Néhány óra alvás, majd győzelem Denverben

Vágólapra másolva!
2010.03.21. 08:23
null
Carmelo Anthony (balra) és J.R. Smith hét győztes hazai mérkőzés után vonult le vesztesen a Denver pályájáról (Fotó: Reuters, archív)
Címkék
Az NBA 139. játéknapjának rangadóján a Boston Celtics idegenben győzte le a Dallast, míg a Milwaukee Buckstól vereséget szenvedő Denver Nuggets hét mérkőzés után kapott ki újra hazai pályán.

Az előző játéknapon Sacramentóban kétszeri hosszabbítás után kerekedett felül a Milwaukee, amelynek játékosai csak hajnali három órakor kerültek ágyba, így nem sok idejük maradt a pihenésre a denveri fellépésük előtt. Ez azonban nem látszott a teljesítményükön, ugyanis a nyitó negyedet leszámítva valamennyi játékrészt megnyerték, és végül 102–97-es diadallal vetettek véget a Nuggets hazai győzelmi sorozatának, amely hét mérkőzés után szakadt meg.

„Rettentő nehéz Scott Skiles csapata ellen játszani – hozta szóba a Milwaukee edzőjét a Denvert erősítő Chauncey Billups. – Játékosai minden mérkőzésen teljes erőbedobással küzdenek, nem ismernek elveszett labdát, így nem számít, hogy fáradtak-e vagy sem."

A játéknap rangadóján a Boston Dallasban lépett fel, és a 29 pontos Paul Pierce, valamint Rajon Rondo (20 pont, 10 lepattanó) vezérletével kilenc ponttal legyőzte a Maverickset, amelyben Dirk Nowitzki ezúttal 28 pontig jutott.

Igencsak harmatos dobóteljesítménnyel rukkoltak ki a felek a Miami–Charlotte találkozón, amelyet 77–71-re a hazaiak nyertek meg. Quentin Richardson mind a 18 pontját a hárompontos vonalon túlról szerezte, míg Dwyane Wade a 14 pontja mellett kilenc assztiszttal és öt blokkolással vette ki a részét a győzelemből, amely révén a Heat a hatodik helyen áll keleten.

Derrick Rose visszatért a csuklósérülését követően, és 23 ponttal segítette hozzá a Chicagót, hogy megszakítsa pocsék szériáját. A Bulls tíz vereség után tudott újra nyerni, mégpedig 98–84-re Philadelphiában.

A Utah egy 17–1-es sorozattal elhúzott a második negyed végén, és innen már nem is tudott visszakapaszkodni ellene a New Orleans, amely húszpontos vereséget szenvedett a Jazz otthonában.

A Memphisben kikapó Golden State egyhuzamban a 13. idegenbeli meccsét bukta el, míg a Toronto Chris Bosh 36 pontjának is köszönhetően könnyedén nyert a New Jersey csarnokában.

NBA 
ALAPSZAKASZ, 139. JÁTÉKNAP   
Philadelphia 76ers–Chicago Bulls 84–98
Miami Heat–Charlotte Bobcats 77–71
New Jersey Nets–Toronto Raptors 90–100
Memphis Grizzlies–Golden State Warriors 123–107
Utah Jazz–New Orleans Hornets 106–86
Dallas Mavericks–Boston Celtics 93–102
Denver Nuggets–Milwaukee Bucks 97–102

 

Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
14 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
26 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
42 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
58 perce

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik