Kevesebb idő jut a felkészülésre

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.11.18. 22:08
Címkék
Az időhiány és az eredménykényszer nehézségei az olimpiai felkészülésben címmel Kemény Dénes mesteredző, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya tartotta a Barcelonai esték-sorozat második előadását.
Bevezetőjében elmondta, hogy míg Sydney előtt május végétől a szeptember 12-i elutazásig, majd utána még Brisbane-ban további egy hét jutott a felkészülésre, addig Athént megelőzően a játékosok többsége csak a május végi BL-döntő után állhat a válogatott rendelkezésére. S legalább egy hét pihenő után kezdhetik meg együtt a közvetlen felkészülést, márpedig augusztus 14-én már kezdődik az olimpiai vízilabdatorna. Ezalatt a valamivel több mint két hónap alatt Ausztrália és az Egyesült Államok csapata látogat hazánkba, sor kerül a Világliga döntőjére, további válogatott mérkőzéseket rendeznek, egyszóval a rövid idő és a zsúfolt program komoly fejtörést okoz a kapitánynak a felkészülés pontos megtervezésében. A folytatásban a csapat építéséről, a játékvezetői felfogáshoz való alkalmazkodásról, az egyéni képzésről, a képességfejlesztésről, a klubokkal, a klubedzőkkel való kapcsolatról és a mérkőzések közötti regenerációról beszélt Kemény. Többek között elmondta, hogy a megfelelő játéktudás és fizikai felkészültség mellett a válogatott keretbe történő meghívás első számú feltétele az önzetlenség, az egyénieskedés kizárása, egyféle intelligens bátorság. Egy általános jó tanács is elhangzott: a játékossal, a versenyzővel minden személyét érintő pozitív vagy negatív vonatkozású döntést nyíltan kell az illető tudomására hozni. Ez ugyanis a jó kapcsolat egyik alapvető feltétele.A Barcelonai esték következő előadásán, december 8-án, a dopping kerül terítékre.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik