt osztályának (HFL) szombati döntőjében a Miskolc Steelersszel csap össze az újpesti Szusza Ferenc Stadionban.

A finálét felvezető szerdai sajtótájékoztatón Kovács István, a fővárosiak vezetőedzője elmondta, nehéz mérkőzésre számít, és alaposan fel kellett készülniük rá, hogy ellenfelük a futójátékával képes jól „ölni az időt". A tréner biztos benne, hogy szoros meccsen dől majd el a bajnoki cím.Kovács István, a fővárosiak vezetőedzője elmondta, nehéz mérkőzésre számít, és alaposan fel kellett készülniük rá, hogy ellenfelük a futójátékával képes jól „ölni az időt". A tréner biztos benne, hogy szoros meccsen dől majd el a bajnoki cím.

Madarassy Richárd, a Wolves védője – aki pályafutása negyedik döntőjére készül – úgy fogalmazott, a két legjobb csapat jutott a fináléba. „Az dönthet, hogy egy-egy hibán – amelyekből biztosan lesz néhány – ki tud gyorsabban, tiszta fejjel túllépni" – nyilatkozta.

Eaton Demetrius Lamar, a sorozatban harmadik fináléjára készülő Miskolc Steelers vezetőedzője kijelentette, minden szurkoló számára különleges lesz a mérkőzés, hiszen mindkét csapat látványos játékra képes. Hozzátette, a győzelem kulcsa, hogy minden játékosa maximálisan higgyen magában, valamint abban, amit a szakmai stáb kér.

Károly Máté – aki már tíz éve a borsodiak támadófalának egyik erőssége – hozzáfűzte, nem vár pontgazdag találkozót, hiszen mindkét együttes nagy hangsúlyt fektet a védekezésre, és jól is csinálja azt.

Az alapszakaszt mindkét gárda hat győzelemmel és egy vereséggel zárta, az egymás elleni összecsapásukat a Miskolc hazai pályán 21–13-ra megnyerte. A borsodi gárda idei egyetlen vereségét még áprilisban a címvédő Budapest Cowbellstől szenvedte el, azonban ezért, s a tavalyi döntőért is visszavágott a fővárosiaknak, ugyanis az elődöntőben 33–14-re diadalmaskodott.

A miskolciak egyik legjobbja Andre White, aki több mint ezer yardot futott az alapszakaszban, míg a Wolvesban a magyar válogatott kezdő irányítója, Bencsics Márk nyújtott eddig kiemelkedő teljesítményt.

A szombaton 17 órakor kezdődő összecsapásra elővételben már több mint 2500 jegyet adtak el, de a szervezők körülbelül 3500-4000 szurkolóra számítanak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik