James hozta lendületbe a Cavalierst

2010.02.07. 08:09
null
James elnyerte a szurkolók tetszését (Fotó: Reuters)
Címkék
LeBron James fantasztikusan játszott a New York Knicks ellen hazai pályán: a Cleveland Cavaliers ásza 47 pontjából 35-öt az első félidőben szerzett, ami rekord a franchise történetében, a kilenc lepattanót és kilenc asszisztot is elérő kosaras vezette együttes pedig 113–106-ra nyert az NBA 102. játéknapján.

Az enyhe kifejezés, hogy LeBron James lendületet adott a Cavaliersnek a Knicks elleni mérkőzésen. A clevelandiek ásza hihetetlenül kezdett, nem kevesebb mint 35 ponttal zárta az első félidőt, ami nem mellékesen rekord a klub történetében.

Egyértelmű, a New York-iak nem tudták tartani Jamest, akinek egy kevesebb mint öt és fél perces periódus is elég volt ahhoz, hogy 24 pontot szerezzen. Az első negyed végén és a második játékrész elején senki sem érhetett a nyomába.

Ráadásul James kilenc lepattanót is összeszedett, valamint kilenc asszisztot is adott a 47 pontja mellett, így nem is csoda, hogy a Cavs 113–106-ra megnyerte a találkozót, és ezzel folytatta kiváló sorozatát: egyhuzamban a 11. mérkőzésén is diadalmaskodott.

A Utah Jazznek sem szakadt meg a nagyszerű szériája: hazai pályán verte meg 116–106-ra a Denver Nuggetset, Andrej Kirilenko 22 pontjának, valamint Carlos Boozer 19 pontjának és 13 lepattanójának is köszönhetően.

A Chicago Bulls három elveszített meccs után győzött: a 25 pontig jutó Luol Deng és a 24 pontot szerző Derrick Rose vezette együttes 95–91-re múlta felül vendéglátóként a Miami Heatet.

NBA
ALAPSZAKASZ, 102. JÁTÉKNAP
Chicago Bulls−Miami Heat 95–91
Utah Jazz−Denver Nuggets 116–106
Los Angeles Clippers−San Antonio Spurs 81–98
Milwaukee Bucks−Indiana Pacers 93–81
Detroit Pistons−New Jersey Nets 99–92
Portland Trail Blazers−Los Angeles Lakers 82–99
Houston Rockets−Philadelphia 76ers 95–102
Cleveland Cavaliers−New York Knicks 113–106
Charlotte Bobcats−New Orleans Hornets 99–104
Minnesota Timberwolves−Memphis Grizzlies 109–102
Golden State Warriors−Oklahoma City Thunder 95–104

 

Legfrissebb hírek

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
13 perce

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
14 perce

Gálázva nyert, vezeti a tabellát az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
31 perce

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kézilabda
38 perce

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
52 perce

Képek: Sallói Dániel torontói magyarokkal találkozott

Légiósok
54 perce

Darts: Beau Greaves ismét történelmet írt, első nőként nyert PDC-versenyt

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik