Kis Újpest a Népligetben

2003.07.04. 22:14
Címkék
Közeledik a holtszezon vége a klubok számára is, heteken belül kezdődik az alapozás. Mozgolódik a piac: mindenki beszélget, tárgyal, egyeztet, aláír. Így megy ez a Fradinál is.
"Kilencvenkilenc százalék, hogy nálunk folytatja a tavalyi gólkirály Weszelovszky László, az újpestiek közül Létay Krisztián, Suti Gábor és Süveges Máté, valamint a Franciaországból hazatérő Takács Attila – vázolt biztató jövőképet Wiesner Tamás szakosztályelnök. – A szintén külföldről visszatérő Bíró Attilát pedig megnyertük másodedzőnek. Az összes új játékosunkat és szponzorunkat bemutatjuk majd egy sajtótájékoztatón, két héten belül, addigra valószínűleg minden papírt aláírunk.” Ez ám a nagybevásárlás! Az egész azzal kezdődött, hogy Csapó Gábor közölte: a Margitszigetről a Népligetbe teszi át székhelyét. Most viszont az hangzott el, hogy majd a már említett sajtótájékoztatón fedik fel az összes kártyát, addig nem nagyon nyilatkozhatnak. Azért némi "nem titkos” információt mégis csepegtetett az olimpiai bajnok: "Az a cél, hogy három éven belül ütőképes csapatot rakjak össze. Egy olyan erős gárdát, amely bejut, és eséllyel harcol majd az Euroligában. Bíró Attila alkalmazása szerintem pedig nem olyan nagy meglepetés. Tizenegy évet húzott le a Fradiban, így érzelmileg is kötődik a klubhoz. Arról nem is beszélve, hogy régóta ismerem őt és szakmailag is nagyra tartom. A felállás hasonló lesz a tavalyi újpestihez: én leszek a vezetőedző, de a gyakorlati rész, az edzések többségének levezénylése Attila feladata lesz.”No igen, Újpest. Sok minden átkerül majd a IV.-ből a IX. kerületbe: játékosok, edző, szisztéma, támogató. Az előző szezon elején a liláknál is egy "hároméves tervről” beszéltek, most ezt az elképzelést is magukévá tették a zöld-fehérek. Csak a színeket össze ne keverjék…
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 0–0

Foci vb 2026
15 perce

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
33 perce

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
36 perce

A futballtörténeti csoda végül elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
47 perce

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Hihetetlen, de hosszabbítás jön!

Foci vb 2026
1 órája

Egyenlített a Zöld-foki-szigetek, de ki is bírja?

Foci vb 2026
1 órája

Mégsem változik a Mexikó–Anglia nyolcaddöntő időpontja

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik