Második mérkőzésén is győzni tudott Godova Gábor együttese

Vágólapra másolva!
2007.08.21. 16:04
Németország legyőzését követően - 13-7 - második mérkőzésén Csehországot verte a Godova Gábor szövetségi kapitány által irányított magyar női vízilabda-válogatott az oroszországi Kirishiben zajló olimpiai selejtezőtornán. A csehek ellen kilenc góllal megnyert mérkőzésen a második negyed bizonyult döntőben, amelyet 6-1-re hoztak a magyarok.

A hétfőn szabadnapos magyarokkal ellentétben a csehek már két mérkőzésen voltak túl a selejtezőtornán a mieink elleni találkozót megelőzően, nem túl sok sikerrel. A házigazda oroszok huszonnégy góllal, 31-7-re, a németek pedig 16-8-ra verték őket.

A papírforma azt ígérte, ellenünk sem okoznak meglepetést, leginkább a különbség lesz kérdéses, a győztes kiléte nem.

Ennek megfelelően Pelle Anikó talált be elsőként a hálóba, alig több mint egy perc elteltével, majd Tomaskovics Eszter duplázta meg előnyünket. Ezt követően szépítettek a csehek, miként Brávik Fruzsina találatát követően is egygólosra tudták csökkenteni a hátrányukat.

A negyed utolsó gólját azonban Kisteleki Dóra szerezte, így kétgólos előnnyel várhattuk a folytatást.

Drávucz Rita gólját követően még szépítettek ugyan a csehek, de aztán beindult a magyar henger. Zantleitner Krisztina két gólja után Primász Ágnes, Kisteleki és Valkai Ágnes is betalált, eldöntve ezzel tulajdonképpen a mérkőzést.

A második felvonásnak hétgólos előnnyel nekivágó magyar együttes a folytatásban már kevésbé koncentrált és adott bele mindent, ennek köszönhetően a hátralévő két felvonást csupán egy-egy góllal tudta megnyerni, a tetemes félidei különbséghez pedig további kettőt hozzátenni a Godova-csapat.

A magyarok szerdán a hollandokkal játszanak.

KIRISHI, OROSZORSZÁG, EURÓPAI KVALIFIKÁCIÓS TORNA AZ OLIMPIÁRA:

B CSOPORT:
MAGYARORSZÁG-CSEHORSZÁG 15-6 (4-2, 6-1, 3-2, 2-1)
Góllövők: Drávucz 3, Zantleitner 3, Brávik F. 2, Pelle A. 2, Kisteleki 2, Tomaskovics, Valkai Á., Primász
HOLLANDIA - NÉMETORSZÁG 11-7 (4-1, 3-2, 1-1, 3-3)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik