Kaposvári lett az OSC

O. F.O. F.
2005.08.07. 22:58
Címkék
Az OB I B-ből felkerülő Pécsi VSK mellett még egy dunántúli csapat szerepel majd az ősztől a férfi vízilabda-bajnokság élvonalában. Az OSC és a Kaposvári Egyetem között létrejött együttműködési megállapodásnak köszönhetően a nagy múltú budapesti együttes OSC-Kaposvár néven indul az új évadban.
A csapat hazai találkozóinak legnagyobb részét a somogyi megyeszékhelyen játssza majd, és a remények szerint idővel a legtehetségesebb kaposvári fiatalok is helyet kapnak majd a gárdában. Az együttműködés egyelőre egy évre szól, és a tapasztalatok alapján döntenek majd a folytatásról.

"A sportág népszerűsítése mellett a kritikus helyzetben lévő egyetemi sport fellendítése is a célunk" - mondta Frenkl Róbert profeszszor, egyesületi elnök, aki hozzátette: természetesen megmarad az OSC fővárosi utánpótlásbázisa is. Az október 29-én rajtoló bajnokságban a 7-8. hely valamelyikének megszerzését tervező együttes edzője Ábrahám István lett.
Legfrissebb hírek

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
27 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
59 perce

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
2 órája