Gém Zoltán befejezte

2004.07.28. 23:00
Címkék
Negyven éven át szolgálta a BVSC-t, majd most felhagy mindenfajta tevékenységgel a vasutascsapatnál.
Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

Gém Zoltán szerdán tudatta döntését, magyarázatul hozzáfűzve: lépésével szeretné felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy a hazai vízilabdázás legnagyobb műhelyében rossz irányba mennek a folyamatok. Olyan csapatnál, amelynél az elődök szinte mindig a bajnoki dobogón végeztek, amelynél a nyolcvanas években Gyarmati Dezső, majd Molnár Endre, a kilencvenes években pedig, megszakítás nélkül négyszer is, Gerendás György szakmai irányításával ünnepelhettek bajnoki elsőséget. "Attól a gárdától távozom most fájó szívvel, amelyben annak idején például a női és férfiválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Faragó Tamás és Kemény Dénes is kezdte a pólót, amelyben olyan későbbi olimpiai bajnokok, klasszisok is felnőttek, mint Horkai György, Szécsi Zoltán vagy a Konrád fivérek"- mondta Gém.
Gém Zoltán a vízilabda-szakosztálynál neki nem tetsző történések között említette, hogy a fél csapat elment Egerbe, Gerendás György ott edző, itt, a BVSC-nél pedig vezető. "A BVSC ennél jobb csapatot érdemel, de ez rajtam kívül senkit sem érdekel, ráadásul jómagam is tehetetlen vagyok, én sem tudok mit tenni"- tette hozzá a szakosztálytól négy évtized után távozó sportvezető. "Megértem Zoli reakcióját, hiszen kényszerhelyzetbe került ő is, akárcsak én - jelentette ki a távirati iroda megkeresésére Gerendás György, a szakosztályt működtető kft. ügyvezetője. - Tudniillik ha egy főtámogató, jelen esetben a BVSC-é, a sportra nem akar áldozni, nekünk is lépnünk kell. Ô a kilépést választotta, én pedig azt, hogy a BVSC-ből Egerbe menjek. Ezzel sikerülhet átmenteni a csapatot, egyúttal meg is menthetjük a magyar pólónak."
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája