Az Eger az Euroligába vágyik

2004.05.24. 21:28
Címkék
Az Eger és a BVSC vízilabdacsapatának vezetői aláírták azt az együttműködési megállapodást, amely szerint a fővárosiak nyolc játékosa (Czigány Károly, Dabrowski Norbert, Decker Ádám, Fülöp Gergely, Gór-Nagy Miklós, Kis Gábor, Nyéki Balázs, Szécsi Zoltán) és eddigi szakvezetője, Gerendás György két évig a hevesi megyeszékhelyen folytatja pályafutását.
Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

Minderről dr. Halmos Péter, az egriek elnöke számolt be, aki elárulta, hogy június 2-án sajtótájékoztatót tartanak, amelyen még szeretnének meglepetéssel szolgálni.
Annyit most is megtudhattunk, hogy a bajnokságban hetedik helyen végző egri csapatból négyen (Bálint Gergő, Jászberényi Gábor, Hegedűs Gábor, Seress Tibor) maradnak, a két válogatott kapus, Szécsi és Jászberényi pedig már alá is írta szerződését. A tervek szerint a gárda két napot Budapesten, hármat Egerben készül majd, de ez csak egy alapszám, ami módosulhat. Például akkor, ha az Eger az Euroligában indulhat.
Ez persze furcsán hangzik, hiszen a BVSC nem szűnik meg, ám mint jelentősen meggyengülő alakulat lemond az Euroliga-indulás jogáról. Logikusan következik ebből, hogy a negyedik helyre befutó FTC kapja meg a lehetőséget, ám korántsem biztos, hogy a logika és a szokásjog ez esetben érvényesül. Az egriek ugyanis azon vannak, hogy a legnívósabb sorozatban próbálják ki magukat, s a férfiliga – ha nem is nagy többséggel – hozzájárult, hogy a zuglóiak az alaposan megerősödő hevesieknek adják át a jogot. Már csak a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségén múlik, hogy a Fradit kigolyózzák, vagy sem.
"A BVSC nem visszalép, hanem átadná a jogot" – értelmezte a helyzetet dr. Halmos Péter, s ez a terület nincs szabályozva. A klubvezető elmondta, hogy külföldön is van erre példa, s miután az európai szövetség (LEN) tudomásul veszi a nemzeti szövetségek nevezését, valóban az elnökség állásfoglalásán múlik az Eger Euroliga-szereplése. Az elnök hangsúlyozta, ha megkapnák a lehetőséget, az egyik csoporttorna rendezését is vállalná a klub, s garantált lenne a telt ház.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája