Detroit ünnepel, több mint egy évtizede nem volt ilyen sikerszériája a Red Wingsnek

Vágólapra másolva!
2025.01.13. 08:25
Visszatérőben a régi szép detroiti idők (Fotó: Getty Images)
Tovább építette remek szériáját a Detroit Red Wings az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL), a vasárnapi játéknapon 6–2-re verte meg hazai jégen a Seattle Krakent. Nyert a Vegas is, ezzel – holtversenyben – újra a Nyugati főcsoport élére állt, és begyűjtötte a győzelmet a Tampa, az Ottawa és az Anaheim is.

Dylan Larkin, Erik Gustafsson, Patrick Kane és Marco Kasper egyaránt egy-egy góllal és assziszttal járult hozzá a Detroit győzelméhez, amely már az első harmadban körvonalazódott: az első négy hazai gól négy és fél perc leforgása alatt született – már a kilencedik perc kezdetén 4–0 volt az állás. A detroitiak sorozatban hetedszer győztek, ilyen hosszú sikerszériájuk legutóbb 13 éve, 2012 januárjában volt. 

A harmadik harmadra még döntetlennel fordult a Vegas és a Minnesota, a hazaiak az utolsó húsz percben vitték döntésre a dolgot. Pavel Dorofejev akkor ütötte a második emberelőnyös gólját, döntő érdemeit egy assziszttal is nyomatékosította.

Pittsburghben még kiélezettebb volt a hajrá, öt perccel a vége előtt 2–2-re álltak a felek, Nyikita Kucserov akkor ütötte a Tampa harmadik gólját, amelyet további kettő követett. Kucserov két góllal és egy assziszttal vette ki a részét a vendégek 5–2-es sikeréből.

A 22 éves beugró kapus, Leevi Merilainen 24 védéssel támasztotta meg az Ottawát, amely megszakította a Dallas hetes győzelmi sorozatát.

A játéknap egyetlen hosszabbításos meccsét Cutter Gauthier döntötte el, az Anaheim amerikai csatára a ráadás második percében ütötte második gólját a Carolina ellen. 

NHL, ALAPSZAKASZ
Detroit Red Wings–Seattle Kraken 6–2
Carolina Hurricanes–Anaheim Ducks 2–3, h. u.
Ottawa Senators–Dallas Stars 3–2
Pittsburgh Penguins–Tampa Bay Lightning 2–5
Vegas Golden Knights–Minnesota Wild 4–1
 

 

Legfrissebb hírek

Második mérkőzését is elveszítette férfi jégkorong-válogatottunk Oslóban

Jégkorong
10 órája

A svájciak bírták jobban idegekkel, szétlövéssel győztek a csehek ellen

Téli olimpia 2026
15 órája

Téli olimpia: Japán legyőzte Franciaországot a női jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
17 órája

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
23 órája

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
23 órája

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
Tegnap, 7:56

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
2026.02.05. 22:08

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
2026.02.05. 20:34
Ezek is érdekelhetik