A Jazzé a Suns elleni rangadó, Morant és Maxey is megsérült

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2022.11.19. 10:31
null
Nyert a Lakers (Fotó: Getty Images)
Címkék
Már sorozatban kilenc győzelemnél tart a Boston, megtörte vereségszériáját a Cavs, nyert a GSW és a Lakers: ez történt hajnalban az NBA alapszakaszában. 

Washington Wizards–Miami Heat 107–106 – hosszabbítás után

Alig tudott kiállni a Miami. Butler, Adebayo és Herro sem tudta vállalni a játékot a Heatnél, és a vendégek kerete annyira elfogyott, hogy mezt kellett adniuk Gabe Vincentre, aki szintén sérült, és szintén nem tudott játszani, hogy teljesítsék az NBA által előírt nyolc elérhető játékost. Így végül összesen heten léptek pályára, a Lowry-Strus-Martin-Jovics-Highsmith kezdőt Cain és Orlando Robinson egészítette ki a kispadról, így reálisan nézve nagy bravúr lett volna a győzelmük, de becsületükre legyen mondva, hogy kis híján megcsinálták – 38–24-re nyerték a második negyedet, és sokáig vezettek. A második félidőben aztán fokozatosan elfogytak, a hosszabbításra pláne lenullázták magukat, Strus például 0/10 triplát dobott a nagyszünet után, így hiába Lowry tripla-duplája (24 pont, 10 lepattanó, 15 gólpassz 51 játékperc alatt), a végén egyetlen ponttal, de kikaptak. A 35,7 százalékos mezőnymutató nem meglepő, a védekezésük intenzitása viszont az volt – erre és a küzdőszellemükre büszkék lehetnek, de a győzelem végül nem jött össze.

A Wizardsé a roncsderbi. A Washington is pocsékul játszott, felállt ugyan a 15 pontos hátrányból, és a második félidőben összesen 37 egységet engedett a Miaminak, de így is Kyle Kuzma triplájára volt szükség a rendes játékidő végén ahhoz, hogy ne kapjon ki a fővárosi alakulat. Az utolsó percben 99–104-ről jöttek vissza és mentettek hosszabbításra a hazaiak, a Heat pedig két clutch dobást is elrontott a győzelemért, majd jött a ráadás, ami tényleg roncsderbit hozott: 3–2-re (!) nyerte ezt az öt percet a Wizards, hibát hibára halmozott mindkét csapat, az utolsót végül Strus követte el egy kihagyott hármassal, így valahogy kiizzadta ezt a kötelezőnek számító győzelmet a Washington. Az együttesnél Bradley Beal (27 pont, 8 gólpassz, 5/9 tripla 49 perc alatt) és Kristaps Porzingis (20 pont, 17 lepattanó, 5 gólpassz) is igyekezett, de túl boldogok azért nem lehetnek a játékuk miatt...

A Wizards legjobb dobói: Beal 27/15, Kuzma 21/6, Porzingis 20/3
A Heat legjobb dobói: Lowry 24/12, Strus 22/9, Jovics 18/6

 

Cleveland Cavaliers – Charlotte Hornets 132–122 – kétszeri hosszabbítás után

Lezárta a vereségszériát a Cavs. Sorozatban öt vereség után tudott újra nyerni a korábban nyolcas sikerszériát építő Cleveland, amely végül örülhet, hogy megúszta ezt az elrontott találkozót. A hazaiak nagyon sokáig kontrollálták a dolgokat, a 14 ponttal nyert első negyed után végig ők voltak előrébb, stabilan tartották az előnyüket, és még egy perccel a negyedik negyed vége előtt is 103–93-ra vezettek. Itt azonban a Hornets két triplával villámgyorsan közelíett, 15 másodpercnél egy újabbal egy dobásra zárkózott, majd Darius Garland eladott labdája után, alig egy másodperccel az órán Terry Rozier elsüllyesztette a negyedik, egyben utolsó, meccsmentő hármast. A lesokkolt Cavs a hosszabbításra sem igazán szedte össze magát, annak első felében inkább hátrányban volt, de végül Garland hármasával egyenlített, majd az utolsó Hornets-játéknál szerencséje volt, mert Nick Richards nem tudta visszapöckölni a támadópattanót 0,3 másodperccel az órán. Jöhetett a második ráadás, itt viszont már rendezte sorait a Cleveland és 12–2–re tudta megnyerni a mindent eldöntő etapot, így végül mégis kiharcolta a győzelmet – sokkal egyszerűbbnek tűnt ez 47 percig, de minden jó, ha a vége jó...

Nagyot ment a Charlotte. A LaMelo Ballt ismét elvesztő, tizenegyből tíz vereséget szenvedő Hornetsnél Kelly Oubre Jr. (34 pont, 5/9 tripla) és PJ Washington (28 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés) is nagyon jó meccset játszott, Terry Rozier mondjuk 33 mezőnykísérletből kaparta össze a 28 pontját, de az akaratra nála sem lehetett panasz, összességében 17 támadópattanót szedtek le, 11 labdát loptak el, a „hustle playekben” abszolút jeleskedtek végig. A Cavsnél Darius Garland (41 pont, 6 gólpassz, 5 labdaszerzés), Donovan Mitchell (34 pont, 6 gólpassz), Evan Mobley (21 pont, 18 lepattanó, 5 gólpassz) és Jarrett Allen (20 pont, 12 lepattanó, 4 blokk) is dicsérhető, ők is megtettek mindent, egyszerűen jött egy lefagyásuk a rendes játékidő végén, amire ráment az első hosszabbítás és kis híján a győzelem is – összességében mindkét gárda nagy akarattal és elánnal küzdött, de a minőség végül a Cleveland javára döntött.

A Cavaliers legjobb dobói: Garland 41/9, Mitchell 34/6, Mobley 21
A Hornets legjobb dobói: Oubre Jr. 34/15, Rozier 28/15, Washington 28/6

Philadelphia 76ers – Milwaukee Bucks 110–102

Maxey kiválása is belefért a Sixersnek. A Bucks kezdte jobban a találkozót és kétszámjegyű előnybe került már az első negyedben, és a nagyszünetben is vezetett még hét ponttal, ráadásul a Phillynél ennél nagyobb baj is történt: az addig parádézó Tyrese Maxey megsérült, kiment a bokája, és a teljes második félidőt kihagyta, sőt járógipszben látták a találkozó után. Pedig Maxey addig pihenő nélkül, 21 perc alatt 24 pontot dobott, így (mivel James Harden továbbra sem bevethető és Tobias Harris is kihagyta a meccset), elég reménytelennek tűnt a Sixers helyzete. Joel Embiid viszont ezúttal is előlépett: a center 19 pontot, 8 lepattanót és 5 gólpasszt jegyzett csak a második félidőben, folyamatosan rajta keresztül játszott a Philly, elöl-hátul vezérré vált, körülötte pedig Melton, Milton és Niang is kitett magáért. A három kezdőjátékos hiánya ellenére végül 50 százalék feletti mezőnymutatót és 46 százalékos triplázást hoztak össze, Embiid 32–11–8-cal zárt 3 blokk mellett, a csapat pedig 40 ponton tartotta a Milwaukee-t a második félidőben – a harmadik negyedben fordítottak, majd a negyedikben felül is tudtak kerekedni a vendéglátók. A Bucks egyszer még visszavette a vezetést, 94–97-nél előrébb járt, de a hátralévő hat és fél percben szétvédekezte ellenfelét a Sixers és 16–5-re nyerte a mindent eldöntő időszakot – Embiid nyolc pontot dobott, nyolcat az ő passzaiból dobtak, teljességgel foghatatlannak bizonyult a végén. Emeljük még ki PJ Tuckert, aki pontot nem dobott, de szenzációsan védekezett, lelassította Antetokounmpót, és óriási tartást adott csapatának – nagyon kellett már ez a siker a gárdának, amely ezzel 50 százalék fölé javította a mérlegét, ma pedig a Minnesotát fogadja.

Janisz felhúzta magát. A vendégek görög vezére megszenvedett Tuckerrel ezen a meccsen, a második félidőben pedig olyan agresszív, fizikális védekezést produkált a Sixers, hogy az egész csapat csak erőlködni tudott – erre jött rá az elrontott végjáték, amikor hat perc alatt öt pontot dobtak, így nem volt túl jó a hangulat náluk. Janisz Antetokounmpo pedig ezt megfejelte 4/15 büntetővel, folyamatosan hibázott a vonalról, a philadelphiai közönség pedig kellően hozzá is tett ahhoz, hogy ne legyen nyugodt – a játékos a meccs után vissza akart menni büntetőt gyakorolni, de összetűzésbe került az aréna egyik dolgozójával, aki valamit javított éppen a gyűrűn, Janisz pedig meglökte az alkalmazott létráját, majd elviharzott. A vendégek nem játszottak jól, pedig Jrue Holiday és Grayson Allen is játszhatott már, elkezdett kiegészülni a keret, igaz egyelőre mindketten csak a kispadról szálltak be, és nem tettek hozzá túl sokat – mindenesetre hatból negyedszer buktak, továbbra sem tudnak kijönni a kisebb hullámvölgyből.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 32/6, Maxey 24/6, Niang 17/12
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 25/3, Portis 21/9, Lopez 15/6

Chicago Bulls – Orlando Magic 107–108

Jalen Suggs döntött. Remekül kezdte a meccset a Magic, az első negyedet 13 ponttal megnyerték, de nem tudták kellően meglovagolni ezt az előnyt, a második félidőben eltüntette ezt a különbséget a Bulls, a hajrában pedig már-már úgy tűnt, hogy a hazaiak győztes helyzetbe hozták magukat. 1:06-tal a vége előtt DeMar DeRozan kosarával 103–103-ra alakult az állás, ami után a Magic két támadást is pont nélkül fejezett be, miközben a Bullsnál Javonte Green kétszer is betalált, ezzel 107–103-ra módosult az állás. A Magic következő támadásánál a visszatérő Wendell Carter Jr. hagyott ki egy triplát, de Jalen Suggs leszedte a támadót, majd büntetőt harcolt ki, és nem remegett meg a keze – nem úgy Nikola Vucevic keze, aki 12,2 másodperccel a vége előtt mindkét büntetőjét kihagyta. Időkérés hiányában a Magic egyből támadott a lepattanó után, és Suggs 5 másodperccel a vége előtt elsüllyesztette a meccset eldöntő triplát, DeRozan félpályáról eleresztett válaszkísérlete nem ért célba.

DeRozan nem kapott elég segítséget. A Bulls sztárja parádés meccset hozott össze támadásban, 41 pontot szerzett 16/30 jó dobással, a negyedik negyedben is beszórt 11 pontot, de mindez nem tudta azt ellensúlyozni, hogy Zach LaVine 1/14-et szenvedett össze mezőnyből, és a meccs legvégét ki is ülte. Vucevic felemás estét tudhat maga mögött előző csapata ellen, mert 14 ponttal, 16 lepattanóval, 7 gólpasszal és 3 blokkal megtöltötte a statisztikai lapot, de csak 5/13-mal dobott, és a legvégén két büntetővel lezárhatta volna a meccset, ha nem remeg meg a keze. Ezzel szemben a Magicnél sokkal jobban eloszlottak a terhek, Suggs 20 ponttal, 5 lepattanóval és 8 gólpasszal jelentkezett a meccsnyerő mellett, Franz Wagner 20 pontot és 8 gólpasszt ért el, mielőtt kipontozódott az utolsó percben, de Carter Jr. (21 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) és Bol Bol (15 pont, 10 lepattanó) is kivette a részét a Magic győzelméből. A kiegyensúlyozottság a jobb dobásmutatóban is visszaköszönt, a Magic játékosai 12/28, míg a Bulls kosarasai 5/21 triplát tudtak elsüllyeszteni, ezzel a Bulls sorozatban negyedszer maradt alul, míg a Magic két vesztes meccs után tudott javítani.

A Bulls legjobb dobói: DeRozan 41/3, Vucevic 14, Dosonmu 13/3
A Magic legjobb dobói: Carter Jr. 21/3, Suggs 20/6, F. Wagner 20/6

Houston Rockets – Indiana Pacers 91–99

A pocsék kezdést is átvészelte a Pacers. A vendégek borzasztó gyengén kezdték a meccset, az első negyedben 4/18 dobásuk ért csak célba, a triplavonalon túlról 0/7-ig jutottak, és 25-10-re el is vesztették ezt a 12 percet. 20 pontnál is járt már a különbség, de csak beindult a Pacers, elkezdtek beesni a dobások, és 4:58-cal a meccs vége előtt már ők vezettek 87–77-re. A Rockets még próbálkozott a visszazárkózással, de Myles Turner (17 pont, 7 lepattanó, 4 blokk) többször is megvillant, míg Andrew Nembhard mind a 8 pontját az utolsó öt percben szerezte. A végére Tyrese Haliburton (19 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz) is meg tudta közelíteni a tőle elvárt számokat, Jalen Smith (10 pont, 18 lepattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) karriercsúcsot ért el lepattanózásban, míg a Brissett-Mathurin kettős azzal együtt is 29 pontot hozott a padról, hogy utóbbi 4/14-gyel dobott, így Buddy Hield gyengébb dobóformája is belefért végül, a Pacers megszerezte az ötödik győzelmét is az elmúlt hat meccsén.

Most elmaradt a houstoni blokkparti. Legutóbb a Mavericks ellen a 19 kiosztott blokkjára építve tudott nyerni a Rockets, ezúttal viszont elmaradt a blokkparti, csak négy dobást tudtak így semlegesíteni, miközben ellenfelük 10 blokkot is kiosztott. A hazaiak dolgát az sem könnyítette meg, hogy Kevin Porter Jr. nélkül kellett kiállniuk, de a 24 pontig jutó Eric Gordont leszámítva nem is akadt olyan játékosuk, aki a hátára tudta volna venni a csapatot. Jalen Green 2/10, Jabari Smith Jr. 4/14, Alperen Sengün 4/13, Tari Eason 1/9 jó dobással zárt, miközben a hatékonyan játszó Kenyon Martin Jr. (12 pont, 8 lepattanó) nem kapott elég labdát. Green igyekezett azért 12/15 büntetővel és 5–5 gólpasszal, illetve lepattanóval kompenzálni a gyengébb dobóformáját, ahogyan a többiek is szépen szedték a lepattanókat, de volt is miből begyűjteni a lecsorgókat, a Pacers 40,2 százalékkal, a Rockets 33,7 százalékkal célzott az este folyamán.

A Rockets legjobb dobói: Gordon 24/3, Green 16, Smith Jr. 12/6, Martin Jr. 12
A Pacers legjobb dobói: Haliburton 19/6, Turner 17, Mathurin 15/3

Memphis Grizzlies – Oklahoma City Thunder 121–110

Morant megsérült, a többiek előléptek. Nem volt jó meccse Ja Morantnek, 5/20-szal dobott csak mezőnyből, de azért így is eljutott 19 pontig, 7 lepattanóig és 11 gólpasszig, ugyanakkor megsérült a bokája és bő három perccel a meccs vége előtt le kellett cserélni. A Thunder ezt követően Josh Giddey kosarával 106–102-re alakította az állást, Morant hiányában viszont többen is elő tudtak lépni a Grizzliesnél: John Konchar (19 pont, 10 lepattanó) egy triplával, Dillon Brooks (16 pont, 6/20 mezőnyből) két duplával jelentkezett, Tyus Jones mezőnyből és a büntetővonalról is betalált, és a legvégén Santi Aldama is a helyére küldött 4/4 büntetőt, ezzel a Grizzlies le tudta zárni a meccset. További öröm az ürömben, hogy a találkozó korábbi szakaszában a sérüléséből az előző meccsen visszatérő Jaren Jackson Jr. kimondottan jól játszott, 25 ponttal, 12 lepattanóval és 3 blokkal vezette csapatát, de Aldama is jól reagált arra, hogy visszakerült a padra, 15 ponttal és 7 lepattanóval jelentkezett.

Gilgeous-Alexandert limitálni tudták. A szezonban eddig parádésan teljesítő Shai Gilgeous-Alexander ezúttal falnak ütközött, 6/18-as mutatóval 15 pontot tudott csak összeszedni, ami negatív szezoncsúcs tőle, és különösen a büntetői hiányoztak ezen az estén: mindössze egyszer állhatott oda a vonalra, a Thunder összességében is csak 11 alkalommal, miközben a Grizzlies játékosai 40 büntetőt dobtak. Josh Giddey (20 pont, 6 lepattanó, 11 gólpassz) megpróbálta ugyan a hátára venni a Thundert, és Jalen Williams (16 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz), illetve a kispad valamennyire a segítségére is volt, de a végén a Grizzlies megcsinálta a nagy játékokat, a Thunder védelme ekkor nem tudott kellő ellenállást tanúsítani, így nem jött össze nekik az újabb nagy győzelem.

A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 25/9, Konchar 19/15, Morant 19
A Thunder legjobb dobói: Giddey 20, Jal. Williams 16/6, Gilgeous-Alexander 15/6

New Orleans Pelicans – Boston Celtics 109–117

Szenzációs a Boston. A jó játékerőt képviselő Pelicans sem jelentett különösebb gondot a ligaelsőnek, a vendégek végig uralni tudták a találkozót, és újabb magabiztos győzelmet arattak – sorozatban a kilencediket, így 13–3-mal vezetik a tabellát. Joe Mazzulla alakulata már az első negyedet 40–25-re nyerte meg, a második negyedben vezetett 18 ponttal is, később volt közte 19, a Pelicans pedig csak futott az eredmény után – rohamozott, közelített, aztán válaszolt és ismét meglépett a Celtics, amely az este nagy részében kétszámjegyű előnyt birtokolt. Utoljára a negyedik játékrész második felében szívta fel magát a New Orleans, de hét pontnál közelebb nem jutott, amikor kellett, akkor mindig válaszolt a Boston – a vendégek 20 triplát süllyesztettek el 46,5 százalékkal, de a lepattanózást is megnyerték. Jaylen Brown (27–10–7) és Jayson Tatum (19–7–10) mellett Derrick White (26 pont, 6/8 tripla) és Al Horford (18 pont, 4/5 tripla) is kitett magáért, az egész csapat ismét nagyon könnyedén, automatikusan játszott, az eredmény pedig ezúttal sem maradt el – egyelőre minden tökéletes náluk, a liga legjobbjaiként száguldanak az élen.

Ez még sok a New Orleansnak. Willie Green, a hazaiak vezetőedzője szerint le a kalappal a Boston előtt, kemények, fizikálisak, határozottak, sokat mozognak, pontosan tudják, hogy mikor és hova akarnak eljutni, sok területen egy lépéssel a Pels előtt járnak – a vendéglátók tudják ezt, de most meg is tapasztalhatták, hogy milyen szintre kellene felérniük. A Zion Williamson nélküli együttesben Brandon Ingram azért igyekezett (25 pont, 7 gólpassz, 5/11 tripla), de összességében sem elöl, sem hátul nem tudták tartani a Celtics tempóját, így három győzelem után egyértelmű, kérdés nélküli vereséget szenvedtek – most pedig fogadják az idegenben még nyeretlen Warriorst...

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 25/15, McCollum 18/12, Jones 17/6
A Celtics legjobb dobói: Brown 27/9, White 26/18, Tatum 19/6

Dallas Mavericks – Denver Nuggets 127–99

Papírforma. A Jokics, Gordon és Murray nélküli Denvertől nem várhattunk mást azon kívül, hogy becsülettel lejátssza a mérkőzést, és nagyjából ez is történt: az első negyed még szoros küzdelmet hozott, aztán a másodikban sebességet váltott és 44 dobott ponttal állva hagyta ellenfelét a Dallas. Innentől nem nagyon lehetett kérdés, hamar húsz egység fölé hízott a különbség, és bár a Nuggets nem adta fel, nem esett össze, de a Mavs fölényéhez nem férhetett kétség – Luka Doncic 33 ponttal, 12 lepattanóval és 11 gólpasszal összehozta NBA-karrierje 50. tripla-dupláját, Christian Wood 28 ponttal és 8 lepattanóval szállt be a kispadról, Spencer Dinwiddie 3/3 triplát süllyesztett el, működött, aminek kellett. A várakozásoknak megfelelő sima győzelem kellett már a texasiaknak, míg a Nuggets tehetetlennek bizonyult ebben a felállásban, Michael Malone vezetőedző sem húzta fel magát semmin, mint mondta, most ennyire képesek, majd jobbak lesznek... Érdekesség, hogy Doncic a sima meccs ellenére 35 percet játszott, de a legutóbbi mérkőzést kihagyta, a tripla-dupla pedig számított: ezzel ő érte el leghamarabb az 50-et az NBA-ben, eddig Magic Johnson tartotta a rekordot 279 meccsel, Doncicnak így 278 alatt sikerült.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 33/6, Wood 28/6, Dinwiddie 15/9
A Nuggets legjobb dobói: Brown 18/6, Caldwell-Pope 18/9, Hyland 17/9

Utah Jazz – Phoenix Suns 134–133

A végére elfogyott a Suns. Látványos, szórakoztató, pontzáporos mérkőzést vívtak a felek, amelynek végén a Jazz akarata érvényesült: a hazaiak feljebb tudták csavarni a védekezésüket, és meg tudták oldani a clutch dobásokat a legfontosabb pillanatokban. A Phoenix 58 százalékkal dobott három negyeden keresztül, de csak 10/27-et a negyedikben, Devin Booker pedig 45 ponttal kezdte meg a záró etapot, de ott végül csak két büntetőt és egy sehova nem számító duplát jegyzett már a dudaszó pillanatában. A Jazz vezetett már négy ponttal az utolsó perc előtt, aztán 132–131 után Lauri Markkanen dobott be egy óriási, már-már valószínűtlen kettest 38 másodperccel az órán, aztán a következő támadásból a Suns elvesztette a labdát, ismét a Utah védekezése érvényesült – a legvégén Damion Lee még triplázhatott az egyenlítésért, de a dobása kimaradt, így Booker visszatehette a támadópattanót, de az hárompontos hátrányban nem nem osztott, nem szorzott. A Jazz így sorozatban három vereség után legyőzte egyik közvetlen riválisát, míg a Phoenix ötödször kapott ki az utóbbi nyolc találkozója során.

Booker és Markkanen nagy meccse. Bookerről már szóltunk, három negyeden keresztül egészen fenomenális produkciót nyújtott, majd pont a legfontosabb időszakban tűnt el, de rögzítsük, hogy 49 pontig jutott 16/31-es mezőnymutatóval, 15/15 büntetővel, 8 lepattanóval, 10 gólpasszal és alig egy eladott labdával. A túloldalon pedig az említett Markkanen volt a vezér, a finn magasember egyébként is újjászületett új csapatában, most pedig 38 ponttal karriercsúcsot termelt úgy, hogy 15/18 dobását küldte a gyűrűbe, félelmetes hatékonysággal dolgozott – Will Hardy vezetőedző szerint egyelőre nem is sejthetjük, hogy milyen magasra juthat az erőcsatár, mert olyan dolgokat produkál, amikre nem is gondolunk. A hajrában eleresztett, győztesnek bizonyuló dobásával egyébként is feltette a pontot az i-re, de mellette emeljük ki a 20 pontos Jordan Clarksont, a 13 ponttal és 10 gólpasszal dupla-duplázó Mike Conley-t, valamint a 27 ponttal, 7/13 triplával záró Malik Beasley-t is, hogy a kis híján tripla-duplát gyártó Jarred Vanderbiltet ne is említsük – a Sunsnál Booker mellett főleg Deandre Ayton (17 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz, 3 blokk) villogott, de Payne, Bridges és Craig is 13–17 pontokat dobált.

A Jazz legjobb dobói: Markkanen 38/6, Beasley 27/21, Clarkson 20/6
A Suns legjobb dobói: Booker 49/6, Ayton 17, Payne 17/6

Golden State Warriors – New York Knicks 111–101

Ez a hazai Warriors volt. A 0–8-as idegenbeli mérleggel szemben otthon most már 7–1-re áll a címvédő, saját közönsége előtt mintha egy teljesen más csapatról lenne szó. Most is voltak azért hullámvölgyek, de a 35–19-re nyert első negyed után nagyjából kézben tartották a meccset, vezettek 22 ponttal is, az eddig sokszor nem létező védekezésük végig harapott, megfogták Jalen Brunsont és levédekezték a komplett New York-i támadójátékot. Közben elöl Steph Curry (24 pont, 10 gólpassz), Klay Thompson (20 pont, 4/10 tripla) és Andrew Wiggins (20 pont, 8/15 mezőnyből) vezetésével könnyed, hatékony játékot mutattak be, 32 gólpasszal és 18 bedobott triplával zártak – voltak hibáik, nem volt tökéletes, amit csináltak, de ezzel a védekezéssel már elégnek bizonyult ahhoz, hogy nagy gond nélkül behúzzák a győzelmet. A Knicks alig 34,5 százalékkal mezőnyözött és 26,5 százalékkal triplázott, ezzel nem lehetett reális esélye, két győzelem után újabb gyenge produkciót nyújtottak Randle-ék, akik ismét 50 százalékra rontották a mérlegüket.

A Warriors legjobb dobói: Curry 24/15, Wiggins 20/9, Thompson 20/12
A Knicks legjobb dobói: Randle 20/9, Barrett 18/3, Brunson 13/3

Los Angeles Lakers – Detroit Pistons 128–121

Davis extrájával nyert a Lakers. LeBron James ezúttal sem léphetett pályára a Los Angelesnél, és Darvin Ham csapata a hosszabb pihenő és a harmatos ellenfél ellenére is csak nehezen, döcögve tudott nyerni – de legalább nyert, ami az eddigiek után létfontosságú szempont. Az alapot Anthony Davis adta meg, aki 38 ponttal és 16 lepattanóval állt a társaság élére, csak a negyedik negyedben 16 pontot dobott, mellette pedig főleg Austin Reavest érdemes kiemelni, aki 11 pontot szerzett a nagyszünetet követően. Davis extrája elengedhetetlen volt a sikerhez, a magasember 10/16-ot dobott mezőnyből és 18/21-et a büntetővonalról, hátul négy blokkot osztott ki, messze ő volt a meccs legjobbja, rá építve tudták kiharcolni a győzelmet – az első negyedet még a Pistons nyerte hét ponttal, a nagyszünetig fordított a LAL, a záró etap egypontos hazai vezéssel indult, majd az utolsó felvonásban Davis nagy dobásaival és büntetőivel végül érvényesítette a papírformát a vendéglátó. A Detroitnál Cade Cunningham és Isaiah Stewart hiányzott ismét, illetve a back-to-back sem segítette a csapat munkáját, a Hayes-Bogdanovic-Burks trió mindent megtett, de ezúttal ennyi volt bennük – becsülettel helytálltak, megszorították a jóval pihentebb Lakerst, de nyerni nem tudtak, így 0–9-re állnak idegenben, és csak 3–14-re összességében.

A Lakers legjobb dobói: Davis 38, Walker IV 17/3, Reaves 16/6
A Pistons legjobb dobói: Burks 23/15, Bogdanovic 20, Hayes 18/12

NBA, ALAPSZAKASZ
New Orleans Pelicans–Boston Celtics 109–117
Washington Wizards–Miami Heat 107–106 – hosszabbítás után
Cleveland Cavaliers–Charlotte Hornets 132–122 – hosszabbítás után
Philadelphia 76ers–Milwaukee Bucks 110–102
Chicago Bulls–Orlando Magic 107–108
Memphis Grizzlies–Oklahoma City Thunder 121–110
Houston Rockets–Indiana Pacers 91–99
Dallas Mavericks–Denver Nuggets 127–99
Utah Jazz–Phoenix Suns 134–133
Golden State Warriors–New York Knicks 111–101
Los Angeles Lakers–Detroit Pistons 128–121

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik