Diadalmas ifik

2004.06.07. 22:11
Címkék
Szenzációsan mutatkozott be az 1987-es korosztályból összeállított férfi ifjúsági válogatott. A szlovákiai Vrutkyban rendezett hatos tornát százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg Godova Gábor együttese.
Szenzációsan mutatkozott be az 1987-es korosztályból összeállított férfi ifjúsági válogatott. A szlovákiai Vrutkyban rendezett hatos tornát százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg Godova Gábor együttese, amelynek első komoly megmérettetése jövőre esedékes, az ifi Európa-bajnokságon. "Az már most látszik, hogy akárcsak korábban, ebben a korcsoportban is a szerbekkel fogunk nagy harcot vívni" – jelentette ki Godova, aki júliusban a mediterrán régió legjobbjai, azaz a spanyolok és az olaszok ellen tesztelheti kiválasztottjait. Utóbbiak közül az UTE kapusa, Bisztricsányi most Vrutkyban megkapta a torna legjobbja címet – a csapat szereplése pedig azért is tűnhet biztatónak, mert kimagaslóan legjobb játékosa, Varga Dénes momentán a felnőttválogatott olimpiai felkészülésében vesz részt. "Vannak a kívülállók, vannak a hivatásos ellendrukkerek és vannak az eredmények – én az utóbbiaknak hiszek, hogyha az utánpótlásról beszélgetünk" – kommentálta a történteket Kemény Ferenc utánpótlás-igazgató. A mieink Szlovéniát 12–3-ra, Franciaországot 8–3-ra, Szlovákiát 11–3-ra, Horvátországot 10–4-re, Szerbia-Montenegrót 5–3-ra verték.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája