0.4 másodperccel a vége előtt döntött a Denver

2010.01.06. 08:25
null
Bryant (24) ezúttal halványabb volt, de felesleges volt aggódnia (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 70. játéknapján a Los Angeles Lakers hazai pályán, 88–79-re legyőzte a Houston Rockets csapatát. Denverben az utolsó pillanatok döntöttek: a Nuggets a meccs vége előtt 0.4 másodperccel értékesített büntetőknek köszönheti a Golden State Warriors elleni 123–122-es győzelmet.  

Lamar Odom jól teljesít mostanában. A Los Angeles Lakers játékosa utóbbi öt mérkőzésén négyszer ért el dupla-duplát, és ezt a szép sorozatot a Houston Rockets ellen sem szakította meg, ezúttal 17 pontot és szezoncsúcsot jelentő 19 lepattanót jegyzett.

Odom jól játszott, de nem volt egyedül: igaz, hogy Kobe Bryant halványabb volt a szokásosnál, de azért így is összeszorgoskodott 22 pontot, Andrew Bynum pedig a negyedik negyedre tartogatott 11 pontot (összesen 24-ig jutott), így a Lakers végül 88–79-re győzte le a Houstont. Bryanték egyébként hazai pályán 20 győzelemmel és 3 vereséggel állnak a szezonban, ennél jobb otthoni mutatója a liga egy csapatának sincsen.

Hogy a Rocketsről is ejtsünk pár szót: a Houston legjobbja a kispadról beszálló Carl Landry volt, aki 19 pontig jutott.

A játéknap legizgalmasabb mérkőzését Denverben rendezték, ahol a hazai Nuggets a Golden State Warriorst fogadta. Az oaklandiek gyengélkednek mostanában, azonban a Pepsi Centerben az utolsó pillanatokig versenyben voltak a győzelemért.

A vendégek reményei 0.4 másodperccel a találkozó vége előtt szálltak el végleg, amikor JR Smith két, javára megítélt büntetőt értékesített, megfordítva az állást, és kialakítva a 123–122-es végeredményt.

Apropró, büntetők. A játékvezetők úgy látták, hogy a távoli hárompontost eleresztő Smith-t Monta Ellis faultolta, és ezért ítéltek – azonban talán maga a sértett volt a legjobban meglepődve, hogy odaállhatott a büntetővonalra.

„Nem gondoltam, hogy befújják, de aztán láttam, hogy a spori emeli a kezét. Örültem, hogy megadták" – nyilatkozta a mérkőzés után Smith, aki (ha már a játékvezetők megadták a lehetőséget) megoldotta a rá váró feladatot, egyszersmind bebiztosította a Warriors sorozatban nyolcadik idegenbeli vereségét.

NBA
ALAPSZAKASZ, 70. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats–Chicago Bulls 113–108
Indiana Pacers–Orlando Magic 97–90
Philadelphia 76ers–Washington Wizards 97–104
New Jersey Nets–Milwaukee Bucks 76–98
Dallas Mavericks–Detroit Pistons 98–93
Denver Nuggets–Golden State Warriors 123–122
Portland Trail Blazers–Memphis Grizzlies 105–109
Sacramento Kings–Phoenix Suns 109–113
Los Angeles Lakers–Houston Rockets 88–79

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
2 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
2 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
3 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
3 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik