Vízilabda: Megküzdöttem a BL-aranyéremért! – Zalánki Gergő

Vágólapra másolva!
2022.06.07. 08:40
null
Gergő Zalánki (left) lifted the Champions League trophy together with Aaron Younger, a former foreign player in Hungary (Photo: László Balogh)
Előbb szétlövésre mentette, majd az ötöspárbajban lezárta a Bajnokok Ligája döntőjét Zalánki Gergő, aki először nyert aranyérmet a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban.

– Régóta kergette a Bajnokok Ligája-győzelmet, de csak sikerült…
– Igen, tényleg elég régóta üldözöm, és eddig meglehetősen szerencsétlen voltam, hiába mentem mindig jobbnál jobb csapatokba azért, hogy nyerjünk, egyszer sem sikerült – mondta a Nemzeti Sportnak Zalánki Gergő, miután a Pro Recco szétlövésben az ő ötméteresével győzött a Novi Beograd elleni BL-döntőben (13–13 után 4–3-ra). – Nem is tudom, hányadik Bajnokok Ligája-idényem volt ez, és hányadik nyolcas vagy éppen hatos döntőmben szerepeltem már, de nagyon örülök, hogy a Reccóval végre sikerült nyernem. Úgy gondolom, hogy megérdemlem az aranyérmet, mert keményen megküzdöttem érte.

– Milyen érzés volt odaállni az utolsó ötmétereshez azzal a tudattal, hogy ha belövi, akkor nyernek, és megvalósul a nagy álma?
– Annál azért jobb volt, mintha úgy kellett volna lőnöm, hogy ha kihagyom, akkor veszítünk… Pozitív gondolatokkal úsztam oda az ötöshöz, de utána kizártam minden külső körülményt, és csak arra gondoltam, hogy lövök egy erőset, aztán lesz, ami lesz.

– Az lett, hogy nem sokkal később aranyérmet akasztottak a nyakába – ez hol helyezkedik el az eddigi eredménysorában?
– Közvetlenül a kétezerhúszas budapesti Európa-bajnoki győzelem alatt, akkor mégiscsak otthon nyertünk a válogatottal, ami mindig is gyönyörű emlék. De ennek is nagyon örülök, éppen azért, mert olyan régóta dolgoztam érte.

– Milyen volt úgy végigjátszani az idényt, hogy igazából mindenki ­elvárta a BL-győzelmet a Reccótól?
– Az olasz bajnoki döntő után az volt bennem, hogy tök jó, hogy megnyertük, de ez volt a minimum. A BL-győzelem azonban egyértelműen bravúr, nem voltunk mi akkora favoritok. Sokan úgy gondolták, mi vagyunk az esélyesek, de akár a Barceloneta is megnyerhette volna a nyolcas döntőt, ha az első meccsen kikapunk tőle. A Fradival is megküzdöttünk, talán a végén kicsit jobban elfáradtak volt csapattársaim, de az sem volt sima meccs. A Novi Beograd is hihetetlenül erős csapat, szóval a három ellenfelünk közül bármelyik odaérhetett volna a végén. Nagyon nehéz volt nyerni a házigazda ellen.

– Úgy tűnt, hogy a döntőre kerültek a legjobb formába a háromnapos belgrádi tornán.
– Ez volt a terv a nyolcas döntő előtt, mi több, közben is rengeteget úsztunk. Méghozzá olyan úszóedzéseink voltak, hogy nem is igazán értettük, mi történik… Amikor megérkeztünk Belgrádba, akkor is beleálltunk egy erős ezer méterbe, ami meglepett, mert ilyenkor kis pancsolás és lövöldözés szokott szerepelni a programban. Látszott, hogy mi a nyolcas döntő utolsó napjára készülünk, és jól is sikerült a formaidőzítés. Kicsit kockázatos volt ez a felkészülés, de bejött, Sandro Sukno jól csinálta.

– Benedek Tibor, Kásás Tamás, Madaras Norbert, Zalánki Gergő – magyar vízilabdázók, akik
Bajnokok Ligáját nyertek a Pro Reccóval…

– Megtiszteltetés, hogy csatlakozhattam hozzájuk. Nagyon boldog vagyok!

– Hosszú távra tervez a Reccóban? Korábban lapunknak is elmondta, mennyire jól érzi magát Olasz­országban.
– Még van két év a szerződésemből, de lehet, hogy ebből több is lesz…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik