Egerbe költözik a bronzérmes BVSC?

2004.04.27. 21:48
Címkék
Nem újkeletű hír, hogy az immár bronzérmes és Euroliga-résztvevő BVSC-Brendon  egyszerű szóhasználattal élve  Egerbe költözik. Mindez pontosabban fogalmazva úgy fest, hogy Gerendás György a hevesi megyeszékhelyen folytatná edzői pályafutását, s több játékos is vele együtt érkezne a vasutasoktól.
A tranzakció lényege, hogy Egerben szupercsapatot szeretnének verbuválni, aminek megvalósításához jó alapot szolgáltat a Szőnyi úti gárda ingatag lábakon álló anyagi háttere, vagyis a fővárosiak magas szakmai nívója összetalálkozhat a vidéki fellegvár nyújtotta jobb feltételekkel. Miután pedig régóta megy a találgatás, úgy gondoltuk, hogy immár hivatalosan elismert konkrétumokra bukkanhatunk az ügyben, ám dr. Halmos Péter, a ZF Hungária-Egri VK elnöke óvatosan fogalmazott:
"Eger bajnokesélyes csapatot akar, és az ötletet a város vezetősége is magáévá tette, illetve a helyi vállalkozók is nyitottak rá. Hogy ez megvalósuljon, jó játékosok kellenek, no meg jó edző, így történhetett meg, hogy felvettük a kapcsolatot a BVSC-vel. Annyit mondhatok, jól haladnak a tárgyalások, ám akad még néhány pont, amelyeken megbukhat az elképzelés."
Halmos Péter hangsúlyozta, hogy nem lesz teljes vérátömlesztés a létrehozandó megállapodást követően, azaz több jelenlegi egri játékos is tagja lenne a remélt bajnokesélyes csapat keretének.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája