Egy kis izgalom, majd jött a szórakoztatás

CSURKA GERGELY jelenti GenovábólCSURKA GERGELY jelenti Genovából
Vágólapra másolva!
2003.05.16. 22:52
Címkék
Egy-egy gyengébb lövéssel indult a parti, majd Molnár Tamás akciójánál nézett mélán a szlovén játékvezető, holott centerünk feltűnően sok időt töltött a víz alatt.
A németek viszont egy szerencsésen megmentett labdából Pholmann laposan surranó átlövésével megszerezték a vezetést.
Ezt alulmúlandó egy rossz passzt követő labdavesztésnél Szívós Márton oktalanul kiállíttatta magát, a fórt pedig akkor tette be Weissinger, amikor már visszatérőben volt az emberünk (0–2). Riasztóbbá vált a helyzet, amikor Biros Péter előbb a fór megjátszása végén, majd a kipattanóból is Csigirt lőtte telibe három méterről. Kiss Gergely bombájából csak a "szerencse” hiányzott (a lécről a vonalra pattant a labda), a következő előnynél viszont tökéletesen adta fel a labdát Molnárnak, és a németek orosz származású kapusa erre már nem tudott mit lépni (1–2). A második negyed már biztatóbban indult, egy gond nélkül kivédekezett hátrányt követően Biros elspriccelt, és harmadszor nem hagyott esélyt Csigirnek. A következő német fórnál Szavics több lóba után tökéletes magasságban küldte a léc alá a labdát, azaz a megnyugvás percei még odébb voltak. Molnár góljába némi joggal fújtak bele a bírók (víz alatt volt a labda), ám a soros labdaszerzést követően szerzett emberelőnyből Sugár Sándor pazar kapáslövéssel egyenlített. A berlinieknek erre is volt válaszuk: egy már-már kibekkelt támadás végén Molnár feledkezett el Schröderről, így a hosszú keresztpasszt követően Kovács Zoltánnak nem volt esélye a túlsó szélről érkező labdánál. Egy szép figura megint gólt hozott, ezúttal Szívós fejezte be az emberelőnyt. A németek végre kihagyták – remekül ugrált a védelem –, ugyanakkor a negyedzáró fórunk megint nem úgy jött öszsze, ahogy azt az időkérésnél megbeszélték, avagy Sugár közeli labdája Csigir kitárt szárnyában akadt el.
Az első áttörést a harmadik rész első perce hozta: Molnár Tamás szekundánsként javallotta a kispadról, hogy Kiss törjön be védőjével, ki is állították róla a könnyű csontú bekket, s balkezesünk az első passzt követően szépen elsüllyesztette a kapust. A germán támadások addigi esetlegességét megint sikerült kihasználni, s Biros remek érzékkel lelte meg a lyukat Csigir hóna alatt. Egy lesz, ami lesz alapon elengedett Pohlmann-lövés csorgott be valahogyan Kovács mögé, így a már-már meglelt ritmust megint megtörte egy akciógól. Három riasztóan rossz távoli kísérletet köve-tően megint egy pazar kontra követett, ezúttal Fodor Rajmund iskolázhatott – a gól értékét növelte, hogy közben kulcsemberek sora pihent a kispadon, azaz nem kellett az "A”-hetest fárasztani, a többiek is remekül megoldották feladatukat.

Csapó Gábor: UTE helyett FTC

BUDAPEST. Amit napok óta rebesgettek az uszodákban, pénteken hivatalossá vált: a montreali olimpiai bajnok Csapó Gábor az Újpest kispadját a Ferencvároséra cseréli fel. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a zöld-fehérekkel dicséretesen dolgozó Gyöngyösi Andrással nem hosszabbítanak szerzôdést a Népligetben. Információink szerint a lila-fehérekhez érzelmileg nagyon kötôdô tréner, Petrovics Mátyás nem követi Csapó Gábort a Fradihoz, és vezetôedzôként tevékenykedik majd Újpesten.
A germánokból ekkorra már a maradék kreativitás is kiveszett, szinte teljesen veszélytelenek voltak, a Domino pedig egy parádés Molnár-pattintással háromgólosra hizlalta a különbséget.
A zárórészben aztán hamar pont került a kérdőjelek helyére, Bárány Attila varázslatos pöccintése landolt a kirontó Csigir mögött a hálóban. Ezt a módszert aztán a magyar center is eladta Szívós labdaszerzése után, végképp kihozva a súlycsoportbéli különbséget (10–5). Kovács egy-egy ujjhegyes védéssel feledtette a nyitány bizonytalanságait, míg elöl Molnár előbb a lécet találta telibe, később viszont saját kezűleg értékesítette az "öntestűleg” kiharcolt négyméterest. Weissinger előnygóljánál Margeta elfúló sípszava is jelezte, hogy ez a gól nem oszt, nem szoroz (11–6) – így végképp hátradőlhettünk: a Domino a várakozásoknak megfelelően simán vette az akadályt, azaz akárcsak tavaly, megint finalista. Ma este a házigazda, olimpiai bajnokunk, Benedek Tibor csapata, a Pro Recco vár rá – alighanem háromnegyed hattól kezdődik az igazi tánc.

Mestermérleg
Kovács István:
– Rendkívül idegesek voltunk az összecsapás elején, olyan helyzeteket hibáztunk, amelyeket normál esetben simán be szoktunk lőni. Szerencsére a második negyedre megnyugodtunk, majd később fokozatosan felőröltük az ellenfelet: a német játékosok elfáradtak a végére, rendre lemaradtak az embereinkről, többek között ezért is tudtunk akciógólokat szerezni és végül fölényesen győzni. Az olaszok ellen nehezebb dolgunk lesz, ám természetesen azon leszünk, hogy elszomorítsuk őket.
Peter Röhle: – Remekül kezdtük a találkozót, ám a harmadik rész elején következett egy rövidzárlat, és attól kezdve már nem volt esélyünk. A magyar csapat egyébként is erősebb nálunk, azaz voltaképpen csak az történt, amire számítottunk.

Szombati program
A 3. helyért: Mladost–Spandau (16.15)
Döntő: Recco–Domino (17.45)

Az MTV 18.25-től csúsztatva közvetíti a Recco– Domino mérkőzést

A medence széléről

Biros Péter (jobbra) és társai csukott szemmel is jobbnak bizonyultak a hôsiesen küzdô német játékosoknál
Biros Péter (jobbra) és társai csukott szemmel is jobbnak bizonyultak a hôsiesen küzdô német játékosoknál
Biros Péter (jobbra) és társai csukott szemmel is jobbnak bizonyultak a hôsiesen küzdô német játékosoknál
Nem fogyott sok tinta az első elődöntő gólszerzőinek jegyzetelésénél. A Recco–Mladost találkozón tizenöt percet kellett várni az első gólra, minthogy a horvátok kapusa brillírozott, míg átellenben a centermegjátszások erőltetése nem igazán gyümölcsözött. Végül Giustolisi törte meg a csendet a második negyed utolsó percében, míg a zágrábiak a harmadik rész elején tudtak először betalálni. A parti egyébként óriási izgalmak közepette ért véget, a Mladost az utolsó percben 4–4-nél emberelőnyben adogathatott, ám a totális bátortalanságukért csúnyán megfizettek: eladták a labdát, és a kontra végén a finoman a védők közé kúszó Ikodinovics az előreívelt labdát közelről behúzta. Az időzítésre nem lehetett panasz: nyolc másodperccel a befejezés előtt tette mindezt.

A reccói sikert követően Benedek Tibor első útja kislányához vezetett: a szokásához híven rózsaszínben pompázó kiskisasszony, Ginevra a korlát tetején ugrálva köszöntötte a papáját, és még a puszi is rendesen csattanhatott a pályafutása negyedik BEK-, illetve BL-döntőjére készülő atya orcáján, elvégre az – ellentétben a talján bajnoki döntőkön látott zordabb kinézettel – teljesen szőrmentes volt.

Nem okozott nyelvi nehézséget a doppingvizsgálatra kisorsolt dominós játékos számának bejelentése: a LEN orvosi bizottságát ugyanis olimpiai bajnokunk, Bodnár András képviseli Genovában, aki mosolyogva karolt bele Kovács Zoltánba, s elvitte a kapust a laboráns kollégákhoz.

Szép kis híreket hall az ember egy ilyen hacacáré alkalmával. A horvát kollégák mesélik, azért kellett távoznia két napja szövetségi kapitányuknak, Veselin Djuhónak, mert a bajnoki döntő ötödik meccsén minősíthetetlenül viselkedett. Az, hogy egy bóját berúgott a vízbe a hajrában a Dubrovnik trénere (ez a másik állása), még hagyján. Hanem az posztjához nem igazán passzol, hogy a medence körül kergette a játékvezetőket, míg végül saját klubvezetőinek három legmarkosabbika meg nem fékezte a habzó szájú vezetőedzőt – aki másnap beadta lemondását. Szintén némi habozás után.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik