Óceánparti parti Athén jegyében

Ez a végállomás: a Világliga-sorozat döntőjének helyszíne, ahol két nappal ezelőtt még Michael Phelpset ünnepelte a világ, Cseh Laci legnagyobb athéni ellenfelét, aki remekelt az amerikaiak olimpiai úszóválogatóján.
A mesterséges medence és a köréje felhúzott tízezres lelátók egy grandiózus sorozat helyszínéül szolgálnak: Faragó Tamásék itt lettek ezüstérmesek a női Világliga döntőjében – miután csupán büntetőkkel kaptak ki a házigazdáktól –, de műúszóversenyt is rendeztek itt, mielőtt az úszók válogatójára és a férfi VL Szuperdöntőjére kerítettek volna sort.
A magyar válogatott címvédőként érkezett az Államokba, s most is úgy tekintik Kemény Dénes válogatottját, mint az első számú esélyest.

Kérdés, hogy a majd' két és fél hetes távolléttől meggyötörten mennyire tudja majd összekapni magát a csapat, tudván, hogy ezúttal nem a világbajnoki cím megszerzését követő jutalomjátékről van szó – mint esztendeje volt, New Yorkban –, hanem egy közbülső állomásról, a szent olimpia előtt. Kvázi az elődöntő és a remélt finálé sem több, mint az athéni csapat kialakításának utolsó két fő felvonása. S egyszersmind a gyötrelmes széria befejezése is. Érdekes, hogy a glóriát hozó sydneyi játékok előtt szintén egy sokat szapult sorozat, az Európai Nemzetek Ligája szaggatta szét a felkészülést – Kemény mindenestre úgy véli: "Azért az könnyebb volt, még ha nem is szerettük." A VL tizenként harminchat perces meccse azért megtette a hatását, kegyetlenül megterhelte a csapatokat, s bár rengeteg hasznos információval látta el az athéni tizenhármakat kereső edzőket, alkalmasint mindenki azt vallja: a kevesebb több lett volna. "A csapat fizikai károkat szenvedett, minden játékos volt már sérült, sokan jelenleg is azok, pszichésen kemény, stresszelős meccsek következnek sorjában – és csupán egy hónap van már az olimpiáig. Persze, tudtuk, hogy nem lesz könnyű – nemrég azon gondolkoztam, miért is mentem bele, hogy részt vegyünk ebben a gyilkos sorozatban. Miután a szövetségre nagy nyomás nehezedett a FINA részéről, hogy ez reklám a sportágnak, azaz szükségük van a világbajnokra, elvállaltuk – ára lehetett volna, ha nemet mondunk. Nem tudom, emiatt kapunk-e bármiféle kedvezményt, de ha visszakoztunk volna, és rosszul bíráskodnak Athénban, vádolnánk magunkat. Ettől függetlenül néha úgy érzem, mintha más készítette volna el az olimpiai felkészülésem edzéstervét, és a csapatkijelölés sem annyira zökkenőmentes, mint amilyennek elképzeltem. De erről legyen elég enynyi, nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, jövő szerdán úgyis minden kiderül."
Mindegy, ezt kell szeretni – ha megnyerjük, nyilván szeretni is fogjuk. Érdekes, hogy a színlap egy eltéréssel ugyanaz, mint tavaly: a magyarok és az olaszok ugyanúgy megnyerték a csoportjukat, azaz várják ellenfelüket az elődöntőben. Utóbbiak a szerb– spanyol parti győztesével mérkőzésnek ("Hogy mi megverjük őket? Humoros lenne" – adta a bankot volt sabadelli társának, Kiss Csabának Gustavo Marcos, az ibériaiak rutinos rókája), ez az egyetlen változás tavalyhoz képest, akkor a VL-től távol maradó hispánokat a hollandok helyettesítették. A mi águnkon megint görög–amerikai párharc lesz, ami szolgál némi ínyencséggel. Tavaly a FINA nagyurai úgy döntöttek a meccs előestéjén, új bírói felfogás kell ide, kevés kiállítással, és éljen a fizikum – na ebből egy olyan veszett vízirögbi alakult ki, hogy már péntekre módosítottak az álláspontjukon, igaz, addigra az amerikai húsdaráló már széttrancsírozta a kevésbé "rostos" görögöket. Idén, az olimpia előtt talán senkinek sem támadnak forradalmi elképzelései, így nem kizárt, hogy valami hasonló történik, mint tavaly a barcelonai vb negyeddöntőjében, amikor is óriási csatában, felettébb gólszegény meccsen végül a hellének jutottak tovább.
Mi bevallottan nem bánnánk, ha ez történne, egyszerű okokból: "Egyáltalán nem tartunk az amiktól, csak végre jó lenne valaki mással is játszani, nem azokkal a csoportellenfelekkel, akikkel már négyszer találkoztunk. Egyébként az összes edző ezt szeretné: a másik ágon játszóval összecsapni."
Ugyanakkor kérdés, a "mediterrán" kvartett képviselői mire lesznek képesek az "izomcsoport" három továbbjutójával szemben. Miközben olaszok, spanyolok és görögök egymást simogatták, addig mifelénk a két keleti gigász a tengerentúli erőművészekkel bunyózta végig a júniust-júliust, kvázi ez az ág sokkal inkább edzésben van az agresszivitást illetően, mint a déliek. Azaz a burokból érkezőknek kellene a csatamezők harcedzett katonáival felvennie a versenyt – mindenesetre érdekes lesz, hogy a két stílus csatájából az egyes találkozókon melyik képviselője kerekedik felül.

---- Olaszország
Tavaly némi meglepetésre mind a világbajnokság, mind a Világliga döntőjét velük vívhattuk, s mindkétszer győztünk ellenük. Csapatuk a régi, s annak ellenére az első helyen végzett a csoportban, hogy a spanyoloktól kétszer vereséget szenvedett. Kérdés, melyik nap kerül velük szembe az ember: akkor, amikor 17–12-re verik meg a hispánokat, vagy akkor, amikor másnap 7–4-re kikapnak tőlük. A két Calcaterra, Silipo, Fiorentini, Rath és Bencivenga döntheti el a mérkőzéseiket, ugyanakkor kapusposzton egyelőre nem dőlt el, hogy az esztendeje szédületes formát futó Gerini vagy a 2001-ben és 2002-ben remeklő, tavaly viszont bizonytalankodó Tempesti lesz-e az első számú.

Szerbia-Montenegró
Előkerültek a nagyágyúk: idén Kaliforniában vonultak fel először teljes vértezetben, a tengerentúliak elleni mérkőzéseken játszott először bokaoperációját követően Ikodinovics és a vállsérüléséből felépült Csirics – ami nyilván nagy erősítés most, kérdés ugyanakkor, hogy a két remek játékos Athénig tudja-e pótolni a másfél hónapos elmaradását. Az itteni összecsapásokon egyébként kifejezetten jól vízilabdázott legnagyobb vetélytársunk, egyszerű játékszisztémáját rendkívüli hatékonysággal alkalmazva.

Spanyolország
Nagy nap volt a szerdai a hispánok háza táján: most szállt először vízbe Jesús Rollán. Azóta, hogy tavaly a genovai reptéren megroppant a dereka, midőn megemelte a bőröndjeit, a zseniális kapus csak szenved. Nagy kérdés, hogy a hattyúdalára készülő hálóőr – ősztől már egy olasz klub edzőjeként folytatja – még egyszer képes lesz-e valami hasonló teljesítményre, amellyel 1996-ban, 1998-ban és 2001-ben a világ tetejére katapultálta a spanyolokat. Nélküle ugyanis csak olyan megaláztatásokban lesz, lehet része Joan Jané gárdájának, mint a magyarok vagy a szerbek elleni botrányosan súlyos vereség az Eb, majd a vb negyeddöntőjében.

Egyesült Államok
Ma már nem lehet őket úgy "megpüfölni", mint akár csak két éve, a szigeten. Az akkori 17–5-ös vereség az évszázados jenki pólóhistória legsúlyosabbja volt – manapság viszont már az egy-kétgólos sikereket is meg kell becsülni ellenük. Ratko Rudic ugyanis a köztes időszakban elsajátíttatta velük a kelet-európai stílust, bár az a szokványosnál alpáribb előadásokból látszik, nem az "anyatejjel" magukba szívott harcmodort alkalmazzák, hanem betanult eszközökkel élnek. Mindez kiváló fizikumukkal ötvözve kőkemény ellenféllé teszi őket, kérdés, hazai pályán mennyit engednek nekik a játékvezetők.

Görögország
A tavalyi vb-elődöntő óta tudjuk, hogy immáron őket sem lehet lebecsülni. Alessandro Campagna elcsábítása nyerő húzásnak bizonyult, a játékoskorában mindent megnyert olasz ugyanis egyvalamit hihetetlenül érez: mi az, ami egy adott mérkőzésen sikerre vezethet. Azaz nem akarja a magyarokhoz és a szerbekhez hasonló fenoménekké változtatni a helléneket, viszont kidolgozott velük egy olyan játékrendszert, amelynek lényege: egyszerű eszközökkel, a képességeknek megfelelő szinten, ám felettébb eredménycentrikusan vízilabdázni. Lehet, hogy ez itt, Long Beach-en nem hajt majd hasznot – Athénban, hazai vízben viszont bármire elég lehet. ---- 2002: az emlékezetes patraszi eset, a hatos döntő során bundázással vádolták meg az orosz és a magyar válogatottat, ám az egyedi döntésmechanizmus jóvoltából mi csak a bronzért meccselhettünk (megszereztük), míg az oroszok a fináléban próbálkozhattak – amúgy megverték az egész ügymenetet irányító spanyolokat.

2003: a versenynaptár zsúfoltsága miatt két négyes tornán alakult ki a hatos döntő mezőnye, mi, miután kőkemény összecsapáson elbántunk a házigazdákkal, az egy hónappal korábban véres verítékkel legyőzött olaszokat ezúttal habkönnyű játékkal, varázslatos gólokkal vertük meg, s vittük haza a 100 ezer dolláros fődíjat.

2004: akárcsak két évvel korábban, megint hatszor két páros mérkőzés során alakult ki a továbbjutók sorrendje: a magyar válogatott harmadszor is csoportelsőként végzett, igaz, ezúttal három vereséget szenvedett, míg két éve csak egyszer, az amerikaiaktól kapott ki idegenben (a 2003-as, miniatürizált szériát százszázalékosan tudta le). ---- Az elsőség elhódítása, pontosabban – hiszen a címvédőről van szó – annak megtartása közvetlenül az augusztusi ötkarikás játékok nyitánya előtt, túl a presztízsen, nem csupán pólószakmai és sportdiplomáciai szempontból, de anyagilag is jócskán hozna a konyhára, tudniillik a Világliga-győztes honoráriuma 100 ezer dollár. A hatcsapatos döntő 310 ezres pénzalapjából az ezüstérmes 70 ezret kap, a harmadik hely 50, a negyedik pedig 35 ezret ér. Az ötödiknek 30, a hatodiknak 25 ezret fizet a FINA, amely a meghívásos világtorna két korai búcsúzóját, a selejtezőcsoportok negyedik helyezettjeit, vagyis az ausztrál és a brazil válogatottat egyaránt 25-25 ezres bánatdíjban részesíti. ---- Péntek
20.00 (szombat 5.00):
Szerbia-Montenegró–Spanyolország
21.30 (szombat 6.30):
Görögország–Egyesült Államok
Szombat
18.30 (vasárnap 3.30):
mérkőzés az 5. helyért
20.00 (vasárnap, 5.00):
Olaszország–Szerbia-Montenegró/Spanyolország
21.30 (vasárnap, 6.30):
Magyarország–Görögország/Egyesült Államok
Vasárnap
18.30 (hétfő 3.30):
a 3. helyért
20.00 (hétfő, 5.00):
döntő
(Zárójelben a magyar időpont)