Oklahoma Cityben nyert kiélezett végjátékot a Portland

Vágólapra másolva!
2018.03.26. 09:29
null
Kemény és színvonalas mérkőzést játszott egymással az OKC és a Portland (Fotó: Twitter)
Már-már playoff-hangulat uralkodott a Thunder–Blazers rangadón az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, a Portland pedig végül idegenben is legyőzte riválisát, így nagy lépést tett a nyugati harmadik hely felé. LeBron James extrája ismét győzelmet ért a Clevelandnek, megtört a Spurs sikerszériája, kikapott a Toronto és az erősen tartalékos Warriors is, nyert viszont a Boston és megszerezte idei 60. győzelmét a Houston.

 

Brooklyn Nets–Cleveland Cavaliers 114–121

A végéig tartotta magát a Nets. Joe Harris extrájával jó mérkőzést játszott a Brooklyn, az ex-clevelandi kiscsatár ihletett napot fogott ki és rá építve sokáig vezettek is a hazaiak – Harris 8/9 dobását értékesítette az első félidőben és a meccs végén 30 ponttal, 6/7 triplával zárt. A társaság még előnyből kezdhette a záró etapot, sőt, még bő hat perccel a vége előtt is vezetett, a hajrában azonban alulmaradt a Clevelanddel szemben, így bár végig tartotta a lépést, ahogy a Toronto ellen is, a pontot nem tudta feltenni az i-re. A 17/37 tripla és a 27 gólpassz szépen mutat, de a győzelem nem jött össze, a hátralévő nyolc meccsből pedig már csak kettőt játszanak otthon Carrollék, a többire utazniuk kell.

James MVP-szintet hoz. Ezúttal is foghatatlan volt a Cavs sztárja, gyakorlatilag azt csinált, amit csak akart, így ha nem is simán, de újabb győzelemre vezette csapatát – 37 pontját 14/19-es mezőnymutatóval szerezte, ráadásul leszedett tíz lepattanót és kiosztott nyolc gólpasszt is. A gyengébb kezdés után hátára vette a Clevelandet, a negyedik negyedben az ő óriási zsákolásai indították el a fordítást jelentő Cavs-futást, majd bő fél perccel a vége előtt egy hidegvérrel bevert triplával döntötte el végleg a küzdelmet – közben ráadásul elérte a 2000 pontot a szezon során, amelyre a 2013–2014-es idény óta nem volt példa és ennyiszer (ez már a tizedik ilyen éve) csak Michael Jordan és Karl Malone tudta megcsinálni. Mellette Kevin Love, Jordan Clarkson, George Hill, vagy éppen Rodney Hood is 15 pont fölé jutott, így a gárda zsinórban ötödször nyert, ezzel a lendülettel utazhat Miamiba.

A Nets legjobb dobói: Harris 30/18, Carroll 18/6, Dinwiddie 16/9
A Cavaliers legjobb dobói: James 37/3, Love 20/9, Clarkson 18/3

Milwaukee Bucks–San Antonio Spurs 106–103

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

A Bucks jött ki jobban a hullámvasútból. Rendkívül fordulatos meccset vívtak a csapatok, az első negyedben levédekezte a pályáról ellenfelét a Bucks és tíz pont feletti előnybe került, majd a második játékrészben 32 egységet tett fel a táblára a Spurs és a nagyszünetre kiegyenlített. A harmadik negyedben aztán 41 pontot szórt a Milwaukee és ismét tíz egység feletti különbséget épített ki, de a záró etapban még a húszat sem érték el Middletonék és ismét szoros lett a vége. Ezt viszont már nem rontotta el a gárda, ezúttal fontos védekezéseket mutatott be a hajrában és szűk négy másodperccel a vége előtt Middleton blokkolta Murray egyenlítőnek szánt triplakísérletét, amely a győzelmet jelentette csapata számára - hiába jött fel a San Antonio, az utolsó lépést nem tudta már megtenni. A hazaiaknál visszatért és rögtön remekelt (25 pont, 10 lepattanó, 3/4 tripla) Giannis Antetokounmpo, de a siker kulcsa mindenképpen a védekezés volt, legalább a periméteren hatékonyak tudtak lenni Bledsoe-ék és fontos pillanatban sem remegtek meg, így feljöttek a keleti hetedik helyre.

Idegenben még bizonyítani kell. Hiába a szép győzelmi sorozat, vendégként nem sikerült folytatnia a sort a Spursnek, ide most kevés volt az eddig parádésan működő védekezés. Elöl a 4/17 tripla nagyon vérszegény, de LaMarcus Aldridge (34 pont, 12/21 mezőnyből) és a padról érkező Pau Gasol (22 pont, 13 lepattanó, 10/15 mezőnyből) vezetésével legalább a festékben dominálni tudtak, sorra harcolták ki a büntetőket és leszedtek húsz támadópattanót, közben viszont 25–2-re (!) kaptak ki a leindításból szerzett pontokat tekintve és a végén nem volt bennük elég tűzerő ahhoz, hogy fordítani tudjanak, így vereséget szenvedtek.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 25/9, Bledsoe 23/3, Middleton 19/6
A Spurs legjobb dobói: Aldridge 34, Gasol 22, D. Green 13/9

Indiana Pacers–Miami Heat 113–107 – hosszabbítás után

A playoff már megvan. Ugyan ez eddig sem volt kérdés, de most már hivatalossá vált, hogy idén is ott lesz a rájátszásban a Pacers azok után, hogy a nyáron elvesztette Paul George-ot – az utóbbi nyolc évben hetedszer készülhet a gárda az utószezonra, de a célja jelenleg az, hogy az első körben pályaelőnyben is legyen. Ehhez nagyon kellett a győzelem és bár csak hosszabbításban, de végül sikerült megoldania a társaságnak, Victor Oladipo (23 pont, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Thaddeus Young (22 pont, 9 lepattanó, 5 labdaszerzés) villogott leginkább, de a ráadásban a legjobbkor lépett elő két triplával Darren Collison, illetve egy blokkal Myles Turner is, 98–100 után egy 11–2-es rohamot intéztek a hazaiak és ezzel vitték dűlőre a küzdelmet. Tegyük hozzá, hogy a rendes játékidőben kis híján kikaptak, mert nyolc másodperccel a vége előtt James Johnson büntetőzhetett egypontos Pacers-vezetésnél, de a második kísérletét elrontotta, így bár Oladipo utolsó dobása is kimaradt, maradt a döntetlen – a ráadás utolsó három perce viszont már az Indianáé volt, ahol az említett rohammal végül behúzta a győzelmet.

Nem volt igazi vezér a Heatnél. A hajrában kellett volna valaki, aki lezárja a mérkőzést a floridaiak számára, mert bár kiváló csapatjátékot játszottak (hatan érték el a tízpontos határt, minden pályára lépő eljutott legalább hét pontig, kiosztottak 32 gólpasszt), egyetlen kiemelkedő teljesítmény sem akadt náluk – Goran Dragic elég passzív volt és Dwyane Wade sem tudott döntő faktor lenni. A rendes játékidő végén így is ott volt James Johnson kezében a győzelem lehetősége, de kimaradt a büntető, majd a hosszabbításban sem találtak megoldást a hajrában, így újabb idegenbeli vereséget szenvedtek – az utóbbi 12, vendégként lejátszott meccsükből a 11. alkalommal kaptak ki és megint csak nyolcadikak Keleten.

A Pacers legjobb dobói: Oladipo 23/6, Young 22, Bogdanovic 18
A Heat legjobb dobói: T. Johnson 19/15, J. Johnson 15/6, Adebayo 14

Toronto Raptors–Los Angeles Clippers 106–117

Lou Williams megőrült a végén. A rosszul sikerült első negyed után összeszedte a védekezését a vendégcsapat és szépen limitálni tudta a Raptors fő fegyvereit, visszajött a meccsbe, majd ki is egyenlített, így érkeztünk meg a negyedik negyedhez. Itt aztán eljött Lou Williams ideje, aki addig elég csendes estét produkált, a kulcsfontosságú időszakban viszont megnyerte a meccset csapatának: egymaga 18 pontot szórt ebben a periódusban, ebből 12-t zsinórban, tizenegy dobásából hét beakadt ekkor és az ő vezetésével fordítani tudott a társaság. Erre már nem érkezett válasz, mire a 12 pontos szériája véget ért, már csak alig egy perc volt hátra és 103–112 állt az eredményjelzőn, így nagyon fontos sikert könyvelhetett el Doc Rivers alakulata – 2–2-vel hozta le idegenbeli túráját és életben tartotta playoff-reményeit, jelenleg másfél meccsre van a nyolcadik helytől.

Gödörben van, vagy csak kiengedett a Toronto? Az elmúlt öt meccsből harmadszor kapott ki az azt megelőző időszakban szinte verhetetlen Raptors, a két győzelem pedig szoros küzdelemben jött két kiscsapat ellen, érezhetően megtorpant a gárda. Ezúttal DeMar DeRozan (3/12 mezőnyből, 11 pont) és Kyle Lowry (4/10 mezőnyből, 11 pont) is gyengén játszott, ráadásul hosszú idő után most a kispadról sem érkezett a megváltás, a második sor csak tovább rontott a helyzeten – DeRozan szerint ez egyszerűen egy ilyen nap volt, nem kell túl sok mindent belelátni a helyzetbe. Pedig azért felvetődik a kérdés, hogy mivel a keleti első hely igazából zsebben van (nyolc meccset játszik még a gárda és négy győzelemnyi előnye van), fejben esetleg kiengedtek-e Valanciunasék, vagy talán éppen a legrosszabbkor kerültek bele egy hullámvölgybe – szerda hajnalban, a Denver ellen lehet bizonyítani.

A Raptors legjobb dobói: Valanciunas 16/3, VanVleet 16/12, Siakam 15/6
A Clippers legjobb dobói: Williams 26/3, Harris 20/6, Harrell 19

Washington Wizards–New York Knicks 97–101

Most már térjen vissza Wall. Ugyan sokáig kiegyensúlyozottan és jól játszott klasszis irányítója nélkül a Washington, de most már meccsek óta szenved támadásban és sorozatban harmadik vereségét gyűjtötte be, ideje lenne, ha Wall visszatérne és kirángatná csapatát ebből a gödörből. Ezúttal is ez volt a fő gond, összesen két olyan negyed volt, amikor többé-kevésbé rendben voltak elöl, de az egyiket elrontották azzal, hogy 42 pontot kaptak abban a játékrészben – ez a második negyedben történt és innentől szinte végig hátrányban is volt Scott Brooks csapata. Hiába minden, még a ziccerek, zsákolások sem sikerültek, Beal 17 mezőnykísérletből szenvedte össze 14 pontját és egyszerűen hiányzott a gárdából az átütőerő, így egy kötelező mérkőzést veszített el és került talán már túl nagy hátrányba az elsőkörös pályaelőnyhöz képest. Jó hír, hogy Wall már teljes értékű edzésmunkát végez és közel 30 kihagyott meccs után lassan visszatérhet, ami rá is fér az utóbbi 12 találkozójából nyolcat elveszítő alakulatra.

Volt tartás a Knicksben. Egyrészt szépen járatták a labdát a vendégek, másrészt a második játékrészben az idei legponterősebb negyedüket produkálták, harmadrészt pedig nem remegtek meg akkor sem, amikor alig egy perccel a mérkőzés vége előtt 95–94-re megfordította a meccset a Washington - régen látott tartásról tettek tanúbizonyságot Beasley-ék. 35 másodperccel az órán ugyanis Trey Burke villant és egy 2+1-gyel visszavette a vezetést, majd bevert még egy büntetőt, végül Courtney Lee is hozzátett kettőt a vonalról, így amellett, hogy végre száz pont alatt tartották aktuális ellenfelüket, még a clutch helyzetet is meg tudták oldani, amelynek bravúros idegenbeli győzelem lett a jutalma – mindössze kilencedszer nyertek vendégként a szezon során, ez is jelzi, hogy ez mekkora dolog.

A Wizards legjobb dobói: Beal 14/3, Morris 13/3, Porter 13/3, Oubre Jr. 13
A Knicks legjobb dobói: Burke 19, Lee 13, Beasley 12

Sacramento Kings–Boston Celtics 93–104

A második félidőre összeállt a Boston. Az első félidőben még kereken hatvan, a másodikban viszont összesen már csak 33 pontot engedélyezett ellenfelének a Celtics és ez volt az a védekezés, amely mellé már elegendő volt a csapatban meglévő támadópotenciál – a nagyszünetben meglévő nyolcpontos hátrányt már a harmadik negyedben eltüntette a társaság, a záró etapban pedig sikerült meglépnie a Kings elől. Ebben kulcsszerepet vállalt az Irvinget remekül helyettesítő, 33 pontos karriercsúccsal, közte 8/12 triplával jelentkező Terry Rozier, aki a támadójáték alapját adta, valamint a sérüléséből 19 ponttal, a negyedik negyedben több fontos kosárral visszatérő Jaylen Brown is – az utolsó öt percben már nem volt kérdés, onnantól magabiztos előnyben volt a Celtics. Brad Stevens természetesen elsősorban Rozier játékát és nagy dobásait méltatta a meccs végén és a Boston sorozatban harmadik győzelmével 3.5 mérkőzésre közelítette meg a botladozó Torontót – még mindig elég nagy a távolság a hátralévő időt figyelembe véve, de Irving nélkül is jól néz ki most a csapat.

Ennyit bírt a Sacramento. Az első félidőben még jó ritmusban, lendületesen, hatékonyan dolgozott a Kings támadásban, a 21 pontos Buddy Hield vezetésével a Celtics fölé is tudott nőni, de a fordulás után elfogyott az ihlet, a szigorodó bostoni védekezésre már nem jött válasz a hazaiak részéről. Dave Joerger szerint fizikálisan el is fáradtak a Rozier, Tatum, Brown sor elleni védekezésben és ez látszott meg a támadójátékukon is, a negyedik negyedben pedig már nem volt erejük arra, hogy változtassanak, így vereséget szenvedtek.

A Kings legjobb dobói: Hield 21/9, Labissiere 14/6, Cauley-Stein 14
A Celtics legjobb dobói: Rozier 33/24, Brown 19/3, Horford 14/3

Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 105–108

Kiélezett végjáték. Az első negyedet ugyan 17 ponttal nyerte a Portland, de a másodikban összekapta magát az OKC és egy 16–0-s rohammal visszajött a meccsbe, sőt, a vezetést is át tudta venni. A második félidő már szorosan alakult, de az adok-kapokból most nem jött ki jól a Thunder: bő egy perccel a vége előtt Westbrook kettesével vezetett ismét a hazai csapat, de egy támadópattanó után Lillard bevert egy triplát, majd ismét jött Westbrook és kiegyenlített. 19 másodperccel az órán az extrát játszó McCollum süllyesztett el egy középtávolit, innentől pedig már nem volt jó megoldása az OKC-nek: Anthony eladta a labdát az időkérés után, Westbrook kipontozódott és bár Aminu kihagyott egy büntetőt, Anthony a hosszabbítást jelentő hármast is kihagyta, így vereséget szenvedett Billy Donovan legénysége.

Playoff-hangulat. Kemény és színvonalas mérkőzést játszott egymással a két csapat és mindkét fél óriásit harcolt a sikerért – ráadásul a közönség is átérezte a helyzetet és kiváló atmoszférát teremtett. A második félidőben már végig playoff-hangulat uralkodott a csarnokban és a mérkőzés végjátéka is így alakult, amelyből végül McCollum (34 pont, 5/9 tripla) vezetésével a Portland jött ki jobban – Lillard (24 pont, 6/19 mezőnyből) dobásai most kevésbé ültek, míg a túloldalon Westbrook (23 pont, 8 lepattanó, 9 gólpassz) mellé ezúttal sem nőtt fel a George-Anthony páros (22 pont, 7/28 mezőnyből, 0/12 tripla). Védekezésben is bizonyított mindkét gárda, de egy hajszállal jobb volt a Blazers, ezzel egyrészt két meccsre növelte előnyét a Thunderrel szemben, másrészt idén 4–0-ra hozta a két együttes alapszakasz-párharcát, ami mindenképpen jól mutat.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 23/3, Adams 18, Grant 17/6
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 34/15, Lillard 24/3, Nurkic 17

Houston Rockets–Atlanta Hawks 118–99

Paul nélkül, Hardent pihentetve is megvan a 60. A Houston korábbi csapatrekordja 58 győzelem volt az alapszakaszban, ezt már megdöntötte az idei gárda, most pedig behúzták a 60. győzelmet is. Ráadásul úgy, hogy Chris Paul nem játszott lovaglóizom-sérülése miatt, Ryan Anderson pihenőt kapott, Harden pedig három negyed alatt összehozott egy tripla duplát (18 pont, 10 pattanó, 15 gólpassz), majd a negyedik játékrészt már a padon ülve nézte. A pontokért ma a kezdőbe kerülő Gordon, illetve Gerald Green felelt, de egyébként a kezdőötös minden tagja legalább 12 egységet rakott a közösbe. A Rocketsnak nyolc mérkőzése maradt, öt meccsel vezet a Warriors előtt, ráadásul legközelebb a Bullst látják vendégül – díszlépésben nyerhetik az alapszakaszt és alaposan rápihenhetnek a rájátszásra.

Schröder nélkül nem lehetett más a vége. A német irányító bokasérülés miatt hiányzott, és az ő megőrülése nélkül nem nagyon nyer meccset a jelenlegi Atlanta. Ma is hamar hátrányba kerültek, az első negyed után 13, a nagyszünetben 24 pont volt közte, és bár a harmadik negyed derekán felkapaszkodtak, a Houston pillanatok alatt ritmust váltott és visszaállította a különbséget. Dicséret illeti Prince-t és Schröder helyettesét, a másodéves Isaiah Taylort, mindketten remekül céloztak, a padról pedig a Muscala, Dorsey duó is nagyon igyekezett, de összességében a Houston nem szakadt meg és így is közel hússzal nyert...

A Rockets legjobb dobói: G. Green 25/15, Gordon 22/12, Harden 18/3
A Hawks legjobb dobói: Prince 28/9, Taylor 26/9, Dorsey 16/12

Golden State Warriors–Utah Jazz 91–110

Újabb túlélt meccs. A Warriors a McCaw, Young, Cook, Looney, McGee kezdőötössel állt fel, a „sztártalanított” csapatnak pedig értelemszerűen semmi esélye nem volt a nagyon éles, playoffért hajtó Jazz ellen. Az első negyedben egyébként kifejezetten szépen védekezett a csapat, mindössze 18 ponton tartották ellenfelüket, amint azonban beindultak a vendégek tüzérei, hamar kiderült, hogy nem nagyon van forró kéz hazai oldalon. Már a nagyszünetben vezetett a Jazz, a harmadik negyed végére 24 egységgel jártak előrébb, így a GSW kénytelen volt fejet hajtani. Ugyanakkor nem kell aggódniuk a nyugati 2. kiemelés miatt, mivel nekik és a Portlandnek is 9 meccse van hátra, és kilenc győzelemmel állnak jobban, koncentrálhatnak arra, hogy a lassan azért sorban felépülő húzóembereket formába hozzák a playoffra.

Kötelező letudva. Pár nappal ezelőtt a Hawks hazai pályán viccelte meg a Jazzt, most jobban koncentráltak a vendégek. Az első negyed után folyamatosan nyitották az ollót, Mitchell és Ingles vezetésével kintről folyamatosan nyomás alatt tartották a GSW védekezését, bent pedig Gobert (17 pont, 15 pattanó, 4 blokk) alkotott, ráadásul a padról beszálló Crowder (14 pont, 5 pattanó) és Dante Exum (13 pont, 5 gólpassz) is remekelt. A végén pihenésre is jutott idő, amire szükségük is van, legközelebb a Bostont fogadják, és muszáj győzniük, mert egyelőre a nyolcadik, még rájátszó helyen állnak, de mögöttük a Denver és a Clippers is kezd erőre kapni, ráadásul csak 1-2 meccsre vannak tőlük.

A Warriors legjobb dobói: Cook 17/3, Iguodala 12/12, Young 9/3, West 9
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 21/12, Gobert 17, Ingles 14/12, Crowder 14/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Brooklyn Nets–Cleveland Cavaliers 114–121
(30–28, 32–32, 27–27, 25–34)
Milwaukee Bucks–San Antonio Spurs 106–103 (27–15, 20–32, 41–28, 18–28)
Indiana Pacers–Miami Heat 113–107 (21–30, 31–23, 30–21, 14–22, 17–11) – h. u.
Washington Wizards–New York Knicks 97–101 (21–19, 32–42, 18–16, 26–24)
Sacramento Kings–Boston Celtics 93–104 (27–24, 33–28, 18–28, 15–24)
Toronto Raptors–Los Angeles Clippers 106–117 (35–28, 25–25, 20–27, 26–37)
Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 105–108 (17–34, 35–23, 28–25, 25–26)
Houston Rockets–Atlanta Hawks 118–99 (33–20, 36–25, 25–29, 24–25)
Golden State Warriors–Utah Jazz 91–110 (22–18, 25–35, 18–36, 26–21)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik