Gyöngyösi: még kettő

2004.06.08. 22:35
Címkék
Az idény közben váltott trénert a Szeged-Beton VE, amelynek vezetői Horváth Viktor helyett Gyöngyösi Andrást szerződtették február első napjaiban.
Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

Az FTC korábbi mestere gyorsan rendezte az addig 13 meccsből tíz pontot szerző csongrádiak sorait, és irányításával kilenc mérkőzésen hat győzelmet, egy döntetlent és két vereséget mutatott fel a Beton. Az együttes végül megszerezte a vidék legjobbja címet, és csak szoros párharcban volt kénytelen átengedni az ötödik helyet az Újpestnek.
A fenti statisztika fényében nem volt meglepő, hogy az alföldi városban továbbra is számítanak Gyöngyösi András munkájára.
"Újabb, kétéves szerződést kötöttünk Gyöngyösi Andrással – mondta Juhász György, a Szeged szakosztályelnöke. – Meggyőzött minket szakmai hozzáértése, és az, hogy motivált csapatot sikerült összeállítania. Vele elérhetők merészebb céljaink: megpróbálunk a négy közé kerülni az új idényben, de akkor sem leszünk elkeseredve, ha ötödikként végzünk."
Ahhoz, hogy elődöntős legyen a Szeged, kellő erősítés szükségeltetik. Az Egerben végbement jelentős változások hulláma mindenesetre elért a Tisza partjára, hiszen a hevesiek két expólósa, Ágner Zoltán és Éles Vilmos a Betont erősíti az ősztől, sőt több, jól csengő nevet viselő játékossal is tárgyalnak a csongrádi vezetők. A Gyöngyösi Andrással történő egyeztetés után az is eldőlt, hogy Szabó Nándortól, Várhegyi Gergőtől, Szűcs Leventétől és Torday Árpádtól búcsút vesznek.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája