A Jazz otthonában is nyert a Blazers, a Lakers kicentizte a győzelmet

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2021.05.13. 09:31
null
James Harden (jobbra) először játszott sérülése után (Fotó: Getty Images)
Megint megverte a Washingtont az Atlanta, Clevelandben is megégett a Boston, javított a Dallas, a Brooklyn pedig a visszatérő James Hardennel a soraiban tudott nyerni az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerda játéknapján.

 

Atlanta Hawks–Washington Wizards 120–116

Másodszor is Atlanta. Két nappal ezelőtt egy végig kiélezett, szoros mérkőzésen egyetlen ponttal tudott győzni a Hawks, ezúttal pedig hasonló lett a végeredmény, de most az Atlanta hajrázott nagyot és fordított a végén. A jó első negyed után nem tudott ellenfele fölé nőni a hazai alakulat, sőt, a két középső játékrészt a Westbrook által húzott Wizards vitte el és bár óriási különbség nem alakult ki, de tíz perccel a vége előtt 100–87-re vezettek a vendégek. Itt azonban megrázta magát a Hawks, egy 12–2-es futással visszazárkózott, majd innentől végig üldözte ellenfelét egy-két pontos távolságból – végül pont a legjobbkor tudott fordítani, 25 másodperccel az órán süllyesztett el egy óriási triplát John Collins, ezzel kerültek 117–116-os előnybe. Ezt egy jó védekezés és Solomon Hill két büntetője követte, majd egy újabb jó védekezés után Kevin Huerter büntetője zárta le a meccset, egy labdán kívülre kerültek a felek – nagy hajrával aratott újabb értékes győzelmet a Hawks, melyet elsősorban Trae Young (33 pont, 8 lepattanó, 9 gólpassz) és Bogdan Bogdanovics (20 pont, 4/10 tripla) húzott támadásban. A társaság ezzel már egyedüli negyedik Keleten, biztosította a playoff-szereplését és már csak két „országos kötelezője” maradt az alapszakaszból a Magic és a Rockets ellen.

A végén fagyott le a Wizards. Bradley Beal nélkül ezúttal sem voltak könnyű helyzetben a fővárosiak, de Russell Westbrook (34 pont, 5 lepattanó, 15 gólpassz, 3 labdaszerzés) vezetésével és egy egészen jól működő védekezéssel így is közel álltak a győzelemhez. A negyedik negyedben végig ők jártak előrébb, az Atlanta első rohamát vissza is tudták verni és őrizgették az előnyüket, de a hajrában egyszerűen lefagytak: az utolsó két és fél percben egyáltalán nem találtak a gyűrűbe, az utolsó kilenc dobásukat zsinórban elrontották, eladtak egy labdát és nem harcoltak ki büntetőt sem, ez a szétesés pedig végül nem fért bele. Az újabb vereséggel továbbra sem hivatalos a playin-részvételük, azt még a Cavs és a Hornets ellen biztosíthatják be.

A Hawks legjobb dobói: Young 33/6, Bogdanovics 20/12, Collins 18/6
A Wizards legjobb dobói: Westbrook 34/12, Gafford 16, Neto 14, Bertans 14/12

Brooklyn Nets–San Antonio Spurs 128–116

Harden jól tért vissza.
Több mint egy hónapot hagyott ki a Nets irányítója, ezen a mérkőzésen viszont ismét rendelkezésre állt és bár egyelőre csak a kispadról érkezett, de azonnal jól mozgott: 26 percet kapott, ez idő alatt 18 pontot, 7 lepattanót és 11 gólpasszt jegyzett, védekezésben pedig két labdaszerzést és két blokkot tett hozzá. A Kyrie Irvinget nélkülöző Brooklyn pedig ugyanazt a kiegyensúlyozott, labdaelosztós csapatjátékot mutatta be, amellyel előző este is nyerni tudott, nyolcan dobtak 12-21 pont között, Kevin Durant is megállt például 14-nél, csak Mike James vállalt tíz dobásnál többet és a játékpercek is megoszlottak, mert csak Bruce Brown és Landry Shamet jutott 30 fölé – így is 61 százalékkal (!) céloztak mezőnyből, 43 százalékkal tripláztak és 33 gólpasszal zártak, nem volt rájuk ellenszer. A 15 ponttal nyert első negyed után kicsit belassultak, aztán a harmadik játékrészt megint megnyomták, vezettek már 19-cel is és összességében kérdés nélküli, sima győzelmet arattak, amellyel továbbra is őrzik a keleti második helyüket.

Nem tudott hozzászólni a Spurs. A vendégeknek igazából nem sok esélyük volt ezen a találkozón, védekezésben abszolút tehetetlennek bizonyultak a Nets elképesztően olajozottan működő gépezetével szemben. Végig csak nyomozták a labdát és bár voltak időszakaik, amikor ők is felvették a kesztyűt, de összességében folyamatosan a Brooklyn kontrollálta a mérkőzést és reális sansza nem volt a győzelemre a texasi alakulatnak. DeMar DeRozan 21 pontja és Dejounte Murray dupla duplája szép, de ez most nagyon kevés lett, így két mérkőzéssel vezetnek a Kings előtt a nyugati tizedik helyen.

A Nets legjobb dobói: Shamet 21/15, Claxton 18, Harden 18/9
A Spurs legjobb dobói: DeRozan 21, Murray 15, Mills 15/9

Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 102–94

Megtörte rossz sorozatát a Cavs.
Zsinórban tizenegy vereség után nyert újra mérkőzést a továbbra is tartalékos hazai csapat, amely váratlanul jó védekezéssel bontotta le a Celtics játékát. Támadásban is megvoltak a szükséges fegyverek, Kevin Love régi önmagát idézte (30 pont, 14 lepattanó, 6/9 tripla), Collin Sexton is villogott (28 pont, 8 gólpassz) és még Isaac Okoro is felnőtt a feladathoz (15 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz), ez pedig elégnek bizonyult a váratlan győzelemhez. A társaság sokáig szoros mérkőzést játszott, aztán a negyedik negyedben robbantott és Love két triplájára építve egy 11–0-s futással meglépett, összességében 35–25-re nyerte a játékrészt és az utolsó percekben már kicsit sem kellett aggódnia, kézben tartotta a meccset. Ezzel elbúcsúztak a csarnokuktól erre a szezonra, még két idegenbeli fellépésük maradt idén.

Padlón a Boston. A Celtics a Heat elleni vereségek után már csak matematikailag bízhatott abban, hogy a New Yorkot valahogy utoléri, ezzel a pofonnal viszont ez a minimális esély is elszállt és hivatalossá vált, hogy playint kell játszania. A sérült Brown mellett Walker és Smart is kihagyta a back-to-back második felét, a csapat támadójátéka pedig nagyon harmatosra sikerült, Tatum sem dobott igazán jól, Fournier pedig egészen pocsékul játszott, összességében 35.6 százalékos mezőnymutatóval, 29 százalékos triplázással és mindössze 14 gólpasszal zárták az estét – a legnagyobb előnyük három pont volt a meccs folyamán és tízzel több faultot ütöttek be, mint ellenfelük. Jelenleg abszolút padlón van a csapat, zsinórban negyedszer kapott ki és még Minnesotába, majd New Yorkba is el kell látogatnia a playin előtt.

A Cavaliers legjobb dobói: Love 30/18, Sexton 28/3, Okoro 15
A Celtics legjobb dobói: Tatum 29/3, Fournier 15/9, Pritchard 15/12

Dallas Mavericks–New Orleans Pelicans 125–107

Rendezte a sorokat a Dallas.
Az előző esti váratlanul sima vereség után most felszívta magát a Mavs és ismét a megszokott szintet hozta, amelynek teljességgel sima győzelem lett az eredménye. Luka Doncic újra korábbi fényében tündökölt (33 pont, 8 lepattanó, 8 gólpassz, 7/15 tripla), Tim Hardaway Jr. folytatta remeklését (27 pont 29 perc alatt), Kristaps Porzingis pedig visszatérhetett a sérüléséből: 22 percet játszott, 19 pontot és 5 lepattanót tett hozzá, ő is jól mozgott. A dallasiak a második negyedben vették igazán kezükbe az ügyet, ott 45 pontos szezoncsúcsot dobtak és onnantól már nem nagyon kellett aggódniuk – egy 33–8-as futással döntötték el a küzdelmet, Doncic itt 5/5 triplát süllyesztett el, úgyhogy később már lehetett pihentetni is. A siker után továbbra is holtversenyes ötödik-hatodik Nyugaton a Mavericks, még a Toronto és a Minnesota ellen kell nyerni ahhoz, hogy meglehssen az az ötödik pozíció.

Elvérzett a Pelicans. Williamson, Ingram és Adams mellett most már Ball sem lépett pályára a vendégcsapatban, amelynek az első negyed után igazából nem is volt esélye ezen a meccsen – Stan Van Gundy vezetőedző szerint a Dallas simán lejátszotta őket és Luka Doncic hihetetlen teljesítményt nyújtott, rá nem lehetett válaszuk. A 41 százalékos mezőnymutató és a 28 százalékos triplázás nem lehetett elég semmire még 38 kiharcolt büntetővel sem, egyénileg sem volt most húzóemberük, minden szempontból alulmaradtak a Mavsszel szemben, ami önmagában nem meglepetés, viszont ez a vereség azt jelenti, hogy hivatalosan is elbúcsúzhattak a playintől, matematikailag is biztossá vált, hogy nem tudnak bejutni. Most mennek a Golden State-hez, aztán a Lakers elleni hazaival zárnak, ezek már tényleg tét nélküli meccsek lesznek számukra.

A Mavericks legjobb dobói:
Doncic 33/21, Hardaway Jr. 27/9, Porzingis 19/6
A Pelicans legjobb dobói: Bledsoe 15/3, Hayes 15, Alexander-Walker 13/3, Lewis Jr. 13/6

Utah Jazz–Portland Trail Blazers 98–105

Nagy portlandi győzelem.
Óriási formában érkezett meg erre a derbire a Blazers, amely megint bizonyítja, hogy kiélezett helyzetben képes nagy dolgokra – menekülnie kell a Lakers elől a playin elkerüléséért és a ligaelső otthonában húzta be zsinórban ötödik győzelmét. A vendégek végig nagyon szigorúan védekeztek, az első negyedben ugyan kicsit még tapogatóztak, de utána átvették az irányítást, a nagyszünetben már vezettek, majd a harmadik és a negyedik negyedben is volt olyan többperces időszak, amikor egy-egy kosarat engedtek csak a Jazznek – a harmadikban 1/12-vel, a negyedikben 1/9-cel nyitottak a hazaiak, a Portland kőkeményen odaért minden dobásra. Ezek az időszakok végül eldöntötték a meccset, ugyan támadásban a Blazers sem brillírozott, de Damian Lillard (30 pont, 6 gólpassz), CJ McCollum (26 pont, 4 gólpassz) és Carmelo Anthony (18 pont, 4/5 tripla) éppen elég tűzerőt jelentett ahhoz, hogy ezt a védekezést győzelemre váltsák – összesen két pontot engedtek ellenfelüknek leindításból, tényleg elit szintet hoztak hátul. A lendület és ez a védekezés továbbra is az ötödik-hatodik helyen tartja őket Nyugaton, most pedig legalább ilyen játékra lesz szükségük a Suns elleni következő rangadón is.

Megtorpant a Jazz. A Warriors elleni vereség után nem tudott javítani a Utah, sőt, a Blazers tökéletesen rámutatott arra, hogy hol vannak a ligaelső hiányosságai most, amikor sem Conley, sem Mitchell nem áll rendelkezésre – nincs olyan szintű irányító, aki egy fizikális védekezés ellen megfelelően tudna labdázni, Inglesben nincs meg ehhez a sebesség, Clarksonban a kreativitás, a többiekben meg nagyjából semmi. Így végig csak szenvedtek, akadtak ugyan jobb periódusaik, amikor ültek a dobásaik, de stabilan nem tudtak jó ritmusban játszani és megfelelő helyzeteket generálni – Rudy Gobert mondta azt, hogy az ellenfél most mindent nehézzé tett számukra, ráadásul az így kialakított dobásaik sem estek be. A két vereség miatt még nem biztosították be az első kiemelésüket, de azért a következő (egyben utolsó) két ellenfelük, az OKC és a Kings mindenképpen a verhető kategóriába tartozik, ezzel együtt a playoffra nagyon kellenek vissza a hátvédjeik.

A Jazz legjobb dobói: Clarkson 29/9, Gobert 15, Ingles 14/9
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 30/9, McCollum 26/6, Anthony 18/12

Los Angeles Lakers–Houston Rockets 124–122

Kicentizte a Los Angeles.
A Lakers továbbra is csak ijesztgeti az ellenfeleket (és a nézőket) azzal, hogy visszatér LeBron James, végül sorozatban a második mérkőzésen sem volt ott a parketten a csapat vezére annak ellenére, hogy mindkétszer erről szóltak a hírek – sőt, most végül teljesen másik irányba indult a bajnok és a back-to-back második felén Anthony Davist is kiültette. Ennek megfelelően egy végig kiélezett, egylabdás meccsen küszködte ki a győzelmet Frank Vogel csapata a sereghajtóval szemben, az utolsó pillanatokig kérdéses volt, hogy ez sikerül-e, mert leadták az előnyüket és 23 másodperccel a vége előtt hátrányba kerültek, de jött Kyle Kuzma és hét másodperccel a vége előtt megszerezte a győztes kosarat egy betörés után. A Rocketsnek volt még egy esélye, de elrontotta, Wesley Matthews labdát szerzett, úgyhogy a végeredményt Talen Horton-Tucker büntetője állította be, a Lakers pedig némi szerencsével, de kiizzadta a kötelezőt – mivel a Portland nyert, ezért ez csak annyit jelent, hogy még harcban maradt a gárda, de következőleg már tényleg kellene vissza James és természetesen Davis is. Egyénileg egyébként Horton-Tucker (23 pont, 10 gólpassz) remekül teljesített, Andre Drummond alig 22 perc alatt (faultgondok miatt) hozott egy 20 pontos, 10 lepattanós dupla duplát, Kuzma pedig a győztes kosárral 19 pontig jutott – most mennek Indianába, aztán New Orleansba, így zárják az alapszakaszt. Ami pedig a Houstont illeti: Kelly Olynyk (24 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz) ismét parádésan játszott, a tartalékos csapat összességében 50 százalékkal tüzelt mezőnyből és 43 százalékkal süllyesztett el 18 triplát, a Silas-legénység ismét bizonyította, hogy támadásban bármilyen felállásban, bárki ellen képes a remek játékra – egy hajszálra voltak a bravúrtól, még a Clipperst és a Hawkst próbálhatják megviccelni.

A Lakers legjobb dobói: Horton-Tucker 23, Drummond 20, Kuzma 19/3
A Rockets legjobb dobói: Olynyk 24/12, Brooks 24/12, Martin Jr. 20/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Atlanta Hawks–Washington Wizards 120–116
Brooklyn Nets–San Antonio Spurs 128–116
Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 102–94
Dallas Mavericks–New Orleans Pelicans 125–107
Utah Jazz–Portland Trail Blazers 98–105
Los Angeles Lakers–Houston Rockets 124–122

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik