Férfi vízilabda LEN-kupa: nagyon kikapott az FTC

Vágólapra másolva!
2009.10.23. 13:17
Címkék
A házigazda Montpellier felett aratott 9-4-es nyitó napi diadal után az FTC súlyos vereséget szenvedett az olasz Savonától a férfi vízilabda LEN-kupa franciaországi selejtezőcsoportjának pénteki kezdőprogramjában.

"Kihagytuk a fórokat, két büntetőt is elhibáztunk, emellett féltünk is a Savonától, amely nagyon erős csapat" – összegzett Wiesner Tamás szakosztály-igazgató az MTI-nek.

A ferencvárosiak a nap folyamán még egyszer medencébe szállnak: 17 órakor a dán Frem Odense lesz az ellenfele a Godova Gábor irányította gárdának.

A LEN-kupa-selejtező C jelű négyesében, Splitben a címvédő Szeged-Beton VE a portugál Paredes elleni, csütörtök esti 24–4-es sikert követően péntek délelőtt 20–4-re verte meg a montenegrói Prcanj együttesét. A csongrádiak a második játéknapon szintén vívnak még egy mérkőzést: 18.30 órától az angol Manchester következik Kásás Zoltán legénysége számára.

A hatcsapatos csoportokból az első négy jut tovább.

FÉRFI VÍZILABDA LEN-KUPA

1. selejtezőkör, A csoport (Montpellier):

Savona (olasz)–FTC-Fischer Klíma 12–3 (2–1, 3–1, 3–1, 4–0)

 

 

Legfrissebb hírek

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
6 perce

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
27 perce

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
7 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
7 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik