72 évesen ismét vezetőedzőnek áll Bill Belichick

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.12.12. 17:03
Az egyetemi bajnokságban folytatja az edzői pályafutását Bill Belichick (Fotó: NC Football)
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő New England Patriots legendás vezetőedzője, Bill Belichick egy év kihagyást követően ismét egy csapat élére áll, de ezúttal nem az elitligában.

A vezetőedzőként hatszoros (és védőkoordinátorként kétszeres) Super Bowl-győztes szakembert a következő idénytől az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban láthatjuk majd, mivel az egyik legismertebb gárda, A North Carolina Tar Heel kispadjára ül majd le.

Bill Belichick érkezését az Észak-Karolina-i gárda magyar idő szerint csütörtök hajnalban jelentette be a hivatalos oldalán, ahol elárulta, a szakember édesapja már edzette a csapatot az ötvenes években, így nem lesz teljesen új számára a környezet, valamint a cikkből az is kiderül, hogy a legendás trénernek hivatalos bemutató sajtótájékoztatót is rendeznek majd a napokban.

A 72 éves vezetőedző így fogalmazott az új állásáról:

„Mindig is szerettem volna egyetemen edzősködni, hiszen édesapám által ebben a közegben nőttem fel. Alig várom, hogy egy új futballprogramot építsünk Chapel Hillben.”

 

 

Legfrissebb hírek

Egyre nagyobb bajban a Kansas City Chiefs és az Indianapolis Colts

Amerikai sportok
20 órája

Egy félidő alatt elintézte a Giantset és továbbra is ligaelső a Patriots – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 10:17

NFL: drámai, hosszabbításos végjátékban, egy ponttal nyert a Broncos, már 10 győzelme van

Amerikai sportok
2025.12.01. 06:31

Josh Allen rekordot döntött, a Bills Pittsburghben ütötte ki a Steelerst – videó

Amerikai sportok
2025.12.01. 01:48

Karolinában botlott az NFC éllovasa; a Texans megnyerte a Colts elleni csoportrangadót – videó

Amerikai sportok
2025.11.30. 23:13

A bajnok Philadelphia otthonában is győzött a Chicago

Amerikai sportok
2025.11.29. 06:34

Ebből sem lesz Super Bowl? Győzelmi kényszerben Josh Allen és a Buffalo Bills

Amerikai sportok
2025.11.28. 19:20

A négy TD-t passzoló Jordan Love vezérletével a Packers Detroitban is nyert hálaadáskor – videó

Amerikai sportok
2025.11.28. 06:08
Ezek is érdekelhetik