Varga Tamás: Recco helyett Vasas!

2003.04.04. 21:36
Címkék
Fellélegezhetnek az angyalföldi szurkolók: a csapat motorja, egyik legjobb játékosa, Varga Tamás (képünkön jobbra) nem megy Olaszországba, a következő idényben biztosan a Vasasban folytatja. "Nagyon örülünk, hogy sikerült vele megegyeznünk – mondta a klub elnöke, Markovits László. – A csapat egyik legjobbját sikerült maradásra bírnunk, miközben folyamatosan folynak a tárgyalások a többiekkel. Feltett szándékunk, hogy együtt tartsuk a csapatot, sőt még meg is erősítsük.”
A 28 esztendős fiatalembert amúgy nem más, mint a világ egyik legjobbja, a BL-döntős Pro Recco is hívta! "Így van, komoly ajánlat volt, olyan, amellyel nem lehet itthon vetekedni. De a feltörekvő Nervi hívása is csábító volt, mégis úgy döntöttem, aláírok a Vasashoz – kezdte a piros-kék hívek kedvence, az általuk csak Gladiátornak becézett óriás, Varga Tamás. – Az olimpia miatt egy évet még mindenképpen itthon játszom, és természetesen a Vasasban. Döntésemben komoly szerepet játszott az, hogy tavaly, a bajnoki döntő után Farkas Balázs, a gárda egyik támogatója felhívott, és közölte velem, történjen bármi, ha eltiltanak egy évre, akkor is garantálja erre az idényre a szerződésem, a pénzem. Ez rendkívül jólesett, ezt szeretném valahogy viszonozni. Tartozom annyival a Vasasnak, hogy maradok. Nagyon jól érzem magam a csapatban, és bízom abban, hogy együtt marad ez a társaság, amely a mögötte álló, mindig kitartó szponzori csoporttal a következő idényben jól szerepelhet az Euroligában. Addig azonban még komoly feladatok várnak ránk, mindjárt itt van ez a bajnoki elődöntő, amely nagyon-nagyon nehéznek ígérkezik. Én mindenesetre bízok a csapatban.”
Legfrissebb hírek

Mbappé a mostani tornán a gólpasszok miatt megelőzte Messit, az örökranglistán egy gólra zárkózott

Foci vb 2026
15 perce

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
29 perce

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
1 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
2 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
2 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
3 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik