Az NSO ajánlja:
Férfi vízilabda-válogatott: az út Athénba
Az elmúlt esztendő eredményei
Meccsek az olimpiáig &
A válogatott kerete
A 2003&
Ahogy Hofi Géza mondta volt: "Hát, má ez se a régi&" Szól a Himnusz a belgrádi estében, és egy megveszekedett füttyszó nem sok, annyi sem harsan a Tasmajdan-uszoda lelátóján. Két éve egy taktust sem lehetett hallani az ordenáré füttykoncertben, a Világkupán most még tapsolnak is. Hiába, ha nem akkora a tét&


A mieink idomulnak. Csatakiáltás előtt nagy röhögés a vízben. Mondjuk, jogos. Molnár Tamás sapkáján az egyik oldalon 12-es, a másikon 13-as szám virít. A kóbor partizánok megtévesztésére. Hiába, eddig csak hazai meccseink voltak, a kék szett most került elő. Kemény kidobja a stábnak: "Tegyétek el, kuriózum."
Az előzményeknek megfelelően csendesen kezdődik: Sapics az első fórból telibe vágja a kapufát, nálunk Kiss Gergő nem téveszt: 0–1. Vujaszinovics pattintása sajnos befér, időnél, hétről – ezt tán kibekkelhettük volna. A következő hátránynál nincs esélyünk, Pijetlovics közelről húzhat, máris 2–1. Két támadást kell átvészelnünk, ez sikerül, átellenben a második fórunk is bent van, Sefik ül bele Kásás hintájába (2–2).

Kásás Tamás a mezônyben is villogott és rendkívül fontos gólokat is lôtt (Fotó: Meggyesi Bálint)
Szavazás
Na, ekkorra már megjön a füttykoncert is, el is megy a kilencedik előnyünk – hanem egy rossz ejtés után parádésan megkontrázzuk őket, Kiss Gergő nem téveszt Kásás keresztpasszánál, előny megint itt. Nem sokáig, hiába röpköd a védelem, Szécsi ma nem érzi a labdát, Udovicsics lövése – előnyben - besurran a karja mellett. Másodjára azért nem esszük meg a figurát, ezúttal Szécsinél köt ki a labda – fájó, hogy a kevésbé tisztára játszott lefordulásunk végén Kiss Sefikbe törli a labdát. Hanem a másik Kiss, Csaba, aki eddig szenvedett, akkora gólt lő nyolc méterről, hogy az valami félelmetes (10–11). A hajrá már eszeveszett izgalmakat hoz: a magát épp ziccerbe brusztoló Molnár ellen kontrát fújnak, a róla leforduló Jokics meg beteszi Szécsi hóna alá a labdát, 11–11. Átellenben megkapjuk az emberelőnyt, és Kásás valami bődületesen nagy bombát gyújt meg: a labda a lécről vágódik be: 11–12. Egy-egy eredménytelen akció után, 25 másodperccel a befejezés előtt a jugók időkérés után érkezhetnek a kapunk elé, gyorsan kapnak egy fórt, Sapics pedig nem téveszt 9 másodperccel a vége előtt. Egy időkérés maradt – és a csodálatos vég. Kásást brutálisan letépik a levegőből, ezért előnyt kapunk, Tomika egy kicsit táncoltatja a labdát, feladja Birosnak, aki a duda pillanatában behúzza. Ez a tizedik előnygólunk, tizenegy kísérletből.
Így lehet nyerni Belgrádban.
Pontosabban: így kell. ---- Nenad Manojlovics, a szerb-montenegrói válogatott szövetségi kapitánya:
"Az emberhátrányos védekezésünk ma nem működött, a kapusunk sem remekelt, bár kissé pechesek voltunk a végén."
Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
"Az egész meccsen idegesek voltunk, és rengeteget hibáztunk. A végeredmény alakulhatott volna fordítva is, talán nekünk több szerencsénk volt."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





