A Boston állította meg a Denvert, Dallasban nyert a Spurs

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2021.04.12. 10:38
null
DeMar DeRozan a lehető legjobbkor dupla meg az utolsó dupláját (Fotó: Getty Images)
Portlandben is győzni tudott a Heat, Kawhi Leonard nélkül nyert a Clippers, remekelt a Bucks – ez történt az NBA alapszakaszának legutóbbi játéknapján.

 

Charlotte Hornets–Atlanta Hawks 101–105

Tartalékosan is nyert a Hawks. John Collins, De'Andre Hunter, Cam Reddish, Tony Snell és Kris Dunn mellett most Trae Young és Danilo Gallinari sem lépett pályára a vendégeknél, de így is ki tudták harcolni a győzelmet: az első negyedben „odacsaptak” és vezettek már 17 ponttal is, majd a folytatásban fokozatosan eltűnt az előnyük, sőt, át is fordult a meccs, de az utolsó hét percben felszívták magukat és 92–82-es hátrányból fordítva végül mégis behúzták a győzelmet. A vendégeknél Bogdan Bogdanovics (32 pont, 8/16 tripla) és Clint Capela (20 pont, 15 lepattanó) adta meg az alapot, de a kezdőben 17 ponttal, 5 lepattanóval, 8 gólpasszal, valamint 7/10 jó dobással jelentkező Brandon Goodwin is kitett magáért, ebben a kulcsidőszakban pedig a padról beszálló Lou Williams is megvillant: back-to-back triplákat süllyesztett el és tíz pontot dobott az említett utolsó hét percben. Az Atlanta végül 99–99-nél érte utol ellenfelét, majd erre a Hornets még válaszolni tudott, de Capela és Williams pontjaival már 103–101-es Hawks-vezetésről indult az utolsó perc – itt aztán oda-vissza jöttek a hibák, a Charlotte nem tudott egyenlíteni, hat másodpercnél pedig Bogdanovics két büntetője beállította a végeredményt.

James Borrego nem kért időt. Az utolsó szűk tizenöt másodpercben a Charlotte-nek megvolt az esélye az egyenlítésre, vagy akár a győzelem kiharcolására a jó védekezés után, de James Borrego vezetőedző nem kért időt, hagyta, hogy csapata gyorsindítást vezényeljen le ilyen helyzetben - mint mondta, ez a legjobb „figurájuk”, ráadásul a labda el is jutott a leginkább clutch emberükhöz, de Terry Rozier hármasa ezúttal kimaradt, így vereséget szenvedtek. Ezzel együtt tud élni, nem érzi elrontottnak ezt a játékot, a probléma inkább az, hogy a sérülés miatt hiányzó Ball, Hayward, Monk trióhoz a harmadik negyedben PJ Washington is csatlakozott egy bokasérüléssel, róla egyelőre többet nem tudni – minden esélyük megvolt a sikerre, de elvesztették a ki-ki meccset, így lépéshátrányba kerültek riválisukkal szemben a keleti 4-6. helyen,

A Hornets legjobb dobói: Bridges 23/9, Rozier 18/12, Graham 16/15
A Hawks legjobb dobói: Bogdanovics 32/24, Capela 20, Goodwin 17/9

Denver Nuggets–Boston Celtics 87–105

Az utolsó negyed a Bostoné lett. Nem úgy indult ez a meccs a Celtics számára, hogy közel húszpontos győzelem lesz belőle, az első negyedben még egyértelműen a Denver irányított és a másodikban is főleg akkor jött közel a vendégcsapat, amikor a kezdők voltak fent a Nuggets cseresorával szemben. A fordulás után volt 76–62 is az állás, Brad Stevens vezetőedző utólag azt mondta, hogy szerinte itt közel voltak a meccs feladásához, de végül ez nem történt meg, a záró etapban pedig valószerűtlen fordulat következett: egy 31–3-as (!) futást produkált a Boston, a negyedet összességében 31–8-ra nyerte meg, ezzel pedig a győzelmet is elvitte Denverből. Itt szinte érthetetlen módon minden a vendégek szájíze szerint alakult, ők gyakorlatilag tökéletesen játszottak a pálya mindkét oldalán, míg a Nuggets atomjaira hullott – a Celticsnél Jayson Tatum (28 pont, 10 lepattanó) és Jaylen Brown (20 pont, 8 lepattanó) húzta a szekeret most is, de a kulcs az utolsó negyedes védekezés volt, azzal sikerült megállítaniuk a liga legjobb formában lévő csapatát és nagyon értékes idegenbeli bravúrgyőzelemt aratniuk.

Mit csinált a Denver? Kétszer is úgy tűnt, hogy ez egyértelműen a Nuggets meccse, az első negyedben remek labdajáratással, jó dobóformával könnyedén alakított ki tíz pont feletti előnyt a hazai csapat, majd a harmadik játékrészben ismét meg tudott lógni még ennél jobban is, akkor nem gondoltuk, hogy ez lesz a vége. Az utolsó negyed szétesése viszont értelmezhetetlen a részükről, Michael Malone sem talált erre igazi magyarázatot: oké, Jamal Murray nem játszott, oké, Michael Porter Jr. nem volt az igazi a korai kézsérülése után, oké, Nikola Jokics a játékvezetőkkel foglalkozott, de akkor is jobbak voltak ellenfelüknél a meccs nagy részében, mégis közel húszpontos vereséget szenvedtek. Sorozatban nyolc győzelem után talán ébresztőnek jó volt ez a pofon és főleg ez az utolsó negyed, lazsálni ugyanis nem lehet - most a Golden State otthonában kell majd javítaniuk.

A Nuggets legjobb dobói: Porter Jr. 22/3, Jokics 17, Campazzo 14/9
A Celtics legjobb dobói: Tatum 28/6, Brown 20/6, Walker 14, Smart 14/6

Cleveland Cavaliers–New Orleans Pelicans 109–116

Közel állt a bravúrhoz a Cavaliers. Collin Sexton, Darius Garland, Jarrett Allen és Larry Nance Jr. nélkül kellett kiállniuk a hazaiaknak, így annak ellenére is esélyesebbnek tűntek a vendégek, hogy tőlük is hiányzott Lonzo Ball, Josh Hart és Nickeil Alexander-Walker. A Cavaliersnél azonban többen is előléptek, Dean Wade (21 pont, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés) például 8/12 dobását elsüllyesztette, Isaac Okoro és Kevin Love is eljutott 19-19 pontig, Matthew Dellavedova (7 pont, 10 gólpassz) jó játékszervezéssel kompenzálta a 3/11-es dobásmutatóját, míg a kispadról Cedi Osman hozott lendületet 15 ponttal és 7 gólpasszal. A hazaiak közös erővel, csapatként léptek fel ezen a találkozón, aminek eredményeként 29 gólpasszt osztottak ki egymás között, és az első percek után a mérkőzés jelentős részében ők jártak előrébb: esetenként 8-10 pont körüli előnyük volt, főleg az első félidőben, de a 4. negyed közepéig a Pelicans csak rohant utánuk, és szűk 3 perccel a vége előtt is 107-106-ra vezettek. A mérkőzés lezárása nem jött össze, így a Raptors elleni vereséget követően ismét kikaptak, és ezzel 19–34-re romlott a mérlegük.

Zion Williamson tarthatatlan volt. A legutóbbi, 76ers elleni meccséhez hasonlóan ismét megállíthatatlannak bizonyult Zion Williamson, aki ezúttal 16/22 jó dobással, valamint 6/8 büntetővel ért el 38 pontot, ami mellé hozzátett 9 lepattanót, 4 gólpasszt és 2 blokkot is. Az első félidőben 25 pontot szerzett, és ekkor kicsit egyedül maradt, de a fordulás után Brandon Ingram (27 pont, 4 lepattanó, 8 gólpassz) és Naji Marshall (15 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) is fel tudott lépni mellé. Nem sokon múlt, hogy ez se legyen elég a vendégeknek, de az utolsó szűk 3 percet 10–2-re húzták be, köszönhetően Williamson 6, valamint Ingram 4 pontjának is, és így az is belefért náluk, hogy az említett trión kívül senki sem ért el kétszámjegyű termést, miközben a Cavaliersnél 6 játékos is elért legalább 10 pontot. A Pelicans is jól járatta a labdát (30 gólpassz), emellett behúzták a lepattanózást, és végül 70 pontot értek el a festékből, szemben ellenfelük 48 egységével, annak ellenére is ki tudták használni Jarrett Allen hiányát, hogy Steven Adams 27 perc alatt 0 ponttal zárt. A Pelicans ezzel a győzelmével egyetlen meccsre van a már play-in helyen álló Warriorstól.

A Cavaliers legjobb dobói: Wade 21/15, Love 19/15, Okoro 19/6
A Pelicans legjobb dobói: Williamson 38, Ingram 27/9, Marshall 15/6

Orlando Magic–Milwaukee Bucks 87–124

Bamba nagyon egyedül maradt. Az elmúlt egy hét legnagyobb nyertese a Magicnél egyértelműen Mo Bamba, aki egymást követő 4. meccsén ért el legalább 10 pontot, és ebben az időszakban már másodszor döntötte meg a korábbi karriercsúcsát. A Bucks ellen 8/11 jó dobással, közte 5/6 triplával ért el 21 pontot, leszedett 5 lepattanót is, és egyedül benne volt csak pont, mellette a többiek 32 százalékkal dobtak mezőnyből, és csak 3/30 triplát süllyesztettek el. Leginkább Cole Anthony (12 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) próbálkozott fellépni mellé, de csak 5/16-tal dobott, azon belül 0/6-tal a triplavonalon túlról. Rajtuk kívül más nem is ért el kétszámjegyű termést, Terrence Ross (4 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz) kifejezetten passzívan játszott, mindössze 6 dobást vállalt, míg R.J. Hampton 11 kísérletből ért el 7 egységet. Wendell Carter Jr. (8 pont, 7 lepattanó, 2 gólpassz, 2 labdaszerzés, 2 blokk) érdemel némi dicséretet a mezőnymunkájáért, de az ő teljesítménye is csak aprócska szépségtapasz lehetett, így sorozatban 5. meccsüket vesztették el, legközelebb a Spurs ellen próbálhatnak javítani.

Most Adetokunbo sem hiányzott. A kétszeres MVP egymást követő 5. meccsét hagyta ki a fájós bal térde miatt, ráadásul a Bucks az előző 3 alkalommal vereséget is szenvedett, így motiváltan léptek pályára a Magic ellen. Az első pillanatoktól kezdve ők jártak előrébb, és már az 1. negyedben 13 pontos előnybe kerültek, a folytatásban is magabiztosan vezettek, hogy végül a 4. negyedben további 19 pontot tegyenek hozzá az addigra kialakított 18 pontos előnyükhöz. A csapat élére Khris Middleton (21 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) állt, aki ezen a találkozón érte el pályafutása 1000. bedobott tripláját, míg mellette egyénileg Bobby Portis tette a legtöbbet a győzelemért, aki 16 pontjával és 10 lepattanójával dupla-duplázott. Nagyobb egyéni extrára senkitől sem volt szükség, ezúttal Jrue Holiday (12 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz) vállaira sem nehezedett nagyobb teher, és végül senki sem játszott 30 perc felett a Bucksból, a keretükből mind a 13 játékos pályán töltött legalább 5 percet, és egyedül az a Mamadi Diakite nem szerzett pontot, aki elrontotta az egyetlen kísérletét. Csapatszinten 48.9 százalékkal dobtak mezőnyből, 47.5 százalékkal bebombáztak 19 triplát, és egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmük.

A Magic legjobb dobói: Bamba 21/15, Anthony 12, Harris 9/3, Carter-Williams 9
A Bucks legjobb dobói: Middleton 21/6, Portis 16/12, Forbes 13/6

New York Knicks–Toronto Raptors 102–96

Leadta a nagy előnyét, de végül nyert a Knicks. Bő két negyeden keresztül a New York akarata érvényesült, a hazaiak Julius Randle és RJ Barrett vezetésével 66–48-ra vezettek a harmadik játékrész elején és úgy tűnt, hogy magabiztosan nyerhetik meg a mérkőzést. A lendület azonban elillant, amikor a pálya vizesedése miatt félbe kellett szakítani a meccset és az újraindítás után egy ideig ólomlábakon mozogtak a hazaiak: a Raptors egy 37–15-ös rohammal átvette a vezetést. A hajrá innentől izgalmasan alakult, de a Knicks még időben felébredt, futott egy 9–0-t és visszavette az előnyt, az egylabdás végjátékot pedig ezúttal (kivételesen...) sikerült megnyerni: az utolsó percben Barrett bombázott be egy clutch triplát, majd az utolsó tíz másodpercben Randle 4/4 büntetője állította be a végeredményt. Ezzel a sikerrel ismét 50 százalékon áll a gárda és nagyon fontos volt, hogy ne rontsák el ezt a mérkőzést, most a Lakers ellen megint nem lesz könnyű dolguk.

Ez nem a legutóbbi Raptors volt. Az előző meccsen Gary Trent Jr. 44 pontos karriercsúcsával sikerült nyernie a Torontónak, most viszont messze voltak attól a játéktól a kanadaiak, pedig Kyle Lowry már visszatérhetett a sérüléséből és 37 perc alatt 19 ponttal, 7 lepattanóval, valamint 6 gólpasszal segítette csapatát. Hiába, csak a „kényszerszünet” után tudták megukat igazán felszívni, majd a szoros végjátékban ismét clutch hibákat követtek el elvesztett labdák, elrontott dobások, benézett védekezések formájában – az utolsó baki Pascal Siakamhoz fűződik, akire kétszer indulást fűjtak, ezzel juthatott büntetőhöz Randle. Nick Nurse vezetőedző szerint csak a szerencse hiányzott nekik a győzelemhez, de mi azért hozzátennénk, hogy a 96 dobott pont, a 41 százalékos mezőnymutató és a 32 százalékos triplázás nem feltétlenül a győzelem receptje, igaz, a Knicks 40 százalék alatt dobott, mégis nyert...

A Knicks legjobb dobói: Randle 26/3, Barrett 19/9, Payton 11/3, Rose 11
A Raptors legjobb dobói: Trent Jr. 23/9, Lowry 19/6, Boucher 17/3

Dallas Mavericks–San Antonio Spurs 117–119

DeRozan dobása döntött. A Dallas nem tudott ellenfele fölé nőni ezen a mérkőzésen, a Spurs DeMar DeRozan (33 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) és Dejounte Murray (25 pont, 5 gólpssz, 4 labdaszerzés) vezetésével végig partiban volt, tíz pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem alakult ki az este folyamán. A vendégek három perccel a vége előtt kilenc egységgel vezettek és közel álltak már a sikerhez, de a Mavs itt még válaszolni tudott és Porzingis, valamint Doncic révén kiegyenlített – 20 másodperc volt hátra, amikor a szlovén dobása után 117-117 lett az állást. Ez az idő azonban éppen elég volt ahhoz, hogy DeRozan szépen megkapja a labdát, lepörgesse az órát, majd bár igazán nem verte meg a védőjét, de egy oldalra/hátraugrós középtávolit bevágjon a gyűrűbe úgy, hogy 0.5 másodperc maradjon – tökéletes befejezés és meccsnyerő dobás a San Antonio vezétéről, a Mavs már nem tudott válaszolni. Az 54 százalékkal dobó vendégek ezúttal kifejezetten hatékonyak voltak támadásban és nagyon kellett is nekik ez a siker az utóbbi hetek gyengélkedései után, következőleg Orlandóban is nyerniük kell.

Tovább hullámzik a Mavs. A ligaelső Jazz legyőzése után kikaptak a Houstontól, majd megverték a Milwaukee-t, most pedig újabb olyan vereség következett, ami előzetesen egyértelműen nekik állt – nem túl stabil mostanában a Dallas. Pedig Luka Doncic (29 pont, 7 gólpassz) és Kristaps Porzingis (31 pont, 15 lepattanó, 2 blokk) is hozta, amit kell, a két vezér teljesítménye támadásban elég is volt a jó játékhoz, védekezni viszont most valamiért egyáltalán nem tudtak, DeRozan és Murray is könnyedén büntette meg őket. Emiatt abszolút nem tudtak fölénybe kerülni, sőt, a végén még nekik kellett kapaszkodni, majd amikor kiegyenlítettek, megint jött DeRozan – Rick Carlisle vezetőedző magára vállalta a felelősséget, ő kérte, hogy Finney-Smith egy az egyben fogja meg a Spurs vezérét annál a játéknál, ami végül vereséghez vezetett. Így is tartják nyugati hetedik helyüket, de egyelőre nem tudnak feljebb kapaszkodni, pedig a Portland újabb vereségét most kihasználhatták volna.

A Mavericks legjobb dobói: Porzingis 31/9, Doncic 29/6, Richardson 16/6
A Spurs legjobb dobói: DeRozan 33, Murray 25/6, Walker 13/6

Memphis Grizzlies–Indiana Pacers 125–132

Végig vezetett és megnyerte a pontháborút a Pacers. Ez a mérkőzés finoman szólva sem a védekezésről szólt és ebből végül a vendégek jöttek ki jobban, akik már az első negyedben parádés teljesítményt nyújtottak és 45 pontot dobtak – 14-gyel vezettek a játékrész után, ezt az előnyt pedig végig menedzselték az este folyamán. Voltak 18 pontos fórban is, de a vége azért izgalmas lett, a hajrában előbb bejött tíz alá, majd az utolsó percekben egyetlen egységre zárkózott a Memphis, de az Indynél mindig volt valaki, aki megvillant: Caris LeVert (34 pont, 14/20 mezőnyből), Malcolm Brogdon (29 pont, 9 lepattanó, 11 gólpassz) és Domantas Sabonis (18 pont, 15 lepattanó, 9 gólpassz) is szenzációsan játszott és a végén Justin Holiday is hozzátett egy clutch zsákolást. A döntő dobásokat LeVert süllyesztette el fél percnél, azokra már nem érkezett válasz, így az 50 százalék felett dobó és 35 gólpasszig jutó Pacers sorozatban már harmadszor nyert és ismét stabilizálta magát.

Hiába Valanciunas pusztítása. A Grizzlies centere kihasználta, hogy Myles Turner nélkül ezen a poszton „könnyebb” volt a Pacers és egészen elképesztő teljesítményt nyújtott, 34 ponttal és 22 lepattanóval próbálta meg győzelemre vezetni csapatát – előbbi karriercsúcs, utóbbi szezoncsúcs, a két blokk már szinte fel sem tűnik ilyen számok mellett. Hiába villogott azonban ennyire, kintről ezúttal nem kapott támogatást, 6/20-szal tripláztak a hazaiak és bár a lüktető iramú meccsen így is visszazárkóztak a hajrában, illetve eljutottak 125 pontig, de mivel védekezni egyáltalán nem tudtak, így mindez kevésnek bizonyult, nem voltak képesek túldobni a több lábon álló és kintről veszélyesebb Pacerst. A jó forma után sorozatban másodszor kaptak ki Ja Moranték, most a Chicago ellen térhetnek vissza a helyes útra.

A Grizzlies legjobb dobói: Valanciunas 34, Morant 23, Anderson 15/3
A Pacers legjobb dobói: LeVert 34/6, Brogdon 29/15, Sabonis 18/3

Minnesota Timberwolves–Chicago Bulls 121–117

Most nem rontotta el a Wolves. Nemrég a Boston ellen is 11 ponttal vezetett a nagyszünetben a Minnesota, de nem tudta megtartani az előnyt és végül hosszabbításban kikapott, most viszont megtartotta ugyanezt: az első negyed 21–8-as futásának köszönhetően megint 11-gyel állt jobban ellenfelénél a hazai csapat a félidőben, de ezúttal már nem rontotta el. Karl-Anthony Towns (27 pont, 12 lepattanó, 8 gólpassz), D'Angelo Russell (27 pont, 9/13 mezőnyből) és Ricky Rubio (17 pont, 9 gólpassz, 5/6 tripla) is remekül játszott és még az Edwards-Reid páros is hozzátette a magáét, szűk 50 százalékkal dobtak mezőnyből, 44 százalékkal süllyesztettek el 16 hármast és 25/25-tel büntetőztek, úgyhogy támadásban nagyon egyben voltak végig, ami meghozta számukra a sikert. A második félidőben azért közelített a Bulls és a vége nagyon szoros lett, egy pontra is feljöttek a vendégek, de amikor nagyon kellett, akkor az említett minnesotai húzóemberek közül legalább egy mindig megvillant – fontos volt számukra a győzelem, úgyhogy érthetően elégedettek voltak a találkozó után.

Nyerni kellett volna. A playoffért hajtó Bullsnak alapvetően hoznia kellett volna ezt a meccset a ligautolsó otthonában még akkor is, ha a Wolves a játéktudást tekintve már nem ligautolsó, de az elrontott első félidő után csak a kapaszkodás maradt a vendégek számára. Zach LaVine 30 pontig azért most is eljutott (7 lepattanó, 6 gólpassz), de most nem működött igazán az eredeti terv, Nik Vucsevicsnek eléggé tele volt a keze Townsszal és bár a támadójátékot a kispad kiegyenesítette (hárman is tíz pont fölé jutottak onnan), de a védekezéshez nem tudtak hozzászólni, a Wolves kulcsemberei könnyedén lebontották őket. Így hiába mentek bele a dobópárbajba és javultak fel a fordulás után, megállítani nem tudták ellenfelüket, úgyhogy újabb vereséget könyvelhettek el, a tabella alapján pedig lassan lemondhatnak a top nyolcba jutásról, a playint érő 10. hely megtartása lehet a reális cél.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 27/9, Russell 27/9, Reid 18/6
A Bulls legjobb dobói: LaVine 30/12, Vucsevics 18/6, Brown Jr. 15/9

Los Angeles Clippers–Detroit Pistons 131–124

Csak a végén lett úrrá a helyzeten a Clippers. A Kawhi Leonardöt kiültető hazaiaknak nagyon nem akaródzott védekezni ezen a mérkőzésen, inkább csak dobálgatni akartak és azzal megnyerni a találkozót, de a Detroit ebben nem adta magát könnyedén, sőt, az összecsapás jelentős részében vezetni is tudtak a remekül dobó vendégek. A Clippers aztán a negyedik negyedre felszívta magát egy kicsit jobban, egy fokkal nagyobb figyelmet szentelt a védekezésnek és felállt a 12 pontos hátrányából, egyenlített, majd egy 10-2-vel meg is lépett és azt az előnyt már beosztotta – 37–25-re húzta be ezt a játékrészt a gárda, így tudta valahogy kiharcolni a győzelmet. Marcus Morris 33 pontos szezoncsúcsa és 6/8 triplája azért sokat segített ebben, Paul George (32 pont, 9 gólpassz), vagy Iviza Zubac (13 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz) teljesítménye is kellett, de Nic Batum (4/4 tripla, 9 lepattanó, 3 blokk) és Rajon Rondo (10 pont, 6 gólpassz, +22-es +/-) is borzasztóan sokat tett hozzá a kispadról. Végül csapatszinten 62.5 százalékkal dobtak mezőnyből, 58 százalékkal tripláztak és 35 gólpasszig jutottak, így most az is belefért, hogy a védekezést ezúttal csak „kiszámlázták” – sorozatban ötödször is nyertek és tartják a nyugati harmadik helyüket.

Jó meccset játszott a Pistons. A kalkulálható vereségen kívül azért jó szájízzel mehet tovább a Detroit, a vendégek 53 százalékos mezőnymutatót, 47 százalékos triplázást és 33 gólpasszt tettek le az asztalra, az összecsapáson pedig nagyrészt ők vezettek a Clippers vendégeként, ami nagy dolog. A 26 pontos Josh Jackson lett a legjobb dobó, de Saddiq Bey (25 pont, 5/8 tripla, 4 labdaszerzés), vagy Cory Joseph (18 pont, 13 gólpassz) is kitett magáért és a kezdővel összességében jobbak is voltak ellenfelüknél, a gondok akkor kezdődtek, amikor a cseréknek kellett volna domborítani – a papírformát nem borították fel végül, de becsülettel helytálltak és ismét jelezték, hogy őket nem lehet lebecsülni még Jerami Grant nélkül sem.

A Clippers legjobb dobói: Morris 33/18, George 32/3, Batum 14/12
A Pistons legjobb dobói: J. Jackson 26/6, Bey 25/15, Joseph 18/3

Portland Trail Blazers–Miami Heat 98–107

Levédekezte ellenfelét a Heat. A Victor Oladipót nélkülöző floridaiak az első negyedben kicsit még tapogatóztak, a folytatásban viszont teljes mértékben uralták ezt a mérkőzést és végül teljesen sima győzelmet arattak, az eredmény nem is tükrözi eléggé, hogy mennyire az ő akaratuk érvényesült. A vendégek végig leradírozták a pályáról Damian Lillardot, CJ McCollum játékának élét is elvették, de Jusuf Nurkicnak sem engedtek szinte semmit támadásban – a 31–17-re nyert második negyed után a kezükben volt a derbi, a harmadik játékrészben további tíz pontot tettek közé, a záró etapban pedig szépen koptatták a 20 egységnyi előnyüket. A 22 pontos Bam Adebayo és az ismét mindenben benne lévő Jimmy Butler körül a többiek is tették a dolgukat, de Erik Spoelstra vezetőedző szerint az a lényeg, hogy hogyan védekeznek, különösen idegenben, márpedig ezzel most elégedett lehetett, úgyhogy jó szájízzel utazhatnak tovább Phoenixbe.

Fáradt volt a Portland. Terry Stotts vezetőedző szerint a fő gondjuk az volt, hogy back-to-backet vívtak, a Miami pedig napokat pihenhetett a meccs előtt, így egyszerűen erőtlennek bizonyultak a jóval agresszívebb, fizikálisabb ellenfelükkel szemben. Damian Lillard egyáltalán nem tudott kétpontos kosarat dobni, McCollum is csak erőlködött és bár a mezőnymutatójuk végül nem lett rossz, de a megnyert első negyed után elfogyott az üzemanyag és nem tudták felvenni a harcot. Voltak már idén hasonló okból elvesztett meccseik, most ismét fel kell szívniuk magukat, hogy következőleg a Boston ellen már nyerni tudjanak.

A Trail Blazers legjobb dobói: Powell 17/3, McCollum 17/9, Lillard 12/9
A Heat legjobb dobói: Adebayo 22, Butler 20/3, Nunn 15/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Atlanta Hawks 101–105
Denver Nuggets–Boston Celtics 87–105
Cleveland Cavaliers–New Orleans Pelicans 109–116
Orlando Magic–Milwaukee Bucks 87–124
Dallas Mavericks–San Antonio Spurs 117–119
Memphis Grizzlies–Indiana Pacers 125–132
Minnesota Timberwolves–Chicago Bulls 121–117
New York Knicks–Toronto Raptors 102–96
Los Angeles Clippers–Detroit Pistons 131–124
Portland Trail Blazers–Miami Heat 98–107

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik