Varga Tamás és Gergely is utazhat

2003.07.02. 21:31
Címkék
Aztán a vízben kissé fura minden. Egymás mellett úsznak, egymáshoz paszszolnak azok, akik a hét első két napját izgalomban töltötték, s akik alig néhány perccel korábban tudták meg, ki megy, ki marad.
Értelmes emberek ők, nagyjából sejtették, rajta vannak-e a kapitány listáján. Persze mint mindenkinél, náluk is a remény halt meg utoljára…Szerda délután záródott az ajtó, és a sokat látott margitszigeti tornaterem csöndjében Kemény Dénes elkezdte sorolni a neveket. Újított: ezúttal sapkaszám szerint ment, azaz Szécsi Zoltán nyugodhatott meg először. A 2-es számnál dőlt el úgymond az első nagy kérdés, ekkor Varga Tamás palástolhatta örömét (elvégre ilyenkor nem illik vehemensen reagálni). Alapvetően a 3-ason sem lepődhetett meg senki, Madaras Norbert élete első világbajnokságára készülhet, a 4-essel, Varga Zsolttal egyetemben. Ahogy mondani szokták, az 5-östől a 9-esig maradt minden ugyanúgy, ahogy 1997 óta, a gerinc öt, igen fontos csigolyája Kásás Tamás, Vári Attila, Kiss Gergely, Benedek Tibor és Fodor Rajmund. A hétvége után tán arra is számítani lehetett, hogy a 10-es sapka ezúttal Gergely Istvánnak jut, majd három, nem kevésbé fontos törzstag zárta a sort, Steinmetz Barnabás, Molnár Tamás és Biros Péter.
Férfi világbajnoki keret
Szécsi Zoltán (BVSC-Brendon), Gergely István (Domino-BHSE) – kapusok; Benedek Tibor (Pro Recco, olasz), Biros Péter (Domino-BHSE), Fodor Rajmund (Domino-BHSE), Kásás Tamás (Vasas-Plaket-Euroleasing), Kiss Gergely (Domino-BHSE), Madaras Norbert (Vasas-Plaket-Euroleasing), Molnár Tamás dr. (Domino-BHSE), Steinmetz Barnabás (Vasas-Plaket-Euroleasing), Varga Tamás (Vasas-Plaket-Euroleasing), Varga Zsolt (Vasas-Plaket-Euroleasing), Vári Attila (Domino-BHSE) – mezőnyjátékosok.
Férfi világbajnoki keret
Szécsi Zoltán (BVSC-Brendon), Gergely István (Domino-BHSE) – kapusok; Benedek Tibor (Pro Recco, olasz), Biros Péter (Domino-BHSE), Fodor Rajmund (Domino-BHSE), Kásás Tamás (Vasas-Plaket-Euroleasing), Kiss Gergely (Domino-BHSE), Madaras Norbert (Vasas-Plaket-Euroleasing), Molnár Tamás dr. (Domino-BHSE), Steinmetz Barnabás (Vasas-Plaket-Euroleasing), Varga Tamás (Vasas-Plaket-Euroleasing), Varga Zsolt (Vasas-Plaket-Euroleasing), Vári Attila (Domino-BHSE) – mezőnyjátékosok.
"Az emberben kialakul egy benyomás a kispadon, ám hagyni kell elegendő időt arra, hogy mindezt egyeztesse a statisztikai adatokkal, továbbá a videofelvételekkel – avatott be a kijelölési metódusba Kemény. – Úgy gondolom, ez az a csapat, amely kellő lefedettséget mutat mindenféle tekintetben. Azaz megállja a helyét, brusztos vagy gyorsaságot követelő meccseken, kiharcolhatja a győzelmet rosszabb napokon is, képes nyerni olyan gárda ellen, amely erős középcsatárokkal áll fel, és olyanok ellen is, amelyeknek másban rejlik az erejük. Természetesen a döntő rész az emberen múlik. A taktika csak egy keret, hiszen nem készülhetünk úgy, hogy tudjuk, mit csinál az ellenfél – legfeljebb úgy, hogyha ezt csinálja, akkor arra mi így reagálunk. Amikor aranyérmet nyertünk, akkor is a srácoké volt az érdem, a helyzetfelismerő és kivitelezési képességüké. Magunkban maximálisan bízom, a maradék kétségek a végső győzelmet illetően abból fakadnak, hogy sajnos van négy-öt olyan gárda, amelyik játékerejét tekintve szintén joggal táplálhatja a legvérmesebb reményeket.”
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 0–0

Foci vb 2026
15 perce

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
33 perce

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
36 perce

A futballtörténeti csoda végül elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
48 perce

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Hihetetlen, de hosszabbítás jön!

Foci vb 2026
1 órája

Egyenlített a Zöld-foki-szigetek, de ki is bírja?

Foci vb 2026
1 órája

Mégsem változik a Mexikó–Anglia nyolcaddöntő időpontja

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik