Áll a bál a Kurca partján

2004.06.05. 22:26
Címkék
A magyar vízilabdasport egyik vidéki fellegvára, a Szentesi VK az elmúlt héten tartotta közgyűlését, s a szenvedélyes vitáktól sem mentes tanácskozáson lemondott Juhász József, a klub ügyvezető elnöke.
Az eseményt másképpen kommentálja Pellei Csaba, valamint a köré csoportosuló helyi vállalkozói csapat, és másképpen maga a "szenvedő fél". A kívülállóknak nehéz ítéletet alkotni. Tény, Juhász József ténykedése alatt sohasem látott pénzügyi szigor uralkodott a Kurca-partiak háza táján, sorra távoztak a legjobbak, és a főszponzorokon kívül nemigen sikerült további támogatókat megnyerni a két (férfi és női) OB I-es csapat számára. Az új stáb egyik főszervezője a kilencszeres válogatott, a Tungsrammal magyar bajnok, a Szentessel ezüstérmes Pellei Csaba egyértelműen élvezi a szentesi vízilabdáért aggódók bizalmát. A Legrand Rt. új vezérigazgatója, Károlyi László további támogatásáról biztosította a férfi pólósokat. A Hungerit Rt. vezérigazgatója, Magyar József ugyanakkor felmondta a bajnoki ezüstérmes női csapat támogatását, új klubot kíván alakítani.A szentesi pólósoknál tehát áll a bál, pedig a Valencia légiósa, a kapus Horváth Tamás, valamint a legutóbb Szegeden játszó Torday Árpád és Szabó Nándor már csak az új vezetés hívó szavára vár – ám ahogy telik a idő, úgy csökkennek az átigazolási lehetőségek. Pelleiék célja egyértelmű: hazahozni a szétszóródott szentesi vízilabdázókat, közönségszórakoztató játékot nyújtó, erős Legrandot szeretnének, és erősíteni kívánják az elmúlt évben sokat fejlődő hölgyeket is.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája