A harmadik birodalom

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
2003.04.10. 23:03
Címkék
Főiskolások, akik a tanulás mellett az élsport kegyetlen gyötrelmeit felvállalva nap mint nap az uszodában húznak rá még egy, esetenként még két lapáttal.
Munkájuk három esztendeje igazán gyümölcsöző, hiszen a 2000–2001-es, a tavalyi, illetőleg az idei szezonban egyaránt aranyéremmel gazdagodtak. Sőt a kontinens egyik legjobb, ha nem a legjobb társasága jött össze Mihók Attila irányítása alatt Dunaújvárosban.
"Megnyerjük!” – hangoztatták a hazai hölgyek, s erre bizony még az amúgy mindig elszánt és bizakodó zuglói mester, Györe Lajos sem kontrázott rá. Hiszen a válogatottban együtt dolgozik az újvárosi klasszisokkal, az Ágikat, Primászt és Valkayt vagy éppen a kapust, Sós Ildit neki aztán nem kell bemutatni. Ráadásul ezúttal sem számíthatott Európa-bajnokára, Tóth Andreára – miáltal még több feladat nehezedett lányára, Anettra, valamint a 2002-es esztendő legjobb utánpótláskorú játékosára, Kisteleki Dórára.
A kettős az első negyedben még tartotta a lelket a BVSC-ben, ám már ekkor tisztán körvonalazódni látszott: csütörtök este bajnokavatás lesz műsoron. Tiba Zsuzsannát képtelenek voltak tartani a fekete sapkás lányok, a kiváló center fórokat, négymétereseket szerzett, és mindezt akciógólokkal megfejelve szórakoztatta a nagyérdeműt. A Sós vezette védelem 3–3 után nagyon összekapta magát, így a harmadik negyedben eldőlt minden. 10–3 után már igazi örömjáték következett, a teljesen széteső, amúgy az egész esztendőért minden dicséretet megérdemlő vendégek csak asszisztálni tudtak a népünnepélyhez. Százszázalékos teljesítménynyel ugyanis, sorrendben harmadszor, Újvárosba került a trófea, amit Faragó Tamás nyújtott át jogos tulajdonosainak. Igazi pólóbirodalom az övék.

Mestermérleg
Mihók Attila:
– A támadójátékunk most volt a legjobb a három meccs alatt. Rendkívül boldoggá tesz bennünket a harmadik bajnoki cím, de fejben már mindannyian a BEK-re készülünk.
Györe Lajos: – Gratulálok a Dunaújvárosnak, és köszönöm játékosaimnak az egész éves munkát.
Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
25 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
32 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
44 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik