Olasz nem a nemzetközi kupákra

Vágólapra másolva!
2003.06.24. 21:50
Címkék
Jelentősen megnőttek az esélyei egy DominoVasas Euroliga-döntőnek  igaz, ilyen áron nem túl örömteli a történet&
Két szeniorarany

Kranj. Magyar szenior Európa-bajnokokat is avattak a szlovéniai Kranjban, ahol a férfi Eb után az öregfiúk kontinensviadalát rendezték meg öt korosztályban. A magyar válogatottak két arany- és egy ezüstéremmel tértek haza a megméretésrôl. Gyôzött az 50 év felettiek válogatottja, amelyben többek között Kásás Zoltán, Steinmetz János, Horkai György és Sárosi László szerepelt. A 45 év felettiek csapata (soraiban például Sudár Attilával és Kenéz Györggyel) is a dobogó legfelsô fokára állhatott, a gólkirályi címet pedig 21 góljával Petlyánszky Péter szerezte meg. A 40 év felettiek kategóriájában ezüstérmes lett a magyar válogatott, amelynek vezéregyénisége Dóczi István volt.
Két szeniorarany

Kranj. Magyar szenior Európa-bajnokokat is avattak a szlovéniai Kranjban, ahol a férfi Eb után az öregfiúk kontinensviadalát rendezték meg öt korosztályban. A magyar válogatottak két arany- és egy ezüstéremmel tértek haza a megméretésrôl. Gyôzött az 50 év felettiek válogatottja, amelyben többek között Kásás Zoltán, Steinmetz János, Horkai György és Sárosi László szerepelt. A 45 év felettiek csapata (soraiban például Sudár Attilával és Kenéz Györggyel) is a dobogó legfelsô fokára állhatott, a gólkirályi címet pedig 21 góljával Petlyánszky Péter szerezte meg. A 40 év felettiek kategóriájában ezüstérmes lett a magyar válogatott, amelynek vezéregyénisége Dóczi István volt.
A Bajnokok Ligája helyett megalkotott új kupa fantasztikus csatákat és meccseket ígért, ám egy hirtelen jött bejelentés miatt jócskán veszített vonzerejéből: az olasz klubok képviselői ugyanis úgy döntöttek, csapataik nem vesznek részt az ősztől induló európai kupasorozatban!
Mondhatni, ez nem akkora újdonság, elvégre annak idején magyar ötlet alapján indult el a Bajnokcsapatok Európa-kupája, ám az első, 1963-as eseményen nem szerepelt magyar induló, a szövetség ugyanis úgy döntött, az olimpiai felkészülés előbbre való. Negyven év elteltével ugyanerre hivatkoznak az olaszok is: minthogy a liga már korábban eldöntötte, a jelenlegi bajnoki formula 2007-ig érvényben marad, a fordulók nem kis számát képtelenség csökkenteni. Látván a válogatott katasztrofális kranji szereplését, immár komolyan számolnak Itáliában azzal, hogy az együttes csupán a riói selejtezőn harcolhatja ki az athéni szereplés jogát, ennek megfelelően tovább zsúfolódik a kalendárium. Ezen túlmenően nem csupán a válogatott érdekei sérülnének, a klubok gazdasági kilátásai is romlanának, ha elkezdenék variálni a fordulókat. A pólós ugyanis csupán aprócska szereplőnek számít a nagy olasz sportéletben: a futball, a kosárlabda, a röplabda, a Formula–1, a tenisz és a kerékpár mellett csak időnként jut rivaldafénybe, azaz muszáj megbecsülniük azt a lehetőséget, hogy szombatonként három órától a Rai rádiójának egyes csatornáján körkapcsolásban számolnak be a partikról, míg egyet péntek este élőben közvetít a Raisport Satellite (az ottani Sport1) – ezeket szintén hoszszú távú kontraktusok garantálják, amelyeket nem jó bolygatni.
Mielőtt a LEN Büro az Euroliga kiírása mellett döntött volna, az olaszok már jelezték, gond lesz, ha nem szerdára teszik a kupanapokat. A LEN azonban maradt a hétvégéknél, így viszont az itáliaiak kénytelen-kelletlen úgy határoztak, inkább kiszállnak a nemzetközi kupákból, legalábbis egy évre. Ez gyaníthatóan végleges állapot, minthogy az Európai Úszóliga szinte ezzel egy időben tette közzé az Euroliga és a LEN-kupa dátumait. Egy biztos, a vízilabda rosszul jár, elvégre az az ország marad ki a jóból, amelyik az idén a három kupagyőztest adta: a Recco, a Posillipo és a Brescia nélkül foghíjas lesz a mezőny. Arról nem is beszélve, hogy – a hírek szerint – a horvátok is hasonló gondolatokat forgatnak a fejükben…
A 2003/2004-es férfi európai kupák menetrendje
Euroliga
Első selejtezőkör (bekapcsolódik Vasas-Plaket-Euroleasing) 2003. szeptember 19–21.
Második selejtezőkör (BVSC-Brendon) október 10–12.
Csoportmérkőzések (Domino-BHSE)
1. forduló november 22–23.
2. forduló december 6–7.
3. forduló 2004. január 17–18.
4. forduló január 31–február 1.
5. forduló február 7–8.
6. forduló március 20–21.
Negyeddöntő, 1. mérkőzések március 31.
Visszavágók április 14.
Négyes döntő május 28-29.
LEN-kupa
Első selejtezőkör (FTC-VMAX, UTE-Taxi 200) október 10–12.
Második selejtezőkör október 24–26.
Nyolcaddöntő, 1. mérkőzések november 22–23.
Visszavágók december 6–7.
Negyeddöntő, 1. mérkőzések január 17–18.
Visszavágók január 31–február 1.
Elődöntő, 1. mérkőzések február 7–8.
Visszavágók, március 20–21.
Döntő, 1. mérkőzés március 31.
Visszavágó április 14.
Legfrissebb hírek

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
24 perce

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
35 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya

Tenisz
50 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
1 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája
Ezek is érdekelhetik