Férfi vízilabda: tornát nyert a Honvéd Horvátországban

MTI MTIMTI MTI
2009.09.25. 14:11
Címkék
Pénteki győzelmével, jobb gólkülönbségének köszönhetően megnyerte a négycsapatos horvátországi vízilabdatornát a Honvéd férfi csapata.

A magyar együttes a zárónapon a zágrábi Medvescakot verte meg három találattal, s ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az élen megelőzze a házigazda Sibeniket. 

A Domino Honvéd az első és a harmadik negyedben játszott kifejezetten jól, s utóbbi nyolc percben fordította végérvényesen a maga javára az összecsapást. A hétvégi, pécsi Magyar Kupa-csoportselejtezőre készülő csapatból – amint azt a helyszínről Novák Ferenc szakosztály-igazgató az MTI-nek elmondta – különösen Matajsz Márk tett ki magáért, aki négyszer volt eredményes, de dicséret illeti a háromgólos Marnitz Gergőt is.   

A Honvéd a csütörtöki nyitónapon a szintén a horvát élvonalban játszó riválisok közül 12–10-re nyert a Mornar Split ellen, majd késő este 8–8-ra végzett a Sibenikkel. A torna második helyén a hazai együttes, a harmadikon a fővárosi gárda, a negyediken pedig a Split végzett.

 FÉRFI VÍZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI TORNA, HORVÁTORSZÁG
Domino Honvéd–Medvescak Zagreb 12–9 (3–1, 1–4, 6–2, 2–2) 

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
4 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
4 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
7 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
7 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik