A férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának 22., egyben utolsó fordulójában nyert mind a négy élcsapat. A nagyok sikere egyben azt is jelentette, hogy az elődöntő mindkét párharca 2-2-ről indul. A Domino a Vasassal, az Eger a Szegeddel mérkőzik.

Fotó: Meggyesi Bálint (archív)

Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
A RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSAI
Elődöntő: Honvéd–Vasas (2–2), Eger–Szeged (2–2). Az 5–8. helyért: Újpest–Szentes (4–0), FTC–Pécs (2–2). A 9–12. helyért: Szolnok–Fehérvár (2–2), OSC–BVSC (2–2)
Az Eger a tavalyi önmagához képest haloványan teljesítő Pécs cspatát fogadta, s ha a vártnál talán nagyobb csatában, de végül legyőzte Ambrus Tamás együttesét.
A siker elsőszámú letéteményese Kiss Csaba volt, aki a maga három találatával oroszlánrészt vállalt csapata sikeréből.
A Vasas gólgazdag mérkőzésen, 20-11-re győzte le az OSC-t. Külön érdekesség, hogy az utolsó negyedben tizenkét gólszületett – egyenlő megosztásban.
A játéknap rangadóját Szegeden játszották, ahol a jó erőkből álló Ferencváros volt a vendég. Marnitz Gergő hiába lőtt azonban öt gólt is, a zöld-fehérek 9-6-os vereséget szenvedtek.
A Domino nem ismert kegyelmet Fehérváron, ahol tizenhárom gólos győzelmével megőrizte vezető helyét a bajnokságban.
Szoros első félidőt követően a harmadik negyedre elfáradtak a vendégek és bár a záró játékrészre ismét összekapták magukat, addigra az Újpest már elegendő előnyt szerzett a Szentes ellen. A találkozó végeredmény 10-8 lett a liláknak.
A 22. forduló az utolsó is volt egyben. Kialakult tehát a rájátszás mezőnye. A Domino a Vasassal, az Eger a Szegeddel mérkőzik a bajnoki döntőbe jutásért az alapszakaszt követően. Mindkét párharc 2-2-ről indul. Az összecsapások az egyik fél nyolcadik pontjáig tartanak
ING OB I, FÉRFIAK
| BRENDON-UPC-ZF-EGER – PVSK-FÜSZÉRT 10–8 (3–3, 1–1, 1–2, 5–2) |
| Eger, 300 néző. V: Székely B., Kun Gy. |
| EGER: Decker A. – Hegedüs 1, Nyéki 1, Decker Á. 1, Varga II. Zs, KISS CS. 3. Cs., Császár 1. Cs: Kovács G., FELTHAM |
| 2, Sántavy, ERDÉLYI 1, Jakab, Bundschuh. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán |
| PVSK: GÁRDONYI – Ágner 1, Szécsi D., BABAY 2, Seman, CZIGÁNY 2, Lukács. Cs.: BÓBIS 2 , SURÁNYI 1, Kollár, Széll, |
| De Blasio, Blum. Edző: Ambrus Tamás |
| Gól – emberelőnyből: 13/4, ill. 9/2 |
| Ötméteresből: 1/1, ill. – |
| Kipontozódott: Varga II. (6. p.) , Seman (7. p.), Kollár (31. p.) |
| MESTERMÉRLEG |
| Gerendás György: – Örülök, hogy végre nem a 3. helyen zártuk az alapszakaszt. Pozitívum, hogy a hétvégi meccseken |
| lehetőséget tudtam adni tehetséges ifjúsági játékosoknak. |
| Ambrus Tamás: – Remélem mindkét csapatnak jó felkészülést jelentett az izgalmas találkozó a jövő heti nehéz feladatokra. Nekünk az FTC elleni párharcra, az egrieknek pedig a Csehov elleni szerdai LEN-kupa döntőre, amelyhez sok sikert kívánok. |
| TEVA-VASAS-PLAKETT – OSC OPUS-VIA 20–11 (4–2, 5–0, 5–3, 6–6) |
| Komjádi uszoda, 100 néző. V: Bors, Fekete B. |
| VASAS: Jónás – Steimetz B., Kovács R., TÓTH N. 4, VARGA DÁNIEL 4, VARGA DÉNES 3, Steimetz Á. Cs: Heinrich 3, Kincses 2, Mátyás 1, Katonás 2, Takács B. 1, Hőna. Edző: Földi László |
| OSC: Áts – Benczúr 1, Hangody L., Gulyás, Gábor 2, Hangody Gy., Tóth L. 1. Cs: Buday (kapus), NÉMETH D. 2, Ürögi, Gergely D., Ibolya 2, Lipey-Rózsa 1, Tiba 2. Edző: Bíró Attila |
| Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 8/6 |
| Ötméteresből: 5/1, ill. – |
| Kipontozódott: Németh D. (30. p.), Mátyás (32. p.) |
| Mestermérleg |
| Földi László: – A Kotor elleni kupameccsre gyakoroltunk dolgokat. |
| Bíró Attila: – Hamisítatlan húsvéti hangulatnak köszönhető a gólzáporos mérkőzés |
| SZEGED BETON VE – FTC-APRILIA 9–6 (2–1, 3–1, 3–3, 1–1) |
| Szeged, 100 néző. V: Marjai, Füzesi |
| SZEGED: NÉMETH II ZS. – LEHMANN 2, Korolija, Komlósi, Balatoni, VARGA T. 3, Weszelovszky. Cs: Molnár P., JUHÁSZ ZS. 2, MONOSTORI 2, Éles, Török B. Edző: Kásás Zoltán |
| FTC: Jászberényi – Hoppál, Gerritse, REGŐS, Bálint, MARNITZ 5, Persely. Cs: Kállay 1, Vrezgo, Kaszper. Edző: Somossy József |
| Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 5/2 |
| Ötméteresből: 2/1, ill. 2/2 |
| Kipontozódott: Gerritse (23. p.), Bálint (25. p.), Komlósi (30. p.) |
| MESTERMÉRLEG |
| Kásás Zoltán: – Egy-két játékostól komoly javulást várok. |
| Somossy Jóhsef: – Ez volt a héten a harmadik bajnoki mérkőzésünk. Kevés cserével ez nem kis teher. |
| UNIQA-UTE – PENDOLA-SZENTES-ELEKTROGLOB 10–8 (3–2, 2–1, 4–1, 1–4) |
| Hajós A. uszoda, 200 néző. V: Madarasi, Vojvoda |
| UNIQA: PELLE – Suti, Salamon 1, Kotszidisz, Szabó B. 1, SOMOGYI 3, Máthé. Cs: BORSÓS 3, Rékasi, Szabó N., Debreczeni 1, Vörös 1, Olasz. Edző: Petrovics Mátyás |
| SZENTES: Horváth T. – MAKLÁRI 2, Papp 1, Jaksa, CSENTE 2, Szabó T. 1, Vigh 1. Cs: Józsa, Turzai, Torday 1, Döbrössy, Srdjan, Aradczki. Edző: Berki András |
| Gól – emberelőnyből: 11/7, ill. 6/1 |
| Ötméteresből: –, ill. 3/3 |
| Kipontozódott: Turzai (21. p.), Srdjan (26. p.) |
| Mestermérleg |
| Petrovics Mátyás: – Ennél több kell a rájátszásban, ha el akarjuk érni a céljainkat. |
| Berki András: – Játszottunk egy nagyon szórakoztató meccset, sajnálom, hogy nem láthatták többen. |
| BVSC – SZOLNOKI FŐISKOLA VSC 13–12 (4–3, 2–4, 3–1, 4–4) |
| Szőnyi út, 150 néző. V: Kiszelly, Schlosser |
| BVSC: Szabó A. – TÓTH Z. 3, Pecz 1, NAGY S. 2, Kriszt, Kuncz, GALAMBOS 2. Cs: AMBRUS F. 1, Szabó P. 2, Simon A., SZŰCS L. 2, Németh I Zs., Ulmann. Edző: Vincze Balázs |
| SZOLNOK: Györke – Hangay R., Kistamás 2, Plézer, Pásztor, CSÁNYI 2, CSEH 4. Cs: Kovács Gergő, BALOGH Z. 3, Molnár A.. Edző. Lukács Dénes |
| Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 12/5 |
| Ötméteresből: 3/3, ill. 2/2 |
| Kipontozódott: Szűcs L. (27. p.), Pásztor (28. p.) |
| ANDROBAU-FEHÉRVÁR-PÓLÓ SE – DOMINO-HONVÉD 4–17 (1–3, 1–6, 1–5, 1–3) |
| Székesfehérvár, 100 néző. V: Dodog, Németh |
| Fehérvár: Veres – Tóth B., Hegedűs, Hesz, Gelley, Lázár 1, Deme. Cs: RÉGI (kapus), Ritter, Horgos, Popovics, Naganuma 1, Rom, GARÁDI 2. Edző: Dabrowski Norbert |
| HONVÉD: Bisztritsányi – dr. Kiss 3, Szívós 2, MOLNÁR T. 3, Vári 1, Hárai 1, GÓR-NAGY. Cs: Cseh, Kovács O. 1, Vindisch 1, FODOR 1, Bárány 2, Paján 2. Edző: Kovács István |
| Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 10/5 |
| Ötméteresből: 1/1, ill. 7/3 |
| Kipojntozódott: Gellei (28. p.), |
| Kiállítva (végleg cserével): Ritter (31. p.) |
| MESTERMÉRLEG |
| Dabrowski Norbert: – Kritikán aluli játék, ki fogunk esni. |
| Kovács István: – Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek. |
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
| 1. | Domino Honvéd | 22 | 20 | - | 2 | 332-155 | +177 | 40 |
| 2. | Brendon-UPC-ZF Eger | 22 | 20 | - | 2 | 272-163 | +109 | 40 |
| 3. | Szeged Beton VE | 22 | 19 | - | 3 | 243-141 | +102 | 38 |
| 4. | TEVA VasasPlaket | 22 | 17 | - | 5 | 276-153 | +123 | 34 |
| 5. | Uniqa Újpest TE | 22 | 12 | 1 | 9 | 205-208 | -3 | 25 |
| 6. | FTC Aprilia | 22 | 11 | 1 | 10 | 207-186 | +21 | 23 |
| 7. | PVSK Füszért | 22 | 8 | 1 | 13 | 202-228 | -26 | 17 |
| 8. | Pendola Szentes Elektrog. | 22 | 4 | 4 | 14 | 160-266 | -106 | 12 |
| 9. | Szolnoki Főiskola VSC | 22 | 4 | 2 | 16 | 191-260 | -69 | 10 |
| 10. | OSC Opus Via | 22 | 3 | 3 | 16 | 170-253 | -83 | 9 |
| 11. | BVSC | 22 | 4 | 1 | 17 | 155-244 | -89 | 9 |
| 12. | Fehérvár Póló SE | 22 | 3 | 1 | 18 | 140-296 | -156 | 7 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






