Négy közé szeretne jutni a Szeged

MTI MTIMTI MTI
2009.08.26. 10:24
Címkék
A bajnokságban és a Magyar Kupában is a legjobb négy közé szeretne jutni a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata. Az előző idényben LEN-kupát nyerő gárda keddi sajtótájékoztatóján Kásás Zoltán vezetőedző kiemelte: öt olyan játékost sikerült szerződtetniük, akik jelentős erősítésnek számítanak.
Fotó
Fotó

A Tisza-partiaknál játszik a jövőben a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás – aki 13 év után tér vissza nevelőegyesületéhez –, valamint Vindisch Ferenc, Ágner Zoltán, Somogyi Balázs, illetve az eddigi egyetlen légiós, a román válogatott Andrei Busila.

Az előző idényben az ob I ötödik helyén záró alakulattól távozott a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás (Cattaro), valamint Weszelovszky László (Ferencváros), Molnár Péter (Kuvait), Éles Vilmos (Szentes) és a szerb különítmény, vagyis Mihajlo és Milos Korolija, továbbá Vojiszlav Vejzagics.

„Remek kis csapatunk lesz – mondta Kásás Zoltán. – Célunk a hazai és nemzetközi porondon is a minél eredményesebb szereplés, bár LEN-kupa-címvédőként iszonyatosan nehéz dolgunk lesz. Egy éve a Magyar Kupában botlottunk, most azonban szeretnék a Final Fourba jutni, és ez a célunk a bajnokságban is.”
Molnár Tamás szerint sokra hivatott a szegedi együttes.

„Élvezem a munkát, jó csapatunk lesz, és négybe várom a Szegedet. Képesnek tartom erre a társaságot, és ha már addig eljutottunk, bármilyen eredményt elérhetünk. Szegeden sokan megállítanak, kérdeznek, jó érzés, hogy így szeretik a csapatot.”

Mindent elmond a helyi „vízilabdalázról”, hogy a sportág történetében először bocsátanak ki éves bérletet, mert erre igény van a városban.

A Szeged Beton ismét rendez majd nemzetközi tornát, szeptember 18-án és 19-én a LEN-kupa-győztes együttes mellett a Honvéd, az Eger, a szerb Vojvodina és a montenegrói Cattaro lehet a viadal résztvevője.

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
7 perce

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
12 perce

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
2 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
2 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
2 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
2 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
3 órája
Ezek is érdekelhetik