A Lakers simán legyőzte a bajnokverő Milwaukee-t!

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.12.16. 09:21
null
A denveri Kenneth Faried (balra) akcióját igyekszik lefülelni Kevin Garnett (Minnesota Timberwolves) (Fotó: Reuters)
Megszerezte idei negyedik győzelmét a Los Angeles Lakers, miután kiegyensúlyozott és jó játékkal legyőzte a bajnok Golden State-et néhány napja megállító Milwaukee-t az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. A Cleveland pontszegény, de kemény meccset tudott megnyerni Bostonban a legutóbbi playoffszéria visszavágóján; a Denver elképesztő dobóformával győzött Minnesotában; a Houston ismét kikapott, több mint ötven eladott labdát hozó találkozón maradt alul Sacramentóban.

 

Los Angeles Lakers–Milwaukee Bucks 113–95

Ez már győzelmet ért. Az idény legjobb teljesítményét hozta a Los Angeles Lakers, a Bucks enervált támadójátékát jól fojtották meg és most elöl is megvolt a ritmus – a 46 százalékos mezőnymutató és a tíz beemelt hármas is abszolút pozitívum. Kobe Bryant egy homállyal kezdett, de utána sorozatban négy dobását értékesítette, végül 22 ponttal, valamint 6 gólpasszal zárt 7/15-ös mezőnymutatóval – a negyedik negyedet már ki is ülte. A kezdőcsapatban Hibbert jól használta ki Monroe hiányát, de nagyon hasznos volt Lou Williams, a padról beszálló Russell (19 pont, 7 gólpassz) pedig talán idei legjobbját hozta – ráadásul Randle (14 pont, 14 pattanó) is igazolta értékét. Most minden kerek volt a csapatnál, két nap múlva jöhet a Houston...

Idegenben nem megy. Sorozatban 10. idegenbeli mérkőzését veszítette el a Milwaukee, igaz, most „foghatják” Greg Monroe hiányára – a center térde nem százszázalékos és úgy döntöttek, hogy ezt a találkozót kihagyja. A támadójátékon nem is látszott meg igazán a hiánya, viszont amit védekezés címén előadtak a vendégek, az botrányos volt: szinte az szerzett pontot a Lakersből, aki akart, így pedig három negyed alatt 19 pontos hátrányt szedtek össze Middletonék.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 22/9, Russell 19/6, Williams 16/6
A Bucks legjobb dobói: Carter-Williams 19, Middleton 16/6, Antetokounmpo 15

Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 77–89

A harmadik negyedben döntötte el a Cavs. Az első félidőben teljesen megfojtotta a vendégeket a Boston védekezése, különösen a második negyedben voltak aktívak Bradleyék – meg is tudtak lépni hat ponttal a nagyszünetre. A fordulás után is tartották ezt három percig, ám ekkor jött egy 12–0-s Cavs-roham, ami megfordította a találkozó menetét – a harmadik negyed végére már tíz pontosra nőtt a vendégek előnye. Innen még egyszer közelebb zárkóztak Thomasék, de a James, Love páros futott egy 8–0-t, ezzel pedig végleg eldöntötték a derbit a negyedik játékrészben – szoros és kemény meccsen szerezték meg sorozatban harmadik győzelmüket.

Fizikai csata volt. Rengeteg test test elleni harc, ütközet történt a mérkőzésen, ez a stílus mindkét csapatnak fekszik – viszont a Cavs a fordulás után tudott némileg finomítani rajta. A hazaiak csupán 32 százalékkal dobtak mezőnyből és nem akadt vezérük, aki a csapat élére álljon a negyedik negyedben, míg LeBron James hat eladott labdája ellenére elöl-hátul irányította övéit, ami eldöntötte a találkozót. A festékben volt igazán nagy különbség, mert innen 44–24-re győzött a Cleveland, így a Boston nem tudott visszavágni a tavalyi playoffszériáért – pedig a közönség egész este nyilvánvalóvá tette, hogy nem szereti Jamest...

A Celtics legjobb dobói: Bradley 17/9, Crowder 14/12, Thomas 12
A Cavaliers legjobb dobói: James 24, Love 20/9, Williams 10/3

Minnesota Timberwolves–Denver Nuggets 100–112

Randy Foye nagy negyede döntő volt. A Nuggets hátvédje finoman szólva sincs jó formában az utóbbi időben, ezek a találkozón azonban volt egy negyede, amikor minden összejött: a második játékrészben 5/6 triplát és 17 pontot pörkölt be (19 egységgel zárt), az itt megszerzett Denver-előny pedig kitartott a végéig. Faried dupla duplázott, de Gallinari és Barton is hozta magát, így Mudiay nélkül is úgy szedték szét a Minny védekezését a vendégek, hogy „öröm volt nézni” – 56 százalékkal dobtak mezőnyből és 55 százalékkal tripláztak, a félelmetes hatékonyság pedig természetesen győzelmet ért.

Védekezés nélkül nem lehet. A 8–8-as rajt fő oka a meglepően jó védekezés volt a Minnesotánál, ám a támadójátékon mindenképpen javítani akart Sam Mitchell – bekerült a kezdőbe Kevin Martin, azóta viszont botrányosan teljesít a gárda hátul és 1–7-re áll. A tréner elárulta, hogy a következő mérkőzésre ismét változtatni fog a kezdőcsapaton és ez maximálisan érthető is: egy másodpercig sem tudott jól védekezni a Wolves, holott Rubio, Wiggins vagy éppen Towns is jó ebben papíron. Támadásban mindhárman jók voltak most egyébként, illetve LaVine-t is ide lehet venni még, de amíg hátul nem képesek stabilak maradni, addig nem nagyon fognak meccset nyerni.

A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 23/3, LaVine 20/3, Towns 18
A Nuggets legjobb dobói: Faried 19, Foye 19/15, Gallinari 15/3

Sacramento Kings–Houston Rockets 107–97

A Kings hibázott kevesebbet. A két gárda együtt 52 (!) labdát adott el, ebből a Kings 29-et vállalt, mégis a hazaiak jöttek ki belőle jobban – ők szereztek több pontot leindításból és a második negyed közepétől kezdve végig vezettek is. A hangulatot jól jellemzi, hogy Howard és Cousins is kapott technikait az egymással való birkózásban, illetve hogy Cousins menedzsere, az első sorban ülő Andrew Rodgers megütötte Jason Terry karját. A játékkal azonban a Sacramento tudott jobban foglalkozni, Rajon Rondo nélkül és az említett rengeteg hibával együtt is száz pont fölé jutottak és több jó egyéni teljesítményüknek hála megőrizték a tíz pont körüli előnyüket.

Nagyon gyenge volt a Houston. A Rockets elöl-hátul szétesett csapat benyomását keltette, nem tudták kihasználni a Kings hibáit és náluk James Hardenen kívül senki nem volt igazán faktor – Howard faultgondokkal küzdött, a többiek pedig nem tudtak stabilan fellépni. Harden is eladott egyébként hét labdát 33 pontja mellett, a csupán 41 százalékkal dobó vendégcsapat pedig ahelyett, hogy 50 százalék fölé jutott volna, back-to-back vereséggel újfent visszalökte magát a gödörbe...

A Kings legjobb dobói: Cousins 26/6, Casspi 19/9, Gay 17/6
A Rockets legjobb dobói: Harden 33/12, Beverley 14/6, Terry 14/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik