Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

M. B.M. B.
2026.02.23. 23:15
Fotó: Getty Images
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Mallorca a hivatalos honlapján közölte, hogy menesztette vezetőedzőjét, Jagoba Arrasatét.

A 47 éves szakvezető munkáját azután köszönték meg, hogy csapata vasárnap 2–0-re kikapott a Celta Vigo vendégeként, s így a 18., kieső helyen zárta a fordulót, egy ponttal lemaradva a 17. Elche mögött. Arrasate (akit rengetegen elismertek az Osasuna élén végzett munkájáért) még 2024 nyarán vette át a Mallorca irányítását, s az előző idényben a 10. helyre kormányozta a baleáriakat. 

A mostani évadban ehhez képest visszaesett a teljesítmény, s 25 bajnokin hat győzelem, ugyanannyi döntetlen, valamint 13 vereség volt a Mallorca mérlege. A Celta elleni zakó volt sorozatban a csapat harmadik veresége (igaz, a vigóiak mellett a Betis és a Barcelona volt a másik két ellenfél), de a Real Sociedad elleni hazai bajnokira már nem Arrasate készíti fel Vedat Muriqit és társait.

 

Legfrissebb hírek

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
8 órája

Unai Simón mindent védett, az Atleti simán kikapott Bilbaóban

Spanyol labdarúgás
13 órája

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
21 órája

Vinícius és Mbappé mindent kihagyott, még a 11-est is – Parrott góljával nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 23:11

Nem élt helyzeteivel a Real Sociedad, pontot rabolt a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2026.09.03. 23:00

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 10:20