NBA, All Star-gála: kihirdették a Keleti- és a Nyugati-főcsoport válogatottját

Vágólapra másolva!
2010.01.29. 11:58
null
Kevin Garnett (labdával, Boston) már a 13. All Star-gálájára készül (Fotó: Reuters)
Címkék
Február 14-én immár 59. alkalommal rendezik meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság  (NBA) All Star-gáláját, amelynek házigazdája idén a Dallas Cowboys amerikaifutball-csapatának Arlingtonban található stadionja lesz. Csütörtök este már a kereteket is nyilvánosságra hozták.

Az öt-öt kezdőjátékosra a szurkolók szavazhattak, míg a tizennégy cserejátékost – hetet-hetet a keleti, illetve a nyugati csapatba – az NBA-ben dolgozó edzők jelölték ki.

A Keleti-főcsoport válogatottjában négy, az ellenfélnél három újonc kap szerepet, a Bostont pedig három játékosa is képviseli majd a gálán. A nyugatiak edzője már ismert, a Denver Nuggets szakvezetője, George Karl lesz az.

A pályára lépők közül Kevin Garnett a csúcstartó, immár a tizenharmadik All Star-fellépésére készül.

A szervezők reményei szerint több mint nyolcvanezer néző lehet jelen az eseményen. Ennyi ember korábban még sohasem látott a helyszínen kosárlabda-mérkőzést.

59. ALL STAR-GÁLA 
A KELETI-CSOPORT VÁLOGATOTTJA
Chris Bosh  Toronto 5
*Kevin Garnett Boston 13
Al Horford Atlanta 1
*Dwight Howard Orlando 4
*Allen Iverson Philadelphia 11
*LeBron James Cleveland 6
Joe Johnson Atlanta 4
Paul Pierce Boston 8
Rajon Rondo Boston 1
Derrick Rose Chicago 1
*Dwyane Wade Miami 6
Gerald Wallace Charlotte 1
     
A NYUGATI-CSOPORT VÁLOGATOTTJA
*Carmelo Anthony Denver 3
*Kobe Bryant Los Angeles Lakers 12
*Tim Duncan San Antonio 12
Kevin Durant  Oklahoma City 1
Pau Gasol Los Angeles Lakers 3
*Steve Nash Phoenix 7
Dirk Nowitzki Dallas 9
Chris Paul New Orleans 3
Zach Randolph Memphis 1
Brandon Roy Portland 3
*Amare Stoudemire Phoenix 5
Deron Williams Utah 1
 *-gal a kezdőket jelöltük. A nevek mellett a játékosok csapata és az All Star-gálán való szerepléseik száma (beleértve az ideit) olvasható.

 

Legfrissebb hírek

„Élel-halál között voltam” – Péter Zoltán kálváriája

Labdarúgó NB I
3 perce

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – Zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
20 perce

Marián Sluka: Nagy álmom, hogy Magyarországon dolgozzak

Minden más foci
35 perce

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
58 perce

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
1 órája

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
1 órája

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
1 órája

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik