Vízilabda: Biros Péter és Kiss Gergely jövőre nem játszik a válogatottban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.09.03. 14:48
Címkék
Biros Péter és Kiss Gergely, az egyformán háromszoros olimpiai bajnok két vízilabdázó 2010-ben nem szerepel a címét a tavalyi pekingi ötkarikás játékokon megvédő válogatottban, így egyikük sem lesz ott a jövő esztendei Eb-n.

Döntésükről a Kemény Dénes irányította nemzeti együttes honlapja, a www.vlv.hu adott hírt csütörtökön. Bejelentésük szerint céljuk az, hogy jövőre feltöltődjenek, s aztán újult erővel vágjanak neki az útnak, amelynek első állomása a 2011-es sanghaji világbajnokság, végcélja pedig a 2012-es londoni olimpia lesz.

„Én úgy terveztem eredetileg, hogy az első két évet pihenéssel töltöm. Dénes viszont nagyon nem akart úgy nekifutni a következő négy esztendőnek, hogy ne legyen néhány idősebb játékos, akire támaszkodhat. Abban állapodtunk meg, hogy mi a második évet töltjük pihenéssel. Az a 12 év, amelyet végigcsináltunk, nagyon sok. Nekem különösen, hiszen egyetlenegy világeseményről sem hiányoztam, tényleg nagyon kell a pihenés" – nyilatkozta Biros Péter.

Kiss Gergely így indokolta a döntését: „Az olimpia után sokáig nem tudtam, hogy mi legyen. A család miatt hezitáltam; a párom volt az, aki azt mondta, »ha ezt a szintet tudod hozni, akkor ne dobd el magadtól a lehetőséget, hogy a nemzeti színekben játszhatsz«. Sokat számított az is, hogy láttam, jó lehet a csapat, Dénes is marad, és szüksége van neki is arra, hogy lássa, mi vár rá a következő négy évben. Így bár eredetileg arról volt szó, hogy Peti meg én kicsit pihenünk és aztán térünk vissza, azt beszéltük meg hárman, hogy inkább a világbajnokságot vállaljuk be, megpróbáljuk a maximumot kihozni magunkból, hogy a csapatépítés elindulhasson. Mi pedig jövőre tudjuk kicsit kiüríteni a fejünket, felfrissíteni a testünket-lelkünket, és többet leszünk a családdal, hogy aztán később – ha még beférünk a csapatba – maximálisan tudjunk teljesíteni. Úgy gondolom, hogy a 2011-es világbajnokságra való felkészülés kezdetére térhetünk vissza."

Legfrissebb hírek

Válogatott középhátvédet igazolt a Paks Európa-liga-ellenfele

Európa-liga
9 perce

Tenisz: Babosék a negyeddöntőben búcsúztak Berlinben

Tenisz
31 perce

Németh Hunor: A nyári felkészülés után jön el az én időm

Minden más foci
57 perce

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
1 órája

Kínos! Guardiola összekeverte saját játékosát a Barca kiszemeltjével – videó

Klub-vb
1 órája

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
1 órája

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fehérvár: végleg megvették a kölcsönben lévő védőt, de aligha marad – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik