Sportrádió: Az első félidőben a Szolnok képviselt mindent, amit vízilabdának lehet nevezni – Varga Dániel

Sári RolandSári Roland
2024.03.03. 18:21
Varga Dániel szerint a következő meccseken látszik majd igazán, mennyire sikerült jól a hosszú felkészülés (Fotó: Dömötör Csaba)
Címkék
A Sportrádió Hazafutás című műsorában, vasárnap a férfi vízilabda-bajnokság rájátszásának középszakasza után megszólaltak a Jansik testvérek, Szívós Márton és Varga Dániel is.

 

„Jó érzés mindig visszatérni, nehéz mérkőzést játszottunk egy hosszú utazást követően, de ettől fejlődünk. Azt gondolom, hogy sokkal gyorsabbnak kell majd lennünk, nem is mozgásban, hanem inkább fejben” – értékelte a Szeged elleni győzelmet a Ferencváros válogatott játékosa, Jansik Szilárd.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA TEKINTEHTŐ MEG!

Jansik Szilárd testvére, Jansik Dávid szintén győzelemmel tért vissza a bajnokságba, csapata, a Szolnok 15–13-ra győzte le a forduló rangadóján az OSC-t.

„Nagyon hosszú felkészülés előzte meg ezt a meccset. A lélektani előnyt egyszer sajnos átadtuk az OSC-nek, de sokat elmond a csapatról, hogy vissza tudtuk venni az irányítást” – foglalta össze a találkozót a háromszoros magyar bajnok.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Az OSC vezetőedzője, Varga Dániel így értékelte a rangadót: 

„Az első félidőben a Szolnok képviselt mindent, amit vízilabdának lehet nevezni. Rengeteg dologban hibáztunk, de szünet után össze tudtuk szedni magunkat. A következő meccseken látszik majd igazán, hogy mennyire sikerült kihasználnunk a hosszú pihenőt.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Szívós Márton, a Honvéd vezetőedzője elsősorban azt emelte ki, hogy a Vasas elleni párharcuk mára már rangadóvá nőtte ki magát:

„Azt láttam a játékosaimon, amit szerettem volna, boldoggá tett nézni a játékukat. Mind a két csapat igazság szerint a harmadik negyedben érkezett meg igazán, és utána már nem esett annyi gól, mint a mérkőzés elején.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Vízilabda
2024.03.02. 13:17

A Szolnok két góllal legyőzte az OSC-t a férfi vízi ob I-ben

A címvédő FTC Szegeden nyert, a Honvéd és a Vasas nem bírt egymással.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
Tegnap, 20:17

Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Vízilabda
Tegnap, 8:38

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
2026.11.02. 06:42

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51

Vízilabda: szoros a góllövőverseny a fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.10.31. 12:53

Petrovics Mátyás: Mindenkit segíteni kell a céljai elérésében

Utánpótlássport
2026.10.30. 16:39

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Férfi vízilabda Ek: testvéries továbbjutás a cél Ekleréknél

Vízilabda
2026.10.29. 07:38