NFL: Mahomes is megirigyelné a harmadik számú irányító hihetetlen TD-jét – videó

S. B.S. B.
2023.08.14. 09:54
null
Hihetetlen dobást mutatott be a Jags harmadik számú irányítója (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) előszezonjának első fordulója olyan játékot hozott, amilyenre – túlzás nélkül kijelenthető – senki nem volt felkészülve. A Jacksonville Jaguars harmadik számú irányítója, Nathan Rourke ugyanis négy (!) embert lerázva magáról dobott varázslatos touchdownt, hogy megszerezze a floridaiaknak a győzelmet. 

A Jacksonville a Dallas Cowboys elleni mérkőzés negyedik negyedének utolsó perceiben 22–16-ra vezetett és már a vörös zónánál járt, s egy rendkívül nehéz harmadik és tizenhatos játékot kellett megoldania, hogy életben tartsa a támadást. Ekkor azonban a floridaiak harmadik számú irányítója, olyan játékot mutatott, amit a kétszeres Super Bowl-győztes Patrick Mahomes is megirigyelne, hisz négy védőfalembert letaszítva magáról már majdnem a földön fekve dobott 21 yardos touchdonwnpasszt, amivel biztossá tette a Jags győzelmét (28–22).


A csere qb-t egyébként 2020-ban a kanadai ligába draftolták és azóta ott kiemelkedő szinten játszott, míg a jacksonville-iek januárban bejelentették, hogy a 2023-s idényre átigazolják a 25 éves játékost. Egy biztos, ezzel a teljesítménnyel Rourke feljebb tornászta magát a csapat ranglétráján.


 

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Szoboszlaié lehet február legszebb gólja a Premier League hivatalos honlapján is

Angol labdarúgás
2026.03.05. 14:51

„Ha őszinte akarok lenni, elég abszurd nézőpont” – csattanós választ adott az újságíró kérdésére az ötszörös olimpiai érmes

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 09:47

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották január legszebb találatának – videó

Angol labdarúgás
2026.02.17. 13:05

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Nézze meg a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó olimpiai negyedik helyet érő kűrjét!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:08

Szoboszlai kilőtte a jobb felső sarkot a Brighton ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.02.14. 22:28

Videó: elképesztő Kovács-gólok! Előbb 25-ről, majd a kapunak háttal állva is betalált

Légiósok
2026.02.14. 08:33
Ezek is érdekelhetik