Tekintse meg a 2009–2010-es szezonról készült adatbankunkat! |
Pár nappal a szezonkezdet előtt távozott a Ferencváros pólócsapatának edzői székéből Somossy József. A klub tájékoztatása szerint közös megegyezéssel váltak el a szakember és a zöld-fehér klub útjai.
A váltás hátteréről egyelőre nem lehet sokat tudni. Nemrég még a Nemzeti Sportnak is nyilatkozott Somossy a zöld-fehér csapat következő szezonbeli terveiről. A nyáron megerősödött, és szinte teljesen kicserélődött kerettel a Fradi dobogós álmokat dédelgetett. Éppen ezért érdekes a váltás – pár nappal a szezonkezdet előtt.
A Ferencváros vezetősége egyelőre megtiltotta a vízilabdacsapat tagjainak, hogy nyilatkozzanak a sajtó képviselőinek. |
Az uszodai körökben csak Somaként ismert tréner 2006 augusztusa óta irányította a Fradit.
Új szakvezetőjét azonban már megtalálta a csapat: az egykori női szövetségi kapitány, Godova Gábor veszi át a szakmai munka irányítását. A korábban már a Ferencvárosnál is dolgozó (1998-ban KEK-et nyert a csapattal) edző legutóbb az Újpestnél dolgozott, a hét végén a lila-fehérek Magyar Kupa-mérkőzésén még be is volt írva a neve a hivatalos jegyzőkönyvbe.