Egyesült Államok: új erőre kapott a vírus, veszélyben a major ligák

GY. F., K. G.GY. F., K. G.
Vágólapra másolva!
2020.06.21. 10:37
null
Az NHL-sztár Auston Matthews is elkapta a koronavírust (Fotó: Getty Images)
Az átmeneti enyhülés után az Egyesült Államokban új erőre kapott a koronavírus, Floridában és Arizonában rekordszámú megbetegedést jelentettek, 11-11 NHL- és MLB-játékos is fertőzött.

 

KOSÁRLABDA

Ha nem lennének elegendőek a játékosok társadalmi feszültségek indukálta kétségei az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, az NBA folytatását illetően, nagy nehézségnek tűnik, hogy az újraindulás előtt bő egy hónappal Florida állam Orange megyéjében a koronavírus-fertőzés esetszámai nagyon magasak. Mivel a közigazgatási egység székhelye Orlando, ahová két és fél hét múlva kitelepülne a komplett NBA – ráadásul az MLS, vagyis az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság július 8-án már kezdene a Disney World sportkomplexumában –, van ok az aggodalomra.

Tömeges megbetegedések az egyetemi futballban is
Egyik major sem „úszta meg a járványt: az NFL-ben a Dallas Cowboysnál, a Tampa Bay Buccaneersnél és a Houston Texansnál jelentettek több fertőzést is – köztük van a sztárfutó a dallasi Ezekiel Elliott is –, míg az egyetemen több csapatnál is tömeges megbetegedést diagnosztizáltak: a Clemsonnál a hírek szerint 23, a Texasnál 13, az LSU-nál pedig 30 játékos került karanténba.

A teszteltek 15 százaléka Covid–19-pozitívnak bizonyult csütörtökön, ami ahhoz képest, hogy június 6-án két százalék volt ugyanez a mutató, egyáltalán nem fest jól, főként, hogy nem tesztelnek többet, tehát ezt az okot kizárhatjuk az emelkedés indokaként – ellentétben az állam újranyitásának nehézségeivel. Pénteken összesen 3822 új esetet jelentettek Floridában, ami rekord, ettől függetlenül persze az NBA illetékesei létrehozhatnak olyan „buborékot”, amelytől távol tartják a vírust, de ehhez minden résztvevő nagyfokú fegyelmezettségére és szigorúságra van szükség – más kérdés, hogy a Disney World és a szálloda munkatársai a csapatokhoz tartozókkal ellentétben késő este hazamehetnek...

Sportszakmai(bb) hír, hogy a bal térde tavalyi súlyos sérüléséből felépülő Klay Thompson teljes értékű edzésmunkát végezhet, viszont klubja, a Golden State Warriors már nem lép pályára a 2019–2020-as idényben.

JÉGKORONG

Florida államban tehát nemhogy csökkenne, folyamatosan nő az aktív fertőzöttek száma – dacára annak, hogy korábban a járvány már Amerikában is az enyhülés jeleit mutatta. A romlás ténye már önmagában is aggasztó, miként az is, hogy a vírus a sportolókat, így a profi jégkorongozókat sem kíméli: a jobbik floridai NHL-csapatban, a tavalyi alapszakaszgyőztes Tampa Bay Lightningban hárman is pozitív mintát adtak, a klub így bizonytalan időre becsukta kapuit.

Nem nyugtatta meg a kedélyeket a liga magyar idő szerint szombat hajnalban kiadott hivatalos közleménye sem, amelyből kiderül, hogy június 8. óta 11 – nem nevesített – NHL-játékos fertőződött meg. Illetve egy játékost mégiscsak nevesítettek, csak éppen a Toronto Sun kanadai napilap, amely kiderítette, hogy a 11 fertőzött között ott van az egész NHL egyik legnagyobb sztárja, a 2016-os draft 1/1-es választottja, az amerikai-mexikói Auston Matthews, aki arizonai otthonában van karanténban – s ha már Arizona: ebben az államban is több mint háromezer új fertőzöttet jelentettek pénteken.

Az NHL és a klubok vezetői, valamint a játékosok nemrég még pozitívan gondolkodtak a folytatásról: előbb megállapodtak a rendhagyó rájátszásformuláról, majd június 8-án újranyithattak az edzőpályák, de a legfrissebb fejlemények tükrében egyszeriben bizonytalanná vált, be tudják-e fejezni a 2019–20-as idényt nyár végén-ősz elején – az NHL egyelőre annyit ígért, hetente frissíti jelentéseit.

BASEBALL

Az NHL-hez kísértetiesen hasonló a helyzet a profi baseball-ligában, az MLB-ben, amelyben szintén 11 játékos produkált pozitív vírustesztet – hét különböző csapatból –, a leginkább érintett itt is Arizona és Florida, ahol egyébként a tavaszi edzőtáboraikat is tartani szokták a csapatok. A liga bizonytalan időre mindkét államban bezáratta az összes létesítményt az idén nyárra csúszó tavaszi edzőtáborok, a „spring training” idejére (így járt a Clearwaterben készülő Philadelphia Phillies is, melynek öt játékosa érintett).

A Wall Street Journal szerint a terv most az, hogy az MLB találjon egy olyan biztonságosnak mondható régiót, ahol idővel mind a 30 csapat részvételével elkezdhetnék az évadot. Ez praktikusan Dél-Kalifornia lehetne, ahol három MLB-aréna is található: a Los Angeles Dodgers és az LA Angels, valamint a San Diego Padres stadionja.

Tovább bonyolítja viszont a helyzetet, hogy az amerikai járványügyi intézet igazgatója, Anthony Fauci néhány napja telefonos interjújában azt mondta a Los Angeles Timesnak, hogy az lenne a legbiztonságosabb (már csak az esetleges második hullám miatt is), ha az idény szeptemberben kezdődne el – csak éppen szeptemberben már az alapszakasz végénél kellene tartani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik