A Lakers sem tudta megállítani a Bostont

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.04.16. 11:41
null
Jaylen Brown 40 pontot dobott (Fotó: Getty Images)
A Celtics ötödször, a GSW negyedszer nyert egymás után, Atlantában tért vissza Jannisz Adetokunbo, a Suns pedig talán a vártnál nehezebben gyűrte le a Sacramentót az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján

Atlanta Hawks–Milwaukee Bucks 109–120

Jannisz visszatért, nyert a Bucks. Hat kihagyott mérkőzés után léphetett újra pályára a Bucks vezére és bár egyelőre inkább csak „belekóstolt" a dologba, de a jelenlétével így is sokat segített – 25 perc alatt 15 ponttal és 5 lepattanóval zárt, de emellett védekezésben sokat hozzá tudott tenni. Jrue Holiday (23 pont, 7 gólpassz) és Brook Lopez (19 pont, 12 lepattanó) vezetésével összesen heten dobtak náluk két számjegyűt, ültek a tripláik és domináltak a palánk alatt, 52–39-re nyerték a lepattanózást, ráadásul a védekezésük is egyben volt, Trae Youngot konkrétan leradírozták a pályáról. A stabil játékuknak köszönhetően igazából végig vezettek, a nagyszünetben 12 pont volt az előnyük és utána is ezt menedzselték, voltak 19 pontos fórban van is, majd a hajrában, amikor próbálkozott még a Hawks, akkor sorozatban három támadópattanóval és egy Connaughton-triplával „végezték ki" ellenfelüket. Összességében viszonylag egyértelmű győzelmet arattak az őket üldöző ellenfél otthonában, ami mindenképpen biztató, mostantól pedig többet játszhatnak otthon, következőleg a Memphist fogadják.

Young visszatért, de nem tudott segíteni. Az Atlantánál Trae Young volt a visszatérő ezen a mérkőzésen, de az irányító nem sokat tett hozzá: 3/17-et dobott mezőnyből, 9 gólpasszára jutott 6 eladott labda és bár a büntetőivel kozmetikázta a statisztikáját, de ő sem tudott igazán segíteni csapatán. A hazaiaknál így is bőven voltak még hiányzók, Collins, Gallinari, Reddish és Hunter sem játszhatott, de azért nem adták fel, Bogdan Bogdanovics (28 pont, 7 gólpassz, 6/12 tripla), Solomon Hill (18 pont, 6/8 tripla) és Clint Capela (16 pont, 16 lepattanó) vezetésével próbálkoztak, de a Bucks elöl-hátul jobbnak bizonyult egy fokkal, így a mérkőzés jelentős részében tisztes távolból követték az eseményeket. A harmadik negyedben ugyan egyszer ledolgozták a hátrányt és átvették a vezetést is, de ez nem sokáig tartott, a játékrész végén már megint 12-vel vezetett a Milwaukee – el kellett fogadniuk a vereséget, vasárnap az Indiana ellen javíthatnak.

A Hawks legjobb dobói: Bogdanovics 28/18, Hill 18/18, Capela 16, Huerter 16/6
A Bucks legjobb dobói: Holiday 23/6, Lopez 19/9, Adetokunbo 15/3

Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 101–119

A negyedik. Sorozatban negyedszer is nyerni tudott a Warriors, a két back-to-backes csapat közül a vendégekben volt annyi plusz erő, hogy még működjön a támadójáték. Ehhez ismét nagyon kellett Steph Curry, aki most „csak" 33 pontot és négy triplát süllyesztett el, de a társak is felnőttek a feladathoz, Andrew Wiggins (23 pont, 6 gólpassz, 5/8 tripla), vagy Juan Toscano-Anderson (20 pont, 8/9 mezőnyből, 3/4 tripla) is hatékonyan dolgozott – csapatszinten 51%-os mezőnymutatóval, 37%-os triplázással és 33 gólpasszal zártak, jól működött a rendszer. A mérkőzést pedig főleg a második negyedben nyerték meg, amikor a korábban 11 pontos hátrányukból 11 pontos előnyt csináltak, sőt, már ott vezettek 18-cal is és bár a harmadik játékrészben kicsit még kellemetlenkedett a Cavs, de a záró etapban lesimázta a mérkőzést a vendég együttes. A GSW ezzel a sikerével fél meccsre megközelítette a nyugati nyolcadik Memphist, jó formában van, holnap pedig már Bostonban lesz jelenése, az jóval nehezebb feladatnak ígérkezik.

Vagy elöl, vagy hátul több kellett volna a Cavstől. A jó kezdés megvolt a hazaiaknál, megnyerték az első negyedet, de utána igazából semmilyen szempontból nem tudták hozni a Warriors szintjét. Elöl annak ellenére voltak jóval harmatosabbak ellenfelüknél, hogy Collin Sexton visszatért és rögtön dobott is 30 pontot, mégsem céloztak igazán jól és nem volt bennük különösebb átütőerő, míg védekezésben a Curry-gravitáció okozott nekik megoldhatatlan problémát, igazából annyira rá kellett figyelniük, hogy a többiek jóval szabadabban mozoghattak. Curryt J.B. Bickerstaff vezetőedző, valamint Jarrett Allen is méltatta, ők nem tudtak mit tenni, a második negyedtől végig egyértelmű hátrányban voltak, így ötből három győzelem után most ismét kikaptak, következőleg pedig Chicagóba látogatnak.

A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 30/9, Garland 20/6, Allen 17
A Warriors legjobb dobói: Curry 33/12, Wiggins 23/15, Toscano-Anderson 20/9

Los Angeles Lakers–Boston Celtics 113–121

Majdnem elrontotta a Boston. A vendégek egyértelmű esélyesként léphettek pályára ezen a mérkőzésen és ennek megfelelően szinte végig uralták is a játékot: az első negyedet nyolc ponttal nyerték, a nagyszünetben 13-mal vezettek, később pedig már volt 27 egység is az előnyük, magabiztosnak tűntek. A végén azonban túl korán engedtek ki, úgyhogy a Lakers az utolsó percre visszajött és öt pontra csökkentette a különbséget, de Jaylen Brown két duplával megnyugtatta övéit, stabilizálta csapatát és hozta az egyszer már kiharcolt győzelmet a Celticsnek. Brown amúgy is azt csinált, amit akart, végül kereken 40 pontot szórt úgy, hogy 17/20 mezőnykísérlete bevágódott a gyűrűbe, vele nem tudott mit kezdeni a Lakers, így annak ellenére is nyert a Boston, hogy Jayson Tatum 14, Kemba Walker pedig 12 pontig jutott csak - mondjuk a nagy előny miatt nem is erőltette őket túl Brad Stevens, mindketten 30 játékperc alatt maradtak. Összességében így sorozatban ötödször is nyert a gárda, úgyhogy utolérte az Atlantát a keleti negyedik helyen, régen látott jó formában halad előre a társaság.

Nem tudott meglepetést okozni a Lakers.
LeBron James és Anthony Davis mellett Andre Drummond, illetve Markieff Morris sem állt Frank Vogel rendelkezésére, így a papírforma a vereség volt a címvédő számára és ez tulajdonképpen egyértelműen érvényesült is. A negyedik negyedben már vesztett állásból egy 24–2-es (!) rohammal tették izgalmassá a végjátékot, de megfogni már nem tudták a Bostont, igazából annyit bizonyítottak csak, hogy az ő kispadjuk komolyabb szintre képes, mint a Celticsé, legalábbis ebben a helyzetben – a cseresorból négyen is elérték náluk a tízpontos határt, főleg Horton-Tucker (19 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés) volt elemében. A bravúr nem jött össze, most fogadják a Jazzt, de jó hír, hogy két hónap után újra edzhet Anthony Davis, az ő visszatérése már a küszöbön áll.

A Lakers legjobb dobói: Horton-Tucker 19, Gasol 18/12, McLemore 17/6
A Celtics legjobb dobói: Brown 40/9, Smart 15/9, Pritchard 15/9

Phoenix Suns–Sacramento Kings 122–114

A vártnál nehezebben nyert a Suns. Minden a Phoenix mellett szólt ezen a meccsen, minden szempontból a hazaiak voltak a toronymagas favoritok, de már megszokhattuk, hogy a gárda sokszor tényleg csak annyit ad ki magából, amennyi az adott napon szükséges. Ez most is így történt, egyáltalán nem tudott dominálni a társaság, védekezni nem igazán akart, úgyhogy bár a meccs jelentős részében egy-két ponttal vezetett, de igazából csak a végén szilárdította meg a győzelmét. 99–97-es Kings-vezetés után tudtak futni a hazaiak egy 8–0-t, amellyel a kezükbe vették a dolgokat, onnantól azért feljebb kapcsoltak védekezésben és már nem engedték „csak úgy" ficánkolni a vendégeket, a fontos dobásokat pedig Deandre Ayton (26 pont, 11 lepattanó, 10/11 mezőnyből) és Chris Paul (13 pont, 11 gólpassz, 0 eladott labda) megoldotta – mellettük dobott 23 pontot Devin Booker is, támadásban nem volt gond, a lazább védekezés miatt lett viszonylag szoros a vége. A kötelező mindenesetre megvan, behúzták idei 40. győzelmüket is, úgyhogy egyetlen meccsre megközelítették a listavezető Jazzt, a kőkemény keleti túra előtt pedig még fogadják a Spurst.

Kilenc. A magas poszton Bagley és Holmes nélkül vékonyabb Sacramento ezúttal végig partiban tudott lenni egy jóval esélyesebb csapat otthonában, de végül megint kikapott, méghozzá már sorozatban kilencedszer, úgyhogy a liga legrosszabb formában lévő együtteséről beszélhetünk velük kapcsolatban. Támadásban 55%-os mezőnymutatót és 47%-os triplázást hoztak, De'Aaron Fox (27 pont, 8 gólpassz) és Buddy Hield (24 pont, 5/10 tripla) számai is rendben voltak, de védekezni ők sem tudtak/akartak, csak náluk ez a megszokott alap állapot – nekik már nem lehet érdemi esélyük a playinre, úgyhogy számukra nincs tét, van hátra 16 meccsük arra, hogy eldöntsék, kikkel és miért mennek tovább jövőre.

A Suns legjobb dobói: Ayton 26, Booker 23/9, Bridges 13/9, Paul 13/3, Carter 13/9
A Kings legjobb dobói: Fox 27, Hield 24/15, Wright 16/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Atlanta Hawks–Milwaukee Bucks 109–120
Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 101–119
Los Angeles Lakers–Boston Celtics 113–121
Phoenix Suns–Sacramento Kings 122–114

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik