Egy 21 éves olasz okozta a Denver vesztét

Vágólapra másolva!
2010.03.24. 08:58
null
Gallinari (labdával) győzelemre vezette csapatát (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 142. játéknapján a Denver Nuggets ötpontos vereséget szenvedett New Yorkban a Knickstől, a hazaiak legjobbja a 21 éves olasz Danilo Gallinari volt.  A Dallas a papírformának megfelelően legyőzte a Los Angeles Clipperst.

A 142. játéknapon négy mérkőzésre került sor az NBA-ben, és két-két hazai, illetve idegenbeli siker született. A Nyugati főcsoportban második helyen álló Denver kikapott New Yorkban, a harmadik Dallas viszont otthon megverte a Los Angeles Clipperst.

A Nuggets nem kezdett rosszul a Knicks vendégeként, hiszen még két negyedet követően is vezetett, igaz, csak négy ponttal. Így a harmadik negyedben bemutatott rohamnak köszönhetően (ezt a játékrészt 34–21-re megnyerve) a New York fordítani tudott, sőt végül 109–104-re hozta is a mérkőzést.

A hazaiak legjobbja a 28 pontos olasz Danilo Gallinari volt.  „Most sokkal jobban játszott, mint első találkozásunkkor. Ez a második idénye az NBA-ben, és úgy gondolom, még sokat fejlődhet" – mondta a meccs után a 21 éves tehetségről a látogatók klasszisa, Carmelo Anthony, aki csapata veresége ellenére a mezőny legjobbja volt 36 pontjával.

A Dallas a 37. születésnapját kiváló játékkal megkoronázó Jason Kidd vezetésével nyert a Clippers ellen. Az irányító szerzett 26 pontot, adott 12 gólpasszt és jegyzett hat lepattanót is. A találkozó krónikájához tartozik, hogy Dirk Nowitzkit a harmadik negyedben reklamálás miatt kiállították a játékvezetők. Nowitzki 19 perc alatt így is 18 pontig jutott.

Idénybeli 36. – Washingtonban aratott –sikerével klubrekordot döntött a 2004-ben alapított Charlotte Bobcats, amely fennállása során először juthat be a rájátszásba. A Wizards sorozatban 12-edszer kapott ki.

Biztossá vált, hogy a Detroit nyolc év után először nem kerül be a kieséses szakaszba, miután otthon alulmaradt az előző kilenc idegenbeli meccsét elveszítő Indianával szemben.

 NBA
ALAPSZAKASZ, 142. JÁTÉKNAP            
 New York Knicks–Denver Nuggets 109–104 
 Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 106–96
Washington Wizards–Charlotte Bobcats 86–95 – hosszabbítás után 
 Detroit Pistons–Indiana Pacers 83–98

 

Legfrissebb hírek

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
8 perce

Öt PSG-játékossal itt az IFFHS 2025-ös álomtizenegye!

Minden más foci
12 perce

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja

Kézilabda
30 perce

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
39 perce

Roberto Martínez: Ragályos Cristiano Ronaldo győzelmi vágya

Foci vb 2026
40 perce

Magyar játékossal írja történelmét az MLS tartalékbajnokságának új klubja

Légiósok
53 perce

Nagy Péter: Már nem eltűnt sportág látszatát keltjük

Egyéb egyéni
1 órája

Egy év, 365 fotó: bajnok az FTC, kupagyőztes a Paks, BL-t nyert a PSG – ilyen volt 2025 májusa

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik