25 ponttal verte a bajnok Lakerst a listavezető Jazz

Vágólapra másolva!
2021.02.25. 09:42
Bravúrgyőzelmet aratott Phoenixben a Charlotte, a Torontót is lenyomta a Miami, már nincs playoff-helyen az újabb vereséget szenvedő Boston, míg az OKC dudaszós triplával tudott nyerni.

Luguentz Dortot ünneplik a társak (Fotó: Getty Images)
Luguentz Dortot ünneplik a társak (Fotó: Getty Images)
Luguentz Dortot ünneplik a társak (Fotó: Getty Images)
Luguentz Dortot ünneplik a társak (Fotó: Getty Images)
Luguentz Dortot ünneplik a társak (Fotó: Getty Images)

 



Indiana Pacers–Golden State Warriors 107–111

Triplák nélkül nyert a Warriors. Nagyon nem találta a dobását ezen az estén a fáradtan mozgó vendégcsapat, alig 19%-kal célzott kintről a gárda, Steph Curry pedig 1/11-gyel zárt távolról, egyáltalán nem tudták szétdobni ellenfelüket. Ennek ellenére találtak megoldást, egyrészt végig nagyon feszesen védekeztek és hátul a back-to-back ellenére oda tudtak figyelni, elvégezték a piszkos munkát, másrészt pedig Draymond Green a legjobbkor tolta meg a szekerüket. A pontszerzéssel hadilábon álló magasember ezúttal 12 egységig jutott, de ebből hatot is a hajrában jegyzett, jókor osztott ki egy gólpasszt és nagyon fontos védekezéseket mutatott be - Steve Kerr is őt emelte ki, szerinte az ilyen estéken pont egy-két Green-kosár tudja nekik szállítani a győzelmet. Ez most is így történt, a kiélezett találkozó végjátékban az ő megmozdulásaival sikerült levegőhöz jutniuk, majd Curry négy büntetővel és három gólpasszal intézte a "maradékot" - fontos sikert könyvelhettek el idegenben, lezárták a négymeccses túrájukat, a tabellán pedig mindössze egyetlen mérkőzésre vannak a nyugati ötödik Portlandtől.

Nem volt elég pont a Pacersben. Az izmozós, küszködős meccsen a GSW talált némi pluszt a végén, az Indiana viszont nem, a hazaiak is csak hét triplát dobtak 24%-kal, nagyon sok labdát adtak el, nem tudtak stabilan támadni az egész mérkőzés folyamán és nekik a végjátékban sem sikerült feljebb kapcsolni. Malcolm Brogdon (24 pont 50%-kal) és Domantas Sabonis (22 pont, 16 lepattanó, 4 gólpassz) sem mozgott rosszul, de nem volt bennük elég tűzerő, 99-98 után sorozatban hat labdabirtoklást rontottak el, ami nem férhetett bele - volt ebben elpasszolt labda, lépéshiba, elrontott üres dobás, minden, mi szem-szájnak ingere. Vereségük ellenére egyébként megőrizték a keleti negyedik helyüket, de most már javulniuk kellene támadásban, mert az utóbbi hetekben nem igazán tudtak stabilak lenni, a többiek pedig nagy formában érkeznek hátulról...

A Pacers legjobb dobói: Brogdon 24, Sabonis 22, McDermott 15/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 24/3, Oubre Jr. 17/3, Wiggins 15

Atlanta Hawks–Boston Celtics 127–112

Triplarekordok a Hawksnál. 23 bedobott triplával csapatrekordot döntöttek a hazaiak, és ehhez mindössze 42 kísérletre volt szükségük. Danilo Gallinari ellenállhatatlanul játszott, a kispadról beszállva 13/16 dobását elsüllyesztette, közte 10/12 triplát, és ezzel ő lett a Hawks történetének első játékosa, aki egy meccsen legalább 10 hármast bedob, és megdöntötte Steve Smith 1997-ben elért 9 triplás rekordját. Az olasz játékos 6 lepattanót, illetve 2-2 gólpasszt és labdaszerzést is hozzátett, és abban a 33 percben, amikor pályán volt, 25 pontot vertek a Celticsre. Gallinari mellett Trae Young (33 pont, 7 gólpassz) is remekelt, 12/23 dobása célt ért, és ő is bebombázott 5 triplát. A csapatnál annak is örülhetnek, hogy az előző meccsen agyrázkódás gyanúja miatt csak 13 percet játszó John Collins (14 pont, 11 lepattanó) pályára léphetett, és ha már ott volt, elért egy dupla-duplát, és ehhez közel járt a mindössze 21 percet játszó Clint Capela (9 pont, 9 lepattanó) is. A Hawks az elmúlt 6 meccsen felváltva gyűjti a győzelmeket és a vereségeket, legközelebb Oklahomában próbálhatják megtörni ezt a sorozatot.

Nem volt esélye a Celticsnek. Egy negyedet követően 13, a nagyszünetben 23 pont volt a Celtics hátránya, de a különbség többször is felkúszott 27 egységig, és 17 pontnál közelebb is csak akkor tudtak zárkózni, amikor már rég eldőlt a mérkőzés kimenetele. Kemba Walker nem játszott a back-to-back második felén, de az ő helyén kezdő Jeff Teague (14 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) hozta magát, ahogyan Tristan Thompson (13 pont, 13 lepattanó) is hozzátett egy masszív dupla-duplát, de a csapat két vezére besült. Jaylen Brown (17 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz) 6/16 dobását süllyesztette el, közte 0/6 triplát, míg Jayson Tatum (13 pont, 1 lepattanó, 1 gólpassz) nála is rosszabbul játszott, 4/20 dobása ért célt, és csak 1/8 triplája, ráadásul a mezőnymunkából sem tudta kivenni a részét. Ebben a formában esélyük sem volt, már csak 15-17-re állnak, és legközelebb a szintén felemás formát mutató Pacers ellen játszanak rangadót.

A Hawks legjobb dobói: Gallinari 38/30, Young 33/15, Collins 14/6
A Celtics legjobb dobói: Brown 17, Teague 14, Nesmith 13/9, Tatum 13/3, Thompson 13

Cleveland Cavaliers–Houston Rockets 112–96

Jarrett Allen ismét megvillant. A Brooklyn Netstől megszerzett fiatal center többször is megvillant már új csapatában, néhány napja például 26 pontos karriercsúcsot ért el, és most ezt sikerült beállítania, tette mindezt úgy, hogy 10/11 dobása célt ért, és egyszer a triplavonalon túlról is betalált. A palánkok alatt 18 lepattanóval és 4 blokkal éreztette a jelenlétét, vele semmit sem tudott kezdeni a mérkőzés jelentős részében klasszikus magasember nélkül felálló Rockets. A 4. negyedben mégsem Allen, hanem Collin Sexton lett a nyerőember, akinek a 23 pontjából 12 akkor érkezett, amikor a Cavaliers végleg el tudta dönteni a mérkőzés kimenetelét egy 17-5-ös futásra építve. Darius Garland felemás estét tudhat maga mögött, mert 11 ponttal és 10 gólpasszal dupla-duplázott, de csak 4/14 dobása ért célt, valamint eladott 8 labdát is, viszont Dean Wade és Dylan Windler extrát hozott, akik közös erővel 8/8 dobást elsüllyesztettek, közte 6/6 triplát, és 24 pontot tettek hozzá. A Cavaliers ezzel egymást követő második meccsén nyert, ráadásul a sérülése után már Taurean Prince is be tudott szállni pár percre, ismét kezdenek jól alakulni a dolgaik.

Victor Oladipo visszatért. Közel 2 hét kihagyás után léphetett ismét pályára Victor Oladipo (17 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz), és ugyan még kicsit rozsdás volt, de rögtön érződött a jelenléte. Mellette John Wall (20 pont) és Eric Gordon (17 pont) próbálta húzni a vendégeket, és a korán beszedett 10 pontos hátrány ellenére ez többé-kevésbé sikerült is, a kissé hullámzó játékképet hozó találkozó 4. negyedében 84-80 is állt az eredményjelzőn, sokáig meccsben volt a végül sorozatban 9. vereségét is begyűjtő Rockets. Az utolsó 12 perc során mindössze 7/24 dobásukat sikerült elsüllyeszteni, miközben a Cavaliers az egyik kosarat szerezte a másik után (11/16 az utolsó játékrészben), és a végén Sexton is túl nagy falatnak bizonyult nekik. Christian Wood sérülése és DeMarcus Cousins elengedése miatt P.J. Tucker (0 pont, 7 lepattanó) kényszerült centert játszani, míg a kispadról a közelmúltban szerződtetett Justin Patton (6 pont, 1 lepattanó) szállt be, akik ellen dominált Allen, és így végül 55-33-ra elveszítette a lepattanózást a Rockets. Legközelebb a Raptors ellen próbálhatják megtörni a vereségsorozatukat.

A Cavaliers legjobb dobói: Allen 26/3, Sexton 23/9, Windler 13/12
A Rockets legjobb dobói: Wall 20/9, Gordon 17/6, Oladipo 17/3

Miami Heat–Toronto Raptors 116–108

Nick Nurse szerint ők voltak a jobbak. Szokatlan nyilatkozattal állt elő a vereség után a Toronto vezetőedzője, aki szerint az ő csapata egyértelműen jobban játszott a Heatnél, csak a labda sokszor pattant a hazaiak kedve szerint, ezért alakult így a végeredmény. A back-to-backet játszó vendégeknél Kyle Lowry visszatérhetett a sérülése után, teljes kerettel állattak ki, Lowry pedig nem is vacakolt, rögtön dobott 24 pontot 4/7 triplával és 8 gólpasszal, az ő párosuk VanVleettel (24 pont, 5/11 tripla, 7 gólpassz) elég stabilan hozta, amit kellett. A csapatként bevert 20 tripla és az 50%-os mezőnymutató is jól néz ki, de a kispad nem volt az igazi, a korábban vezérnek szánt Pascal Siakam pedig elég rossz napot fogott ki, mindössze egyetlen dobása esett be a gyűrűbe. Nurse véleményéhez azért tegyük hozzá, hogy a második negyed közepétől egyetlen egyszer sem vezettek, onnantól maximum egálra jöttek fel egyszer-egyszer és a Miami járt előrébb, majd bár a záró etapban egyszer még felkapaszkodtak két pontnyira, de erre egy 12-3-as Heat-futás jött válaszul, amely eldöntötte a küzdelmet. A kanadaiak ezzel a vereséggel hármas holtversenyben vannak a keleti 5-7. helyen, a Miamit pedig már csak fél meccsel előzik meg.

Playoff-helyen a Heat. Sorozatban negyedik, az utóbbi tizenegy meccsből pedig a nyolcadik győzelmét aratta a Heat, amely ezzel az időszakával visszajött a borzalmas szezonrajt után és felért a keleti nyolcadik helyre úgy, hogy egyetlen mérkőzés a hátránya a negyedik Pacershez képest - nagyjából "kisemmizte" az eddigieket Erik Spoelstra csapata. Ezúttal a 34-21-re megnyert második negyedben sikerült a kezükbe venni az irányítást a hazaiaknak és onnantól inkább az ő akaratuk érvényesült, majd a záró etapban jött Jimmy Butler és eldöntötte a meccset: egymaga 14 pontot szerzett ekkor, 100-98 után sorozatban 12-t küldött a gyűrűbe, majd a végén még rátett két büntetőt - 27 ponttal, 8 lepattanóval és 10 gólpasszal zárt, ő lett a találkozó legjobbja. A győzelmen felül pedig külön öröm a Heat számára, hogy hosszabb kihagyása után újra bevethető volt Goran Dragic, aki a padról beszállva 15 pontot tett hozzá - mondjuk a cseresor egyébként is jól nézett ki, Andre Iguodala 4/5, Gabe Vincent 3/5 triplát süllyesztett el. A jó forma megvan, következőleg viszont minden eddiginél nagyobb feladat vár a csapatra: a Jazz érkezik Miamiba...

A Heat legjobb dobói: Butler 27/9, Adebayo 19, Robinson 17/12
A Raptors legjobb dobói: Lowry 24/12, VanVleet 24/15, Powell 17/9

Chicago Bulls–Minnesota Timberwolves 133–126 – hosszabbítás után

Nehezen hozott kötelező. Toronymagas favorit volt ezen a meccsen a pihentebb, otthon játszó, egyértelműen jobb formában lévő Chicago, de a Minnesota nem adta olcsón magát és igazából végig ott tudott lenni ellenfele nyakán. A hazaiaknál Zach LaVine (35 pont, 14/21 mezőnyből) játékára nem lehetett panasz, Coby White (20 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) is igyekezett és csapatszinten 59%-kal (!) dobtak mezőnyből, ami finoman szólva is extra adat - viszont egyrészt védekezni nem nagyon tudtak, másrészt eladtak 21 labdát, amelyből olcsó lehetőségekhez juttatták a Wolvest. A rendes játékidő végén így leadták a biztosnak tűnő előnyüket és öt másodperccel a vége előtt Ricky Rubio három büntetővel kiegyenlített, majd LaVine győztesnek szánt dobása kimaradt, jöhetett a hosszabbítás. Ott azért már megemberelte magát Billy Donovan legénysége és bekezdett egy 9-2-vel, ahonnan már nem tudott visszajönni a Minny, a hajrában egy-két büntető elég volt ahhoz, hogy megőrizzék az előnyt - a vártnál nehezebben, de azért csak hozták a győzelmet, így 5-7.-ek Keleten.

Egy kicsi még hiányzott. Inkább "alul" volt azért ezen a meccsen is a Wolves, de valami javulás mintha látható lenne a gárdánál az utóbbi két találkozón - nem akarjuk ezt Chris Finch-nek tulajdonítani, érdemi munkára még nem volt ideje, de tény, hogy támadásban ezen a két estén jól néztek ki annak ellenére, hogy back-to-backet játszottak. A védekezést hagyjuk, az egyelőre nincs, de elöl Towns, Beasley és Edwards is húsz pont fölé jutott, Rubio is hozzá tudott tenni, összesen egy büntetőt hagytak ki, leszedtek 13 támadópattanót, nem voltak rosszak, majd a végén vissza is jöttek a korábban 14 pontos hátrányukból és hosszabbításra mentettek. Ott már nem volt erejük arra, hogy nyerjenek, így nem tudták borítani a papírformát, de talán majd következőleg, Washingtonban megtörik a jeget...

A Bulls legjobb dobói: LaVine 35/15, White 20, Carter Jr. 17/3
A Timberwolves legjobb dobói: Beasley 25/15, Towns 24/6, Edwards 21/9

New Orleans Pelicans–Detroit Pistons 128–118

A végére elfáradt a Detroit. A vendégek back-to-back léptek pályára, ami a negyedik negyedben már érezhető volt, Dwane Casey vezetőedző is azt emelte ki a meccs végén, hogy sajnos a fontos pillanatokban már nem tudtak kosarat szerezni és kiürült a tankjuk, emiatt kaptak ki. Ehhez hozzátehetjük, hogy Jerami Grant nem is lépett pályára, az ő pontjai nyilván hiányoztak és bár Josh Jackson, valamint Mason Plumlee is remekelt, illetve többen is fel tudtak lépni melléjük kiegészítőként, de túldobni nem tudták a támadásban most is magabiztos New Orleanst. A végén kellett volna pár jó védekezés és főleg pár jól lejátszott támadás ahhoz, hogy legyen esélyük nyerni, de Delon Wright nélkül az egyes poszttal voltak gondjaik - ez van, a papírforma nagyjából ezt jósolta, nem tudtak rajta változtatni.

Hozták magukat a Pels kulcsemberei. A friss All-Starrá választott Zion Williamson (32 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 13/18 mezőnyből), valamint Brandon Ingram (27 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz) is hozta a hazaiak sikeréhez szükséges szintet, ők ketten pontszerzőként és playmakerként is húzni tudták csapatukat - ketten együtt összesen egy labdát adtak el, ez is nagyon fontos faktor volt. Mellettük azért többen is jól egészítették ki őket, Adams és Ball például kifejezetten jól játszott, a túlerő pedig végül győzött: a korai hátrányuk után visszajöttek egálra, majd a záró etapban fokozatosan megléptek, futottak egy 17-8-at és onnantól már a kezükben volt a mérkőzés. Sorozatban három győzelmük után még mindig három meccsre és három helyre vannak a nyugati playofftól, úgyhogy nem nyugodhatnak meg, ráadásul most utaznak a Buckshoz.

A Pelicans legjobb dobói: Williamson 32, Ingram 27/9, Adams 14
A Pistons legjobb dobói: Jackson 25/6, Plumlee 21, Bey 13/9, Lee 13/3

Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 102–99

Gilgeous-Alexander All-Starként játszott, Dort megnyerte. Nem került be az AS-cserék közé Shai Gilgeous-Alexander, az OKC vezére, aki most talán emiatt is pörgött a megszokottnál magasabb fordulatszámon, már ami az agresszivitást illeti. A fiatal hátvéd végül 42 pontos karriercsúccsal zárt, 13/20 mezőnykísérlete és 6/11 triplája a gyűrűben landolt, mindehhez hozzátett 10/11 büntetőt, 8 lepattanót és 4 gólpasszt is, csapata pedig az amúgy megnyert meccsen 12 ponttal kapott ki abban a tíz percben, amíg ő a padon ült. A Thunder nem játszott különösebben jól és bár távolról megfelelően dobott a gárda, de a második negyed leolvadása (12 dobott pont...) után így is pokoli nehéz dolga volt - viszont Gilgeous-Alexander extrája húzta a társaságot, majd a legvégén Lu Dort lett a hős. A Spurs ledolgozta hétpontos hátrányát és kiegyenlített, majd SGA kihagyta a győztesnek szánt dobást, de a SAS négy másodpercnél eladta a labdát - a Thunder megcsinálta a játékot, Al Horford kilőtte a labdát Dortnak, aki a dudaszó pillanatában beverte a meccsnyerő hármast, így egy méretes buzzerrel nyertek a hazaiak. A védekezéséről ismert Dort egyébként négyszer is beköszönt távolról a meccs során, az OKC pedig így végül hozta azt a győzelmet, amit a Spurs rotációja miatt azért illett hozni...

Kikapott a San Antonio B. A koronavírus miatt jó pár fontos játékos hiányzott a Spursnél, így abszolút tartalékosan állt fel a vendégcsapat, ráadásul Gregg Popovich úgy döntött, hogy LaMarcus Aldridge így sem fér be a kezdőbe, jöjjön csak a padról. Az összességében remek csapatvédekezésükkel azonban így is minden esélyük megvolt a sikerre, a hajrában clutch dobásokkal kiegyenlítettek, sőt, labdájuk volt a győzelemhez, de eladták, majd elnézték a védekezést, így mégis kikaptak - fájó vereség ez így, hogy váratlanul a kezükben volt a siker lehetősége. Hiába játszott jól Dejounte Murray (27 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz, 0 eladott labda), egy dobásnyival lemaradtak a bravúrról, igaz, így is maradtak a nyugati hatodik helyen.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 42/18, Horford 16/6, Dort 16/12
A Spurs legjobb dobói: Murray 27, Mills 15/9, Walker 12/6

Phoenix Suns–Charlotte Hornets 121–124

Booker nem kapta meg a fújást. A Suns vezetett már 17 ponttal is a mérkőzés folyamán, de a záró etapnak mégis hátránnyal mehetett neki és bár mindent megtett, nem sikerült életben tartania nagy győzelmi sorozatát. A már tíz egység feletti hátrányából visszajött a gárda, 110-110-nél kiegyenlített, de itt megint a Hornets percei következtek és az egyre kevesebb idő miatt egyre égetőbb lett a dolog a Phoenix számára - végül 2,9 másodpercnél Chris Paul kihagyta a második büntetőjét, de leszedték a támadópattanót és alapvonalról jöhettek 124-121-nél. A labdát megkapta Devin Booker, védővel az arcában ráemelte a hármast, ami kimaradt, de közben minden bizonnyal faultolta őt Gordon Hayward - a síp azonban néma maradt és hiába reklamált Booker, valamint a többi Suns-játékos is, nem nézték vissza az esetet, maradt a Charlotte győzelme. A visszajátszások alapján úgy tűnik, hogy Hayward bizony megütötte Booker kezét és fújható lett volna a fault, de ettől függetlenül most nem játszott igazán jól a Phoenix, különösen a védekezéssel voltak gondok - támadásban a friss All-Star Booker (33 pont, 13/24 mezőnyből) és Chris Paul (20 pont, 8 lepattanó, 10 gólpassz) vezérletével rendben voltak, de hátul most hiányzott a stabilitás, a dobópárbajból pedig ezúttal rosszul jöttek ki.

Nagy Hornets-bravúr. A jelenlegi Sunst idegenben megverni elég komoly bravúrnak számít, hiszen Monty Williams csapata a Jazz mellett a liga másik tűzforró együttesének számít, a Charlotte azonban remek támadójátékkal megoldotta a feladatot. A vendégeknél Malik Monk (29 pont, 5/10 tripla), LaMelo Ball (20 pont, 8 gólpassz) és Gordon Hayward (20 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) is jól mozgott, 90% felett büntetőztek, heten is kétszámjegyűt dobtak náluk és a korábbi hátrányuk után a negyedik negyed nagy részét már uralták - vezettek 11 ponttal is és bár onnan egyszer visszaengedték a Sunst, de egy újabb 7-0-val nagyon közel kerültek a győzelemhez. A végét sem csinálták rosszul, annyi, hogy Bookertől kaptak egy 3+1-et és kihagytak egy triplát, ezen felül az engedett támadópattanó jelentett problémát, azzal még elronthatták volna - szerencséjükre Booker dobása nem esett be, sípszó nem jött, így elvitték a rendkívül értékes sikert. A hatmeccses nyugati túrájuk persze még folytatódik, mennek a Golden State-hez, de az utóbbi hetek jobb játéka után most is bizonyították, hogy képesek a bravúrra.

A Suns legjobb dobói: Booker 33/12, Paul 20/9, Ayton 16
A Hornets legjobb dobói: Monk 29/15, Ball 20/9, Hayward 20

Utah Jazz–Los Angeles Lakers 114–89

Nem volt kérdés. Jelenleg nincs egy szinten a két csapat, a Jazz a liga legjobbja minden szempontból, míg a Lakers az idei legrosszabb szériáját futja a Davis-Schröder páros nélkül, ez pedig most tökéletesen meglátszott a pályán is. Nem voltak egy súlycsoportban a felek, a motivált, éles hazai csapat egy "bemelegítő" negyed után átgázolt ellenfelén, a nagyszünetben már 16 ponttal vezetett, később pedig volt közte 29 is - védekezésben esélyt sem adtak a bajnoknak, támadásban pedig megint elsüllyesztettek 22 triplát és úgy járatták a labdát, hogy egyéni extra nélkül is oktattak. Olyannyira simán nyerték meg a rangadót, hogy 27 perc fölé csak Donovan Mitchell és Royce O'Neale jutott, a többiek bőven pihenhettek, mert nem volt rájuk szükség - jelen pillanatban ők jelentik a mércét akkor is, ha a következő tíz meccsükből kilencet idegenben játszanak le.

Ki kell valamit találni. Egy ideig remek játékkal haladt a liga élén, aztán a játékot tekintve visszaesett, de az eredményeket úgy is hozta a Lakers, Anthony Davis sérülése óta viszont megborult a rendszer, amire Dennis Schröder távolléte olyannyira ráerősített, hogy immár sorozatban negyedszer kaptak ki. Ezúttal LeBron James (19 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz) sem tudott segíteni, igazából esélyük sem volt, amellett, hogy védekezésben nem volt válaszuk, megint főleg támadásban voltak értékelhetetlenek - a 89 dobott pont negatív szezoncsúcs náluk, alig érték el a 40%-os mezőnymutatót, semmi átütőerő nem volt bennük. James azért azt mondta, hogy képesek összeszedni magukat, de jelenleg nagyon gyenge formában vannak és nem tudnak úrrá lenni a helyzeten - most fogadják a Blazers-Warriors-Suns triót, azok sem lesznek könnyű meccsek...

A Jazz legjobb dobói: Gobert 18, Clarkson 18/12, Bogdanovic 15/15
A Lakers legjobb dobói: James 19/3, Harrell 16, Morris 12

NBA, ALAPSZAKASZ
Atlanta Hawks
–Boston Celtics 127–112
Cleveland Cavaliers–Houston Rockets 112–96
Indiana Pacers–Golden State Warriors 107–111
Chicago Bulls–Minnesota Timberwolves 133–126 – hosszabbítás után
Miami Heat–Toronto Raptors 116–108
New Orleans Pelicans–Detroit Pistons 128–118
Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 102–99
Phoenix Suns–Charlotte Hornets 121–124
Utah Jazz–Los Angeles Lakers 114–89

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik