A vb-címre esélyes déliek mindent beleadnak, az európaiak spórolnak

TÓTH SÁNDORTÓTH SÁNDOR
Vágólapra másolva!
2007.09.13. 19:41
Címkék
Lezárult a Franciaországban zajló rögbi-világbajnokság első szakasza: a csoportkörben immár minden csapat legalább egy alkalommal pályára lépett, négy csapatra már alkalommal is sor került. A vb-címre esélyes déliek haladnak a megszokott módon: ami belefér, behordják. Így tettek az ausztrálok, az új-zélandiak és a dél-afrikaiak. Európában viszont takarékoskodnak az erővel. De mindkét esetben nem kellett megfeszülnie az esélyeseknek. Egy fontos mérkőzés a nagy kivétel: a nyitómeccsen a franciák és argentinok nem spórolhattak. Haladjunk csoportonként.
Argentína két győzelemmel áll a D csoport élén
Reuters
Argentína két győzelemmel áll a D csoport élén
A csoport
Argentína két győzelemmel áll a D csoport élén
Reuters
Argentína két győzelemmel áll a D csoport élén
A csoport
Dél-Afrika a második félidőben ledarálta Szamoát. Az óceániai gárda is láthatólag visszavett a tempóból, amikor már eldőlt a meccs. Ebben az európaiakhoz hasonlít, de ugye vereséget szenvedtek. Első félidei játékuk viszont nagy reményekre jogosíthatja fel őket az angolok ellen, ha azok nem tudnak igazi formába lendülni, miután végiglógták az Egyesült Államok elleni találkozót. Az amerikaiakat ugyanis a nyári Churchill Kupán mindenki nagyon leverte.
Igaz, a mostani erősebb csapat, de a rangját jelzi, hogy Tonga szerdán nem könnyen, de legyőzte őket. Így az amerikaiak már két vereséggel állnak, reményük sincs a pontszerzésre.
Anglia a nagy rejtély. Többet tudhatunk meg róluk szombaton Dél-Afrika ellen. Ha kiadják magukból a maximumot, és nem mérik fel, hogy úgyis a Szamoa elleni rangadó a döntő a csoportban. Ebben az esetben alapos verésben lesz részük.
Jellemző, hogy a sérült Wilkinson helyén nem Barkley kezd (ő is megsérült egy edzésen), hanem a liga rögbiből nemrég visszatért Farrell, aki általában centert játszik klubjában is. A cserepadon pedig Andy Gomarsall ül, aki 11 éve kujtorog a válogatott körül, de nem tudta megalapozni a helyét a csapatban.
A franciák ok nélkül egy métert sem tesznek gyalog
Reuters
A franciák ok nélkül egy métert sem tesznek gyalog
B csoport
Az „ötös” legnépszerűbb gárdája a Japán. Igaz, két zakót gyűjtöttek eddig, de mindenki értékelte hosszú ellenállásukat, amit az ausztrálokkal szemben kifejtettek. A második meccsen meg szoros vereséget szenvedtek Fidzsi-szigetektől egy fordulatos mérkőzésen. Utóbbiaknak nem lesz könnyű dolga a látottak alapján Kanada ellen.
Az észak-amerikaiak még a második félidő elején is vezettek Wales ellen, csak aztán jött az összeomlás (mint Japáné), ami a sportág specifikuma. Wales, ha nem is vetette be magát a küzdelembe teljes erővel, legalább tudott váltani, és a második félidőben szétzilálta a kanadaiak védelmét. Kell is az erő, mert lehet, hogy Fidzsi-szigetek éppen Japán ellen tartalékolt – ellenük. Ausztrália nem a pontaránnyal, hanem a játékkal bizonyította, hogy esélyese a tornának. Labda birtokában nem lassabb, mint Új-Zéland, és ez a döntő. ---- C ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik